Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 29. | 18:00
13. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
86 -79
(19-23, 20-18, 25-25, 22-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Kovács Nimród János, Lengyel Ádám József (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : A kötelező győzelmek sokszor nehezen jönnek, ez most is így volt, szerencse, hogy nagyobb rotációval tudtunk dolgozni és a negyedik negyedben sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Gratulálok a Szegednek, jó, kiegyenlített mérkőzés volt. Megyünk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Srecko Sekulovic : Gratulálok a Paksnak, úgy gondolom, hogy jobb csapat, mint mi vagyunk. Megpróbáltuk lassítani a meccset, hosszú támadásokat játszottunk, ritmust akartunk váltani, ez sikerült is. Az utolsó negyedben elfáradtunk, kevés volt a rotáció.

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Ákos : Nehéz szülés volt, jól játszottak a vendégek, az első félidőben ők irányították a mérkőzést, jól dobtak kintről, megbontották a védelmünket, szellősen védekeztünk, nem voltunk agresszívak, ám a negyedik negyedben megfordítottuk a mérkőzést. Mentünk az eredmény után, az utolsó etapot jobban bírtuk fizikálisan, az agresszívabb védekezésnek köszönhetjük a győzelmet. Ennél mindenképpen több kell majd.

Vendég játékos nyilatkozata
Vágvölgyi Ákos : Szeretnék gratulálni a Paksnak, az első három negyedet kontrollálni tudtuk, az utolsó negyedben koncentrációs és fizikális problémák is voltak. Közel voltunk ahhoz, hogy szoros meccset játszunk, ez így sikerült, ha ez folytatjuk akkor azt gondolom, hogy ki tudunk lábalni a gödörből.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
59%
57%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
57%
40%
3p táv.
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
26%
43%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
91%
60%
Atomerőmű SE Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 6 11
Lepattanó 35 29
Gólpassz 13 15
Fault 15 18
VAL 114 94
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Coleman

Marcus Orlando
X 17 3 7 43 2 3 67 1 4 25 6 14 43 4 5 80 5 6 11 0 1 1 5 2 0 0 25 32 0

Evans II.

Shannon Eugene
X 12 1 3 33 0 0 0 3 6 50 4 9 44 1 1 100 3 0 3 2 3 1 2 4 0 0 15 29 0

Lóránt

Péter
X 18 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 4 4 100 2 5 7 0 0 2 5 0 0 0 26 29 0

Faust

Nicholas David Jordan
X 8 1 3 33 0 1 0 2 8 25 3 12 25 0 0 0 4 0 4 2 1 0 1 0 1 0 6 27 0

Putney

Raphiael Rashad
X 8 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 1 1 100 1 0 1 0 0 4 1 0 0 0 4 15 0

Kovács

Ákos
12 4 5 80 2 2 100 0 5 0 6 12 50 0 0 0 2 2 4 2 0 1 1 6 0 0 19 27 0

Jackson

Justin Le Shayne
8 4 4 100 0 0 0 0 1 0 4 5 80 0 0 0 4 0 4 0 0 3 3 1 2 0 17 18 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 1 0 -1 15 0

Velkey

János
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 3 8 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Valerio Bodon

Vincent
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 22 37 59 4 7 57 8 31 26 34 75 45 10 11 91 22 13 35 6 6 15 18 13 4 0 114 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Asbury

Brian Keith
X 13 6 8 75 0 3 0 0 0 0 6 11 55 1 4 25 5 2 7 0 0 3 5 2 0 1 19 37 0

Balmazovic

Stefan
X 16 0 1 0 2 2 100 4 10 40 6 13 46 0 0 0 6 0 6 0 1 2 1 3 0 0 18 37 0

Milisavljevic

Milos
X 25 3 3 100 1 2 50 5 7 71 9 12 75 2 2 100 5 0 5 2 6 3 3 3 0 0 29 36 0

Krapic

Ante
X 14 4 10 40 0 2 0 1 5 20 5 17 29 3 4 75 3 1 4 2 1 3 6 1 0 2 13 35 0

Wirth

Ádám
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 5 0 0 2 23 0

Kerpel-Fronius

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 0 1 2 0 0 0 1 1 18 0

Vágvölgyi

Ákos
11 0 0 0 1 1 100 3 4 75 4 5 80 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 1 0 0 12 14 0

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tráser

Nándor Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 13 23 57 4 10 40 13 30 43 30 63 48 6 10 60 23 6 29 4 11 18 15 15 0 4 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek