Két álommal szegényebben
06
Jun
2021
Két álommal szegényebben
2021. június 6.  |  20:50

A döntő volt már csak hátra, és a debreceni közönség nagy örömére mindkét nemben képviseltette magát hazánk a tokiói szereplésért vívott csata fináléjában. Elsőként a hölgyeken volt a sor, akiknek a 2018-as világbajnok olaszokon keresztül vezetett az út az ötkarikás játékokra.

Medgyessy Dóra kosarával indult a döntő, majd Cyesha Goree is betalált, de nagyon kevés pont esett, érezhető volt, hogy idegesek a felek. Goree tett vissza egy támadólepattanót, de 3-3-nál már egál állt az eredményjelzőn. Goree távoli találatával ismét nálunk volt az előny, de ezt is hamar eltüntették a taljánok, féltávhoz 5-5-ös állással érkeztünk meg. A folytatásban is Goree pontjaiban bízhattunk, 8-6-ra el is léptünk, de három perccel a vége előtt már 6 faulttal álltunk. Egy 4-0-s etappal fordítottak az olaszok, de Medgyessy és Gorre kosarával mi is egyenlítettünk (10-10). Elérkeztünk a végjátékhoz, 12-12-t mutatott az eredményjelző. Pár másodperc volt már csak hátra, amikor Raelin D’Alie betört alapvonal felé, és egy igazi „clutch” középtávolit süllyesztett el – erre már nem volt, nem lehetett válasza a mieinknek, így az olaszok szerezték meg az utolsó női olimpiai kvótát (12-13).

 

Férfi válogatottunkon volt a sor, ők az egész tornán kiegyensúlyozott, magas szintű kosárlabdát bemutató Belgium ellen döntőztek. Csakúgy mint a Szlovénia elleni elődöntőben, itt is kicsit „bent ragadtak az öltözőben” a magyar fiúk – fél perc sem kellett három belga ponthoz. 2-6 után ébredtünk valamelyest, de okosan tartották előnyüket a belgák (4-8). Kerpel-Fronius és Ivosev pontjaival előbb 11-9-re, majd 12-10-re zárkóztunk, illetve Demeter találatával egy pontra is feljöttünk (11-12). Négy perc volt hátra, de sajnos már hét faultunk volt. Ivosev kosarával még felcsillant némi remény válogatottunknak, de 13-15-ről egy 1-6-os futással lezárták a belgák a mérkőzést – a lányok után a fiúk is az olimpia küszöbén álltak, de átlépniük nem sikerült azt (14-21).

 

   

Vármegyei szövetségek