Balkán Kupa: Utolsó másodperces kosárral győzött a magyar válogatott!
16
Dec
2018
Balkán Kupa: Utolsó másodperces kosárral győzött a magyar válogatott!
2018. december 16.  |  10:11
Balkán Kupa, Nemzetközi U16-os leány torna, Kolozsvár, elődöntő

Magyarország - Bulgária 65-53 (13-25, 17-15, 17-9, 18-4)


Sági Zoltán technikai vezető beszámolója: 

Nem kezdődött jól a mérkőzés, sem védekezésben, sem támadásban nem találták a ritmust lányaink. A Bolgár csapat szinte alig rontott dobást, ha mégis, akkor támadó lepattanókkal szereztek újabb lehetőségeket a kosárszerzésre. Hiába kért időt Igor Skocovski, csak nem akart összeállni a csapat játéka, az első negyed után 11 ponttal vezettet az ellenfél. A második negyedben valamelyest javult ugyan a játék, de még mindig sok volta hiba, így mindössze egy ponttal sikerült közelebb férkőzni. A 11 pontos előny birtokában joggal várhatták bizakodóan a Bolgárok a második játékrészt. Azonban lányaink tettek róla, hogy ez a bizakodás alaptalannak bizonyuljon, a harmadik negyedben mintha az egész csapatot kicserélték volna, harcosan, agresszíven űzték ellenfelüket védekezésben, és a jó védekezés hozta magával a támadójáték hatékonyabbá válását is. Sikerült a záró felvonás előtt lőtávolba kerülni, és ekkor még tudtak rátenni egy lapáttal lányaink. Védekezésükkel teljesen megfojtották ellenfelünk támadójátékát, mindössze 4 pontot sikerült összehozni az erejükkel a végére teljesen elkészülő Bolgároknál. Ezzel vesztes helyzetből felállva sikerült megnyerni az elődöntőt, és a torna slusszpoénja még hátra volt...


- Igor Skocovski: "Az elődöntőt kora reggeli órákban játszottuk, és lehetett látni, hogy még nem teljesen sikerült felébrednünk a mérkőzés kezdetére. Sokat hibáztunk védekezésben, főleg a csapdázásoknál. Ebből sok könnyű kosarat ajándékoztunk ellenfelünknek. Csak a második negyed utolsó három percében játszottunk jobban, de ez kevés volt, mert 11 pontos hátrányba kerültünk. A második félidőben teljesen másik arcunkat mutattuk, összeszedtük magunkat védekezésben és lassan a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Az utolsó negyedben óriási csata után védekező és támadó bravúrokkal sikerült meccset nyerni. Szeretném kiemelni Pfeiffer Virágot (21 pont, 10 szerzett labda, 10 kiharcolt hiba), Kun Ritát (14 pont, 4 lepattanó) és Tamás Grétát (10 pont)."


Balkán Kupa, Nemzetközi U16-os leány torna, Kolozsvár, döntő

Magyarország - Románia 74-73 (14-15, 17-25, 16-24, 27-9)

Lányainkban égett a visszavágás vágya, hiszen a csoportkörben szoros mérkőzésen ugyan, de alulmaradtunk a házigazdákkal szemben. Ennek megfelelően is kezdtük a mérkőzést, Kun Rita pontjaival indult az első negyed. Hamar érkezett azonban a válasz. Kemény, de nem durva játék zajlott a pályán, mindkét csapat megharcolt minden labdáért. A második játékrészre egy pont volt a hátrányunk, itt azonban kezdett akadozni a gépezet, rengeteg labdát szórtunk el, sok lehetőséget puskáztunk el. Félidőre 9 pontos hátrányba kerültünk. Mindenki bízott abban, hogy a délelőtti mérkőzéshez hasonlóan a második félidőben sikerül talpra állni, azonban a harmadik negyedben is a Románok domináltak, főleg palánk alatt gyűlt meg a bajunk a center védésekkel. A záró felvonás előtt, elnézve a játékot, és a hazaik 17 pontos előnyét, szinte mindenki elkönyvelte, hogy a Románok otthon tartják a kupát. Szinte! Kivéve a Magyar lányokat, stábot és szurkolókat. Ők nem adták fel, és következett az, ami nem gyakran történik meg egy válogatott torna döntőjében. Lányaink ahelyett, hogy feladták volna, összeszorított foggal küzdöttek tovább, szigorítottak védekezésükön, egyre másra szerezték a labdákat, dobták a ziccereket. Végre a tritla vonalon túlról is sikerült eredményesnek lennünk és apránként újra meccsbe hoztuk magunkat. Aztán következett a végjáték, ahol megint csak nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi szerettük volna. 71-72-én, 7 másodperccel a vége előtt két büntetőhöz jutottak a házigazdák. Az első kimaradt, a második bement. Igor Skocovski mester azonnal kikérte utolsó idejét, felrajzolta a figurát, a lányok kifutottak a pályára. A lányok pontosan ugyanazt csinálták, mint amit edzőik kértek tőlük, 1 másodperccel a vége előtt Pfeiffer Virág kezében volt a labda, üresen a hárompontos vonal mögött. Virág beleállt a dobásba, a labda útjára indult, még a levegőben volt mikor megszólalt a mérkőzés végét jelző dudaszó, aztán csont nélkül hullott a gyűrűbe. Elképesztő negyedik negyedbeli hajrával és hihetetlenül kiélezett végjátékban egy ponttal győzött Magyarország, és ezzel a 2018-as Balkán Kupa győztese lett. Pfeiffer Virágot a torna All Star csapatába választották, és az MVP címet is neki ítélték.

- Igor Skocovski: "Izgalmas mérkőzésre számítottunk, ahol szerettünk volna jó játékkal előrukkolni. Az első negyedben ez sikerült is, a második negyedben egy kevésbé harcos védekezés az ellenfél javára billentette a mérkőzé9 pontos hátrányba kerültünk a félidőre. A félidei megbeszélés jól sikerült, és más hozzáállással léptek pályára  a lányok, sikerült 4 pontra felzárkózni, de egy-két hibát követően újra elhúztak a Románok. A 4. negyed előtt 17 pont lett a hátrányunk. Igazi karaktert mutattunk, az utolsó negyedben, ahol nagy akarattal, csapatmunkával visszajöttünk a meccsbe és egy utolsó pillanatban elengedett hárompontos dobással megnyertük a meccset. Szeretném kiemelni Andi Hannát (13 IBM, 22/9 pont), Pfeiffer Virágot (12 IBM, 18 pont, 6 szerzett labda), Tamás Grétát (13 IBM, 8 pont, 6 gólpassz), Kun Ritát (13 IBM, 7 pont, 8 lepattanó) és a CSAPATOT! Gratulálok a lányoknak, a csapat valamennyi tagja nagyon boldog."

Vármegyei szövetségek