Perl: Úgy érzem, van esélyünk a győzelemre
19
Feb
2020
Perl: Úgy érzem, van esélyünk a győzelemre
2020. február 19.  |  16:05
Ma délután sajtótájékoztatót tartottak Szombathelyen - a téma természetesen a magyar férfi kosárlabda-válogatott, illetve a Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtező-nyitány volt.
 
Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg az eseményt a résztvevők bemutatásával.
 
Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere elmondta, hogy mindenkinek van kedvenc sportja, az pedig nem kérdés, hogy neki a kosárlabda az.
 
"Szívesebben vagyok ezen a sajtótájékoztatón, mint bármelyik politikai eseményen. Szombathely városa már eddig is bizonyította, hogy kiváló házigazdája a nemzetközi mérkőzéseknek: a szurkolók nagyszerűek, a válogatott kitűnő, ráadásul a magyar csapatból több játékos is a Falcóban játszik, amire nagyon büszkék vagyunk. Ha egyetlen dolgot lehetne kiírni a városháza falára, és rajtam múlna, akkor az az lenne, hogy "A kosárlabda városa". Sok ilyen mérkőzésnek szeretnénk még otthont adni." - mondta a polgármester.
 
A válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics köszönetet mondott a szövetségnek, illetve Szombathely városának az ezúttal is tökéletes körülményekért. Örül, hogy visszatértek ide, mert mindig nagyszerű hangulat volt Szombathelyen, játékosként is szeretett itt játszani. A szövetségi kapitány szerint nem mindennapi, hogy a címvédő ellen kezdjük meg a selejtező sorozatot. A házigazdára kitérve gratulált a Falcónak és Szombathelynek a Bajnokok Ligájában nyújtott menetelésért, hiszen nagyszerűen szerepelt a magyar bajnok az első számú FIBA-sorozatban. Azt is hozzátette, hogy kell 1-2 zászlóshajó a magyar kosárlabdának, hogy a fejlődés biztosított legyen, és a Falco most ezt a szerepet tölti be.
 
"Nagy megtiszteltetés, hogy két világbajnoki selejtező után egy Eb-selejtezőnek is otthont adhatunk az MKOSZ-szel társrendezőként. Nagy öröm, hogy folyamatosan olyan színvonalat tudunk biztosítani a szövetség és a FIBA megítélése szerint is, hogy idehozzák a mecseket. A Falco mindent egybevéve 31 nemzetközi találkozón szerepelt az elmúlt négy évben, így minden tapasztalat adott ahhoz, hogy ezt az eseményt is magas színvonalon tudjuk megrendezni. Büszkék vagyunk arra, hogy a Falco csapatából négyen is ott vannak a válogatott keretében. Bízom abban, hogy Váradi Benedek, Perl Zoltán, Benke Szilárd és Filipovity Márkó a 18 BL meccsen szerzett rutinjukat fel tudják használni a válogatottnál is. Külön örülök annak, hogy mindannyian sérülésmentesen érkeztek meg ide. Az elmúlt válogatott mérkőzéseken az ellenfelek vereséggel távoztak Szombathelyről - remélem, a sorozat ezúttal sem szakad meg, és győzelemmel kezdjük a 2021-es Eb-selejtezőket." - mondta Gráczer György, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ügyvezetője.
 
A játékosok közül Keller Ákos azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretnének bizonyítani, és mindent meg fognak tenni azért, hogy sikerrel vívják meg ezt az összecsapást. Felkészültek, próbálják a legjobbjukat nyújtani a pályán, és reményei szerint sokan lesznek majd a lelátón.
 
Perl Zoltán folytatta, aki Ivkovicshoz hasonlóan elmondta, hogy nagyszerűek a körülmények, és egészen biztos, hogy sokan fogják buzdítani a csapatot holnap este. Perl szerint nagyon motivált az együttes, és bár az Európa-bajnoki címvédő érkezik Szombathelyre, úgy érzi, van esélyünk a győzelem megszerzésére.
 
Ivkovics szintén kiemelte, hogy bár az Eb-győztes ellen játszunk, nyerni akarunk.
 
"A szlovénok keretében mindenki jegyzett bajnokságban játszik. A külső soruk nagyon agresszív, kifejezetten veszélyesek gyorsindítások után. Meg kell állítani a betöréseiket, aztán a dobásoknál egy kicsit imádkozni is kell. Megszoktuk már, hogy telt ház előtt játszunk, és ez a játékosok dicsérete. Köszönöm a városnak, hogy kiállt a kosárlabda mellett! Hajrá Falco, hajrá magyar kosárlabda!" - zárta szavait a szövetségi kapitány.
 
Kalmár Attila tájékoztatása alapján jegyek még kaphatóak. Holnap 16:00-kor kinyit a pénztár is, lesz helyszíni jegyértékesítés, miután még nagyjából 200 belépő gazdára vár.

Vármegyei szövetségek