Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. november 12. | 18:00
2. forduló
Albertirsa Újcsarnok
64 -75
(19-22, 12-18, 13-24, 20-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Söjtöry Tamás Ferenc, Lengyel Ádám József, Balogh Gyula (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Gratulálok a TF-nek, ugyanakkor jár a gratuláció az én játékosaimnak is. Nem tudok rájuk rosszat mondani, megpróbáltak mindent és küzdöttek, próbálták kihozni a maximumot ebből a helyzetből.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : A védekezésünkkel nem voltam elégedett, viszont támadásban, amit egész héten gyakoroltunk, nagyon szépen járattuk a labdát, gyors kosárlabdát játszottunk. Az volt a mai meccsre kitűzött célunk, hogy támadásban lépjünk előre. Ez megtörtént

Hazai játékos nyilatkozata
Szerelem-Kobolák Cintia : Gratulálok a TF-nek a győzelemhez, illetve saját csapattársaimnak és az edzőinknek, mert amilyen helyzetből, amilyen mélyről mentünk neki ennek a mérkőzésnek, és ott amilyen teljesítményt a pályára tettünk, az megmutatta, hogy ezt a csapatot nem szabad leírni. Remélem, hogy ebből pozitívan fogunk tovább építkezni.

Vendég játékos nyilatkozata
Németh Alma : Az elsődleges, hogy nyertünk és egy kicsit fellélegezhetünk, hogy egy újabb győzelmet szereztünk a nagy nyomás után. A játék képével nem teljesen vagyok elégedett, főleg a védekezésünkkel, de megyünk tovább...


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 23
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 03:21 35:23
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
52%
53%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
0%
0%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
36%
30%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
TFSE-MTK
75%
73%
VBW CEKK Cegléd TFSE-MTK
Szerzett labda 10 18
Eladott labda 25 20
Lepattanó 33 35
Gólpassz 23 24
Fault 19 18
VAL 91 111
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Dóra
X 12 0 2 0 0 1 0 4 7 57 4 10 40 0 0 0 1 0 1 1 2 3 3 5 0 1 14 36 2

Szabó

Fanni Andrea
X 15 2 7 29 0 1 0 2 8 25 4 16 25 5 6 83 5 2 7 3 5 3 3 1 0 1 11 33 14

Katona

Szidónia
X 6 1 4 25 0 0 0 1 1 100 2 5 40 1 2 50 2 0 2 1 3 4 4 3 1 0 10 30 -3

Szirony

Dorina
X 12 3 4 75 0 0 0 1 5 20 4 9 44 3 4 75 3 1 4 1 1 2 2 2 0 0 14 28 2

Szabó

Petra Judit
X 10 5 5 100 0 1 0 0 1 0 5 7 71 0 0 0 3 2 5 2 7 4 3 4 0 0 15 28 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 12 1 13 1 0 1 1 7 5 0 31 26 -5

Viszmeg

Míra
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 4 1 0 1 0 0 -1 11 -10

Rakita

Lili
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 3 1 1 0 0 1 -3 8 -15

Horváth

Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 14 27 52 0 5 0 9 25 36 23 57 40 9 12 75 27 6 33 10 25 19 17 23 6 3 91 200
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Chanise Monique
X 9 3 9 33 0 0 0 1 4 25 4 13 31 0 0 0 5 1 6 4 6 4 3 9 1 0 17 32 -3

Theodoreán

Alexandra
X 7 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 4 4 100 8 0 8 2 6 4 4 6 0 0 18 30 -4

Dúl

Panka Dulcinea
X 13 2 3 67 0 0 0 3 7 43 5 10 50 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 3 0 0 16 30 -5

Tapley

Jatavia Kieara
X 16 5 11 45 0 3 0 0 1 0 5 15 33 6 9 67 5 4 9 2 2 4 6 1 0 3 19 22 1

Király

Andrea
X 4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 2 2 0 8 14 9

Németh

Alma
11 4 9 44 0 0 0 1 1 100 5 10 50 0 0 0 3 2 5 1 1 1 2 1 0 3 14 23 7

Baa

Dominika
4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 7 1 1 0 0 0 0 8 19 6

Pavel

Elisabeth
8 4 4 100 0 0 0 0 1 0 4 5 80 0 0 0 0 1 1 0 2 1 1 1 0 0 8 18 1

Szeitl

Vanessa
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 1 8 20

Burján

Laura
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 4 21

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 23 43 53 0 5 0 6 20 30 29 68 43 11 15 73 26 9 35 18 20 18 19 24 3 6 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek