Történelmi streetball-hétvége két rendezvénnyel
06
Sep
2019
Történelmi streetball-hétvége két rendezvénnyel
2019. szeptember 6.  |  13:15
Két nap alatt két városban lesz streetball a hét végén, és ilyen még nem volt a sorozat történetében. Szombaton Kecskeméten, vasárnap pedig Nyíregyházán hódolhatnak szenvedélyüknek a kosárlabdázás szabadtéri változatának szerelmesei.
 
Kecskeméten a streetball az utóbbi évek hagyományainak megfelelően a helyi Mercedes Benz Kosárlabda Akadémia évnyitójával együtt lesz egy nagyszabású közös rendezvény. A szervezők a pályák nagyobb részét az Akadémia csarnoka előtti parkolóban építik ki, de 2-3 pályát a csarnokban is felállítanak. Az akadémia fiataljai tehát ismét játékkal, streetballal egybekötve nyitják az új évadot, ám a szervezők természetesen a felnőttek, az idősebb korosztály képviselőinek jelentkezését is várják.
 
A streetball sorozat szervezői a szombati rendezvény után Nyíregyháza felé veszik az irányt. A szabolcsi megyeszékhelyen a pályákat - a centerrel együtt szám szerint nyolcat - a régi "jól bejáratott" Kossuth téren állítják majd föl. Az érdeklődők minden bizonnyal láthatják majd "akcióban" a helyi NB I B-s Blue Sharks néhány játékosát, valamint vezetőjét is.
 
A hagyományos ügyességi versenyeket természetesen mindkét helyszínen megtartják, s a különböző kategóriákban, korosztályokban most hétvégén van az utolsó lehetőség kvalifikálni a szeptember 14-én, a Kosárlabdázás Napján, a Hősök terén rendezendő "évzáró" streetballra, a döntőkre.
 
A nyíregyházi rendezvényre ma éjfélig még lehet nevezni a jól ismert www.streetballnet.hu oldalon.
 
 
 
Fotó - Streetball Challenge Hungary facebook

Vármegyei szövetségek