Női NB I: A ZTE NKK újabb sikert aratott
28
Nov
2019
Női NB I: A ZTE NKK újabb sikert aratott
2019. november 28.  |  10:05
Szerdán a hazai élvonal 9. fordulójában a ZTE NKK 79-72-re legyőzte a TFSE-MTK együttesét.
 
Fordulatos negyeddel indították a csapatok ezt a találkozót. Előbb a TFSE lépett el 6-2-re, majd a ZTE fordított 12-7-re. Végül 10 perc után 12-12 állt az eredményjelzőn. A második negyedben a fővárosi gárda került lépéselőnybe, miután 21-15 után három triplája is célt ért. Érdekesség, hogy a nagyszünetben a TFSE ugyanannyi értékesített duplánál, mint triplánál járt. Szám szerint 6-6 volt ez az arány. A ZTE azonban a 11 pontos Keyona Hayes vezetésével megfogta a meccset és a félidőre 36-32-re visszajött.
 
A harmadik negyedben is tartott a ZTE felzárkózása. Sőt, két és fél perc után 43-42-re fordított a házigazda. Innentől fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A negyed hajráját Chanise Jenkins és Kirby Burkholder triplaváltása vezette fel, majd büntetők tették töredezetté a játékot. Ebben a szakaszban a TFSE tudott pontosabb lenni és így 58-55-re vezetett. A záró szakaszt 7-2-vel indította a ZTE, de a távoli dobások ismét a TFSE oldalára billentették a mérleg nyelvét. Bernáth Réka triplája után 69-63-ra módosult az állás.
 
A Győr elleni szezon eleji bravúrhoz hasonlóan ezúttal sem adta fel a negyedik negyedben hátrányban a ZTE. Az utolsó két percbe érve Nagy Dóra hármasa 73-71-es hazai előnyt hozott. Lélektanilag ekkor megfordult a mérkőzés. Több hiba csúszott a TFSE játékába, így amikor Kovács Georgina 78-71-re módosította az állást, már 15-2-es futást regisztrálhattunk. A hajrában a ZTE őrizte a megszerzett előnyét és immár második sikerét ünnepelhetett a válogatott szünet óta.
 
ZTE NKK – TFSE-MTK 79-72 (12-12, 20-24, 23-22, 24-14)
 
Legjobb dobók
 
ZTE NKK: Keyona Hayes 20, Horti Dóra 14, Nagy Dóra 12/6, Kirby Burkholder 12/6
 
TFSE-MTK: Alisian Jenkins 25/3, Chanise Jenkins 19/15, Kristina Arsenic 10, Süle Krisztina 10/3.

Megyei szövetségek