Fővárosi finálé lesz a női egyetemi bajnokságban
31
May
2021
Fővárosi finálé lesz a női egyetemi bajnokságban
2021. május 31.  |  20:31
Három negyed után még biztos győztesnek tűnt a TFSE csapata a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság első női elődöntőjében, ám a szívósan küzdő, s a negyedik negyedben kimondottan jól is játszó győri csapat a hajrára ledolgozta hátrányát. A végén a TF újítani tudott, s megnyerte az elődöntőt. Egy félidőn át tudta tartani a lépést a DEAC az ELTE-BEAC csapatával a második női elődöntőben. Szünet után egy nagy rohammal közel 20 pontos előnyre tettek szert a fővárosiak, és ezt követően a DEAC már nem tudta igazán szorossá tenni a találkozót, így az ELTE-BEAC lesz a TF ellenfele a fináléban.
 
 
 
TFSE - UNI Győr SzESE 63-55 (18-15, 21-9, 11-14, 13-17)
Győr, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők, elődöntő, 150 néző. V.: Varga-Záray, Rózsavölgyi, Grúber.
 
TFSE: Boros 2, Herman 7, BENKE 16/6, Király 3/3, GALLI-HIRLING 7. Cs: BURJÁN 8, Hanti 7/3, Szeitl 7/3, Dömötör 2, Kenyeres 2, Szabó E. 2. Edző: Hegedűs Péter.
 
UNI Győr SzESE: ROZMÁN 14, BAFFY 13/3, Horváth D., Horváth K., NAGY R. 12. Cs.: Bánszegi 6, Perl 8/6, Szűts 2, Rabi, Pozsgai. Edző: dr. Barthalos István.
 
Tekintettel arra, hogy már jöhettek nézők, szép számú közönség gyűlt össze a négyesdöntő nyitómeccsére, már csak azért is, mert gyászszünettel kezdődött a találkozó a győriek közelmúltban elhunyt csapatorvosa, dr. Maár Róbert tiszteletére.
 
A mérkőzés végére 12 pontos, 10 lepattanós dupla-dupláig jutó Nagy Rebeka a zöldmezes győri csapatnak szerzett vezetést, de rögtön jött az egyenlítés Benke Sárától. A térdéhez kapó Horváth Krisztinát hamar le kellett cserélnie a győri szakvezetésnek. Váltva vezettek a csapatok: amíg győri oldalon megoszlottak a terhek és a pontok, addig a TF csapatát a döntő első tripláját is szerző Benke vette vállaira. Nagy ugyan szépen blokkolta Benke dobását, ám ez a fővárosiak bedobóját nem zavarta abban, hogy újabb kosarat szerezzen. A szakasz közepén Galli-Hirling Borbála találatával 4 ponttal ellépett a TF, időt kért a győriek edzője, dr. Barthalos István. Perl Zsófia triplájával közelítettek a vendéglátó Rába-partiak. A szakasz hajrájában szűk előnyt állandósított a TF a Baffy-Perl kettős vezette, papíron "vendégként" játszó házigazda ellen. A második etap elején a győriek erőlködtek, a TF pedig több indítási lehetőséget is elhibázott. Hanti Daniella dobta át triplával a "zöld zónát". Ez egy 15-0-s TF-rohamot indított útjára, amelyben Király Andreától és Szeitl Vanessától is érkezett 1-1 tripla. A hosszú győri kosárcsendet Nagy törte meg, aki védekezésben két szép szereléssel is észre vétette magát. A félidő hajrájában váltva estek a kosarak, 15 pontos TF-vezetéssel fordultak a felek.
 
Szünet után több mint másfél percet kellett várni az első akciókosárra, amelyet Herman Alíz egy jó büntetője után a győri center, Bánszegi Borbála szerzett. Sok volt a hiba mindkét oldalon, tartotta 15 pont körüli előnyét a TF. A szakasz közepén Rozmán Lilla pörgette föl a Győr játékát, vezetésével a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötték vissza magukat a házigazdák, s csak azért nem tudtak ezen belülre kerülni, mert játékosai sorra hibázták el a büntetőket. A kisebb hullámvölgyön Szeitl kosara lendítette át a fővárosiakat. A szakasz végén Rozmán vezetésével mégis feljött 10 pontra a győri csapat, sőt a végén volt esélye ezen belülre is zárkózni, ám Kenyeres Anett szerzett egy labdát és egy könnyű kosarat, így 12 egységnyi előnnyel várhatta a negyedik negyedet a TF. Ez Nagy, valamint Szűts Boglárka kosarával indult - 8 pontra jött föl a Győr, időt kért a TF. Nem tört meg a házigazda lendülete, ugyanakkor a TF megzavarodott, játékosai a tiszta helyzeteiket is rendre kihagyták. A szakasz közepén Baffy triplájával 3 pontra csökkent a fővárosi előny. Ekkor, 5 másodperc híján 5 perc elteltével Benke szerezte a szakasz első TF-pontjait, egy triplával megduplázva csapata előnyét. Három és fél perccel a vég előtt azonban a Rozmán-Baffy duó révén ledolgozta hátrányát, s egyenlített az óriási lelkesedéssel küzdő, s vérszemet kapó győri együttes. A végjátékban aztán Benke villanásai a TF javára döntötték el a találkozót.
 
Hegedűs Péter: - Tudtuk, hogy a Győr mindent megpróbál, hogy megnehezítse a dolgunkat. Ez az első félidőben kevéssé, szünet után viszont nagyon jól sikerült neki, de ehhez azért az is kellett, hogy mi a nagyobb előnyünk tudatában kicsit "belealudjunk" a mérkőzésbe. Örülök, hogy a végén sikerült győzelemmel lezárni ezt a tanulságos elődöntőt. Bárki lesz is az ellenfelünk a döntőben, ilyen mértékű "leolvadást", mint most, nem engedhetünk meg magunknak.
 
Dr. Barthalos István: - Nagyon büszke vagyok a lányokra! Bár a vereség miatt, és mert így a döntő elúszott, kicsit szomorú is vagyok, így, ilyen tartással, nagy hátrányban is küzdve, az utolsó pillanatig fel nem adva a mérkőzést ki lehet kapni. Horváth Krisztina gyors, a második percben történt sérülése nemcsak a csapatot zavarta meg, hanem engem is. A vereség egyik fő oka, hogy a második negyedet nagy különbséggel veszítettük el. A másik az, hogy egy elődöntőhöz képest - főleg papíron itthon, bár nem ebben a csarnokban játszottuk a meccseinket - nagyon rosszul dobtuk a büntetőket. A harmadik pedig, hogy a végjátékban Benke Sára eldöntötte a mérkőzést.
 
 
 
 
DEAC - ELTE-BEAC 54-78 (22-19, 13-23, 12-18, 7-18)
Győr, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők, elődöntő, 100 néző. V.: Csabai-Kaskötő, Nagy-Pál, Propszt.
 
DEAC: Mezei 8, Baczuk 9/3, Holinka-Miklós 5, Szabó G. 6, SHIRIAN 9. Cs.: Ocsenás 6, SÜKEI 11/3, Ruzsa-Kiss-Schubert, Záhorszky. Edző: Kászoni Boglárka.
 
ELTE-BEAC: VARGA A. 10/6, TAKÁCS E. 15/3, NAGYI 9, Lendér 6, FOLTIN 21. Cs.: Fabini 2, Orosz 6/3, Tarnai 2, Simoncsik 2, Biszák. Edző: Laklóth Anna.
 
Takács Emese duplájára Baczuk Virág révén triplával feleltek a debreceniek. Szabó Gréta másfél perc alatt begyűjtött két személyit. Váltva vezettek a csapatok, Lendér Lillán a Szabó helyére érkező Ocsenás Flóra is hamar összeszedett 2 faultot. Varga Anna triplája után a szakasz közepén küzdelmes játék mellett állandósított egy szűk előnyt a fővárosi együttes. Zónára állt át a DEAC, s ez bevált debreceni részről, hiszen labdaszerzés után Sükei Zsuzsa hármasa egy fordítást érő 8-0-s cívis-roham fontos része volt, amelynek köszönhetően 3 pontos DEAC-vezetéssel zárult az első szakasz. A második a 21 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát elérő Foltin Blanka és Takács révén két ELTE-BEAC kosárral indult, de Shirian Jázmin 2+1-es játéka után ismét a DEAC-nál volt az előny. A triplát is szerző Takács, valamint Foltin vezérletével a játék irányítása mellett egy 7-0-lal a vezetést is átvették a fővárosiak. A félidő hajrájára Szabó G. és Ocsenás is 4-4 hibával állt, de büntetőkkel tartotta a lépést a DEAC a BEAC-cal, a félidő végére azonban Varga villanásaival 7 pontos előnyt szereztek a fővárosiak.
 
Nagyi Tímea és Foltin vezetésével egy 14-2-es bő 4 perccel indítva közel 20 pontosra növelte előnyét az ELTE-BEAC. A fővárosiak védekezésükkel rendre kiszorított helyzetekből való dobásokra kényszerítették a debreceni lányokat. A szakasz hajrájában a megnyugtató előny birtokában Laklóth Anna pihetette csapata néhány kulcsjátékosát, s ezt kihasználva Baczuk és Sükei ügyes kosaraival, egy 10-4-es "részhajrával" a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötték vissza magukat a debreceniek. A záró etap elején visszatértek a meghatározó játékosok az ELTE-BEAC csapatában, amely Nagyi, valamint Takács kosaraival a szakasz közepére 20 pontosra növelve előnyét eldöntötte a találkozót.
 
Kászoni Boglárka: - Az első negyed után sajnos "lefőtt a kávé". Tíz perc után két játékosunknak is három-három hibája volt, így egyrészt nem tudtunk annyira agresszíven védekezni, mint szerettük volna, támadásban pedig nagyon sokszor akarták a szituációkat egyedül megoldani a lányok ahelyett, hog egymást hozták volna helyzetbe, ráadásul sérülések miatt meghatározó játékosaink hiányoztak. Holnapra, a bronzmeccsre össze kell kapni magunkat.
 
Laklóth Anna: - Gratulálok a DEAC-nak! Ahogy a két alapszakaszbeli meccsünkön, most sem tükrözte a végeredmény, hogy mennyire megnehezítették a dolgunkat. Nem nagyon tudunk így együtt edzeni, de szerencsére vannak intelligens játékosaink, akik megoldották a feladatot, és időnként még szép kosárlabdát is játszottak. Remélem, azért az összes szerencsénket nem "lőttük el", holnap is szükség lesz rá, mert szeretnénk megnehezíteni a TF dolgát, sőt, ha úgy adódik, meg is lepni...
 
 
 
 
A holnapi program:
 
Bronzmérkőzés
 
10:00   UNI Győr SzESE - DEAC
 
Döntő
 
15:00   TFSE - ELTE-BEAC

Vármegyei szövetségek