Visszavágtunk a lengyeleknek
26
Feb
2018
Visszavágtunk a lengyeleknek
2018. február 26.  |  22:30

Bodnár Péter fõtitkár az MKOSZ nevében, Zsebe Ferenc pedig a körmendiek képviseletében köszöntötte Tóth Norbertet és Ferencz Csabát, akik ma játszották utolsó mérkõzésüket a magyar válogatottban. Elõbbi 56-szor (181 pont), utóbbi eddig 90-szer húzhatta magára a címeres mezt (ezalatt 414 pontot dobott).

Szenzációs hangulat, a vendégek számára kijelölt szektort (ahol négyen voltak) leszámítva telt ház fogadta a csapatokat. Nem kezdtünk jól, két és fél perc után 0-7 volt az állás, idõt is kért Sztojan Ivkovics. Az abszolút hazai színekben játszó Govens szerezte az elsõ négy magyar pontot, majd Perl tett hozzá kettõ plusz egyet (7-9). Nem volt túl magas a színvonal, továbbra is sok hibával játszottunk, szerencsére a lengyeleknél is megállt a tudomány. A nyolcadik percben Eilingsfeld zsákolásával lett egál, Govens triplájával pedig már mi vezettünk. Az elsõ negyed után 12-14 volt az állás.

Perl erõszakolt ki magának egy duplát a palánk alól, majd Sokolowski sportszerûtlen faultja után Vojvoda is feliratkozott a pontszerzõk közé. Perl és Vojvoda újabb kosarával 8-0 volt ide két és fél perc után, nem csoda, hogy Mike Taylor idõt kért. Zavar keletkezett a magyar gépezetben, megint jöttek az eladott labdák, 6-0-val visszajöttek a lengyelek. Nagy taktikai csata folyt a pályán, rengeteg fault és csere tördelte a játékot. 22-23-nál már ismét az ellenfél vezetett, ekkor ismét magához hívta csapatát Ivkovics. Eilingsfeld utolsó másodperces hármasával a félidõben 32-32-es döntetlen állt a táblán.

Gruszecki duplájára Ferencz triplával felelt. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, Perl ziccere után, a 24. percben, 42-40-nél idõt kértek a vendégek. Ezúttal hiába, Váradi triplájával már kétszámjegyû volt a differencia (53-42). Taylor megint felmutatta a T-betût. A záró játékrésznek 56-44-rõl vágtak neki a felek.

Alig egy perc alatt 4 faultot fújtak a magyar csapatra a játékvezetõk, nem sokat váratott magára az ötödik sem. Remek volt a hangulat az Aréna Savariában, õriztük tíz pont körüli elõnyünket. A hajrához érve látótávolságon belül kerültek a lengyelek, a 37. percben, 61-53-nál idõt kért Ivkovics. A meccs már megvolt, csak a különbség volt kérdéses. 59 másodperccel a vége elõtt, 64-55-nél még idõt kért a lengyel kispad – írta a BB1.hu.

Magyarország – Lengyelország 64–57 (12–14, 20–18, 24–12, 8–13) 

Vb-selejtezõ, C-csoport, 7. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 3000 nézõ
V.: Glisic (szerb), Davidov (orosz), Vovk (horvát)

Magyarország: Váradi 3/3, Vojvoda 11/3, Ferencz 3/3, Allen 5/3, Keller 2. Csere: Govens 15/9, Horti -, Benke -, Perl 16, Eilingsfeld 7/3, Tóth N. 2.  

Lengyelország: Mat. Ponitka 20/3, Gielo 4, Koszarek 5/3, Gruszecki 11/3, Karnowski 6. Csere: Cel 2, Laczynszki -, Mar. Ponitka -, Zamosjki 2, Hrycaniuk -, Sokolowski 1, Wojciechowski 6.
 

Vármegyei szövetségek