Férfi NB I: Remek meccsen körmendi diadal Szolnokon
19
Jan
2020
Férfi NB I: Remek meccsen körmendi diadal Szolnokon
2020. január 19.  |  20:20
Ezúttal Tucker maradt ki a szolnoki légiósok közül. Cakarun kosarával indult a piros-feketék rangadója, Varnado egy hármassal fordított. Alaposan nekiestek a hazaiak riválisuknak, Price kosarával 30-23 lett az első negyed vége.
 
A szolnokiaknál főként Davis iparkodott. Varnado és Turner vezérletével, 36-39-re vezetett a jól dobó Körmend, amikor időt kért a Szolnok. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Ferencz hármasával a félidőben 44-46 állt a táblán.
 
A fordulás után 10-2-vel kezdett az Olajbányász, két és fél perc alatt 54-48-ra módosítva az állást. Persze az MTE nem roppant meg, nem adta fel, jó kis meccs volt. 59-59-nél újra egál lett. Ekkor jött Jonestól két kosár, az első tiszta tripla volt, a másodikat a videózás után csak duplának adták, 64-59-nél időt kért a Körmend. Technikait kapott az ezüstérmes kispadja, Jones köszönte szépen, és bedobta az ajándék büntetőt, Price hármasával pedig 68-59-re elhúztak a Tisza-partiak. A harmadik negyed végére közeledett a Körmend, 70-65-ről indult a záró felvonás.
 
Egy darabig még a Szolnok vezetgetett, de mindig visszajöttek a vasiak. Sőt hat perccel a vége előtt Varnado kosarával, 76-77-nél már időt is kellett kérnie Potocniknak. Innentől az MTE diktálta a tempót. Kevesebb, mint két perc volt hátra, amikor Taylor közelije után, 80-83-nál ismét Potocnik hívta magához fiait. Jones ziccerezett, majd Varnado dobhatott Juhos faultja után. Mindkettő a helyén, 82-85, 1:13 volt vissza. Cakarun oldotta meg a palánk alatt, 84-85 után a Szolnok rengetegszer lezárhatta volna a mérkőzést, de játékosai mindig rossz döntéseket hoztak. 0.7 másodperccel a vége előtt Turner eldöntötte. Belefért még egy hazai időkérés, amely után Jones távoli próbálkozása lejött a gyűrű tövéről, így nagy csatában győzött a Körmend a Tiszaligetben - írta a BB1.hu.
 
Szolnoki Olajbányász KK - Egis Körmend 84-87 (30-23, 14-23, 26-19, 14-22)
 
Bajnokság, 16. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
 
Szolnok: Davis 16/6, Kovács P. 6, Jones 24/6, Juhos 2, Cakarun 18. Csere: Krisztics 9, Price 9/6, Tóth N. -, Rudner -, Csák -.
 
Körmend: Turner 16/3, Edwards 13/3, Takács -, Varnado 21/6, Taylor 8. Csere: Ferencz 12/6, Kastrati 15/3, Németh -, Durázi 2.
 
 
 
Fotó - Szolnoki Olajbányász facebook

Vármegyei szövetségek