A Studer Ági nélkül játszó szekszárdiak másodszorra sem tudták megállítani a Kecskemétet.
A hetedik helyért a Kecskemétnek és a Szekszárdnak újra meg kellett mérkőznie. Az eredmény végig szoros volt, a lepattanók fontos szerepet játszottak a kosarakban. (8-6) A negyed végén a kecskemétiek a lendületes támadásaikat jól befejezve 11 pontos előnyre tettek szert. (20-9)
A második negyedben hamar megnőtt a különbség. A szekszárdi lányok nem tudtak mit kezdeni a Kecskemét gyorsaságával. (31-13) A hazai oldalon a nagyobb lendület sokat hozzátett ahhoz, hogy a vezetés 10 perc folyamán végig a Kecskemét kezében volt. A szekszárdiaknak nem sok minden sikerült a próbálkozásaikból. (42-13) A negyed végére egy jó triplával szépített Studer Zsófi, így a végső eredmény 45-16 lett.
A szünet után sem volt más a helyzet. Ahogy az előbb is a Kecskemét másfél perc alatt 5 ponttal gyarapodott. Később a szekszárdiak szorosabb védekezésre kapcsolva, több akciót sikeresen megakadályoztak. (54-22) A negyed végére látszott a csapatokon a fáradtság, az erős védelem is felbomlott, gyors kecskeméti kosarak következtek. (62-22)
A döntő utolsó tíz percére összeszedte magát a Szekszárd, és szép labdaszerzésekből dobotak ziccereket a lányok. Kecskeméti dobásokban sem volt hiány, de ezt a negyedet egyértelműen a másik csapat hajtotta meg jobban. Még akkor is ha nem ezt mutatják a pontok. A hetedik helyet a Kecskemét 76-36-os eredménnyel szerezte meg.
IvkovicnéBéres Tímea (Kecskeméti KA): „Nagyon szépen játszott a csapat. Örülünk ennek a 7. helynek. Gratulálok a lányoknak, igazi csapat volt egész évben!”
Harsányi Mária (Atomerőmű KSC): „Nagyon szomorú, de Studer Ági nélkül erre képes a csapat."