Tippmix Női NB I: Története során először bajnok a DVTK
07
May
2024
Tippmix Női NB I: Története során először bajnok a DVTK
2024. május 7.  |  20:47
A Tippmix Női NB I. A  döntőjének harmadik mérkőzésén a DVTK HUN-Therm 66-56-ra legyőzte a SERCO UNI-Győr gárdáját, és ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot.  A 2023/2024-es évadban a DVTK HUN-Therm a magyar bajnok - a klub fennállása első bajnoki címét ünnepelhette.
 
Elképesztő hangulatban dobták fel a labdát a DVTK Arénában. Az ultrák egy arany “1”-es élőképet rajzoltak ki, utalva arra, hogy a klub történetének első aranyérméért lépett pályára a DVTK. A két hosszanti lelátón pedig zászlóerdő festette fel a házigazdák színeit. A felejthetetlen kulisszák érezhetően rányomták a bélyegüket az első percekre. Cyesha Goree büntetőből szerezte az első pontot, majd a negyed feléhez érkezve Aho Nina vezetésével a DVTK került lépéselőnybe. A hazaiak 8-3-ra szakadtak el, a 8-ból 6 pont Nina nevéhez fűződött. A győrieknél Dubei Debóra állt a csapat élére és a találataival 8-7-re feljöttek a vendégek. A második mérkőzéssel ellentétben ezúttal megfogta riválisa első rohamait a Győr. Sőt, Kristine Anigwe révén a vezetést is átvette és Völgyi Péternek kellett időt kérnie. Rendezte a sorait a DVTK. Amikor Milica Jovanovic triplája célt ért, visszavette a kezdeményezést a házigazda. Összességében 7-0-t futott a Diósgyőr. Végül pedig 15-14-re vezetett 10 perc után.
 
A második etap elején Tenyér Zsófi, Kányási Vera és Monika Grigalauskytė erősítette meg a hazai előnyt. Már nyolc pontszerzője volt a DVTK-nak. Szépen lassan a 10 pontos tartományra hízott a differencia. Milica Jovanovic és a végig rendkívül agilis Aho Nina oda-vissza triplái 33-20-ra módosították az eredményt. Időt kért a Győr, de ekkor extázisban robogott a házigazda. Becsülettel küzdött azonban a Győr és 35-20 után 37-31-re vissza is zárkózott. Volt labdája, hogy ennél is közelebb kerüljön. Ezzel végül nem tudott élni. A félidőben 39-32 állt az eredményjelzőn. Az első 20 percben a DVTK 37-ből 15-öt, a Győr 28-ból 10-et dobott be mezőnyből. A hazaiaknál a 11 pontos Aho Nina, a vendégeknél a 9 pontos Kristine Anigwe volt a legeredményesebb. A harmadik negyed elején Monika Grigalauskytė két találatával visszaállt a 10 pont feletti differencia. Anigwe triplája után szépített a Győr, majd 45-38-nál megmerevedni látszódtak a frontvonalak.
 
A harmadik negyed feléhez érkezve 7 pont környékén állandósult a különbség. A DVTK nem tudott egy újabb nagy futást bevinni, de érdemben a megtizedelt kerettel is óriásit harcoló Győr sem került közelebb. Árulkodó adat, hogy a harmadik negyed végére 35% alá esett a mezőnymutató mindkét oldalon. Összességében viszont kulcsfontosságú szakasz volt ez. Dombai Réka triplája után 47-43-nál teljesen nyílt lett a meccs. Az utolsó 10 percnek 49-45-ről futottak neki a csapatok. Az első találat Lelik Réka nevéhez fűződött, majd a hazaiak kivédekeztek egy győri támadást. Ezzel kifogták a szelet a vendégek vitorláiból. Kaila Charles tripláját követően négy perccel a vége előtt 60-49-nél újra kétszámjegyűre nőtt a differencia. Felrobbant a csarnok és bár nem lehetett semmit sem elkiabálni, de a lelke mélyén mindenki tudta, hogy ez mit jelent. Egy perccel később már zúgott az “Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok!” klasszikus rigmus. Ezt a pillanatot Aho Nina triplája koronázta meg. Végül 66-56-os sikert aratott a DVTK HUN-Therm és teljesen megérdemelten ért fel a csúcsra.
 
DVTK HUN-THERM - SERCO UNI GYŐR 66-56 (15-14, 24-18, 10-13, 17-11)
 
TIPPMIX NŐI NB I. A - Döntő, 3. mérkőzés
Miskolc, DVTK Aréna
Kapitány Gellért, Goda László, Minár László Balázs (Hartyáni Zsolt)
 
DVTK HUN-Therm: Charles 11/3, Aho N. 17/9, Lelik R. 11/3, Grigalauskyte 14, Jovanovic 7/3. Csere: Kányási 2, Tadic 2, Tenyér 2
 
SERCO UNI Győr: Dubei 15/6, Ruff-Nagy 2, Goree 13, Bach 8/3, Gyöngyösi. Csere Küllős, Dombai 6/6, Hegedűs, Anigwe 12/3.
 
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-0 a DVTK HUN-Therm javára.
 
 
 
 
Fotó - Girgász Péter/MKOSZ

Vármegyei szövetségek