Férfi NB I: A Pécs egy Kaposvár elleni győzelemmel kezdte a szezont
28
Oct
2020
Férfi NB I: A Pécs egy Kaposvár elleni győzelemmel kezdte a szezont
2020. október 28.  |  22:53
A mérkőzés első kosarát Curry szerezte. A negyed elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a negyed közepére a kaposvári együttes 5 pontos előnyre tett szert. (11-16) A hazaiaknak sikerült 2 pontra felzárkózni a negyed hajrájában, de a Kaposvár az utolsó pillanatban még megrázta magát, Rivers a negyed vége előtt még egy hárompontost is dobott. 15-22
 
A második negyed Brkics büntetőjével kezdődött. A negyed elején aztán a különbség nem változott, a Kaposvár azonban újítani tudott, így 14 ponttal meglógtak. (23-37) A hazaiak többször is csökkentették a különbséget, de jelentős változás csak a negyed végén jött el, amikor Funderburk három büntetőjét is bedobta. 35-41
 
A szünetről visszatérve a Brkics kosarával folytatódott a mérkőzés. A hazai csapat lendületbe került és gyorsan kiegyenlített, majd a mérkőzés 27. percében átvette a vezetést. (47-45) A pécsi gárda lendülete kitartott a negyed végéig és 9 ponttal is vezettek. Távolról és közelről is jól dobtak. A Kaposvári  mindössze 6 pontra volt képes ebben a negyedben. 56-47
 
Az utolsó felvonást Demeter kezdte egy triplával, de erre a vendégektől Miliszavljevics egyből válaszolt. Jól dobott mindkét csapat, potyogtak a triplák. Az etap közepén: 74-62. A vendégek még megpróbáltak hajrázni, de a 6-11-es periódus sem volt elég a sikerhez.
 
A mérkőzést megnyerte a Pécs, 80-75-re.
 
PVSK-VEOLIA - Kaposvári KK 80-75 (15-22, 20-19, 21-6, 24-28)
 
Bajnokság, 8. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok,
V.: Tözsér D., Tóth C., Török R.
 
Pécs: Ruják 7/3, Lewis 16/6, Demeter 5/3, Meleg 9/3, Brkics 16. Csere: Funderburk 11, Budimir 6/6, Dragasevics 5/3, Hőgye -, Krivacsevics 5/3.
 
Kaposvár: Curry 14/6, Krnjajski 1, Rivers 11/3, Hendlein 6, Jukic 16. Csere: Révész 8, Miliszavljevics 19/9, Hock -.

Megyei szövetségek