Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. február 10. | 19:00
6. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
87 -75
(24-22, 22-16, 18-19, 23-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, Csabai-Kaskötő Brigitta (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Brutálisan kemény mérkőzésen vagyunk túl, hiszen mindkét csapat tudta, hogy a plusz tét a Magyar Kupa döntőjének kvalifikációja. Külön ki kell emelnem a játékvezetőket, akik engedték a tétnek megfelelő kemény játékot. Nem szoktam csapatomból senkit sem külön kiemelni, de most meg kell tennem. Dúl Panka az ország egyik leggyorsabb irányítója Papp Klaudia ellen nyújtott kiemelkedőt, mind védekezésben, mind támadásban. Csapatomra pedig nagyon büszke vagyok, hiszen kis csapatként, másodszor is sikerült bejutni a kupadöntőbe.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Nagyon jól kezdtük az összecsapást, utána viszont picit visszaesett a koncentrációnk. Rengeteg második esélyt engedtünk ellenfelünknek, saját palánkunk alatt sajnos nem vagy rosszul zártunk ki. Történtek, olyan dolgok, amelyek sajnálatosak. Budácsik Dorottya alapból nem volt bevethető a meccsen, Radócz Fanni is sérülten vállalta a játékot, és sajnos rá is sérült. Ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok nekik a kupadöntőben.

Hazai játékos nyilatkozata
Dúl Panka : Eleinte döcögött a védekezésünk, majd összeállt az első negyed után. Ezt követően már kellőképpen tudtunk koncentrálni a támadásokra és hatékonyak voltunk. Nagyon örülök a sikernek!

Vendég játékos nyilatkozata
Brianna Fraser : Nem voltunk elég kemények és rossz volt a lepattanószerzésünk. Mire észbe kaptunk, már csak futni tudtunk az eredmény után.


Dobástérkép
TFSE-MTK
Vasas Akadémia
TFSE-MTK
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
Vasas Akadémia
64%
59%
2p ktáv.
TFSE-MTK
Vasas Akadémia
27%
25%
3p táv.
TFSE-MTK
Vasas Akadémia
39%
36%
1p bünt.
TFSE-MTK
Vasas Akadémia
67%
59%
TFSE-MTK Vasas Akadémia
Szerzett labda 13 8
Eladott labda 15 16
Lepattanó 37 35
Gólpassz 23 16
Fault 18 16
VAL 122 91
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 19 5 8 63 0 3 0 2 6 33 7 17 41 3 3 100 11 4 15 4 2 3 4 2 0 0 32 40 0

Jenkins

Chanise Monique
X 23 2 4 50 2 5 40 5 8 63 9 17 53 0 0 0 5 2 7 1 3 2 3 10 1 1 34 39 0

Bernáth

Réka
X 20 6 7 86 2 3 67 1 3 33 9 13 69 1 3 33 2 0 2 1 5 3 6 5 0 0 23 37 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 13 2 5 40 0 0 0 3 6 50 5 11 45 0 0 0 2 1 3 4 2 1 1 2 1 1 16 32 0

Markovic

Nevena
X 8 4 5 80 0 2 0 0 3 0 4 10 40 0 0 0 4 4 8 3 1 3 1 2 1 0 16 23 0

Németh

Alma
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 0 4 1 2 0 0 7 17 0

Katona

Szidónia
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -5 6 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 21 33 64 4 15 27 11 28 39 36 76 47 4 6 67 26 11 37 13 15 18 16 23 3 2 122 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fraser

Brianna Ashaki
X 32 8 10 80 1 3 33 2 4 50 11 17 65 8 11 73 3 2 5 2 4 2 7 1 0 0 34 39 0

Tóth

Orsolya
X 8 1 3 33 2 5 40 0 2 0 3 10 30 2 6 33 9 1 10 4 4 1 3 2 2 1 14 30 0

Papp

Klaudia
X 13 3 6 50 0 3 0 1 4 25 4 13 31 4 5 80 4 0 4 0 3 2 3 4 0 1 11 30 0

Bach

Boglárka
X 11 4 4 100 0 0 0 1 1 100 5 5 100 0 0 0 2 0 2 0 2 4 1 5 0 0 17 30 0

Salamon

Zsófia
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 0 0 0 -3 12 0

Madár

Eszter
7 1 2 50 0 5 0 1 1 100 2 8 25 2 3 67 5 2 7 2 0 4 2 0 0 0 11 20 0

Smailbegovic

Nadija
2 0 1 0 1 2 50 0 1 0 1 4 25 0 2 0 1 3 4 0 1 3 2 3 0 0 5 18 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 1 0 12 0

Madár

Kata
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 6 0

Radócz

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Altmann

Anna Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 17 29 59 5 20 25 5 14 36 27 63 43 16 27 59 25 10 35 8 16 16 18 16 2 3 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek