Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 14. | 18:00
4. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
81-75
(15-23, 25-15, 22-16, 19-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Ádám József, Kovács Nimród János, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljkó : Örülök, hogy a játékunk pontatlansága ellenére is sikerüt nyerni. Nagyon jó ritmuban játszott az ellenfelünk, 11 hárompontossal köszöntek be nálunk, ami kicsit az én hibám, hiszen a védekezést nem így terveztük. A pozitívum az volt, hogy Gereben Livi és Erica McCall is jól lépett be a mérkőzésbe, valamint Studer Ági teljesítménye megalapozta a győzelmünket.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Szeretnék gratulálni a Szekszárd szurkolóinak, mert ma este fantasztikusak voltak - persze ehhez kellett két fenomenálisan játszó csapat. Örülök, hogy egy bajnokságra esélyes csapat otthonában ilyen jól tudott játszani a csapatom, ezért minden elismerést megérdemelnek.Úgy gondolom, hogy McCall a legjobbkor érkezett vissza a hazaiakhoz... Mindent megpróbáltunk, a végletekig küzdve, soha nem adtuk fel; ez az erőnket jelzi, mindig mondom, hogy kis csapat vagyunk hatalmas szívvel, akik minden meccsen győzni akarnak, még akkor is, ha ez irreálisnak tűnik. Én elnézést kérek a játékvezetőktől a kiállításért, sajnos ma ez így alakult..

Hazai játékos nyilatkozata
Studer Ágnes : Az elején a sok bekapott kívüli kosár miatt az ellenfelünk nagyon magabiztosan játszott, ezért örülök, hogy még a félidő vége előtt sikerült visszavennünk a vezetést, hiszen így már volt mire építeni a második félidős játékunkat. Voltak jó momentumaink, de a teljesítményünk sajnos még mindig hullámzó, úgy hogy ezen javítanunk kell még.

Vendég játékos nyilatkozata
Alisia Jenkins : Nehéz vereség ez így, hogy az elején ilyen jól ment a játék. Mindkét csapat remekül küzdött, ezért elismerést érdemel, de a legközelebb amikor a Szekszárddal játszunk, megígérem, hogy megpróbáljuk legyőzni őket.


CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
63%
45%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
33%
36%
3p táv.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
33%
45%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
93%
63%
KSC-Szekszárd TFSE-MTK
Szerzett labda 11 14
Eladott labda 19 20
Lepattanó 37 29
Gólpassz 20 15
Fault 18 15
VAL 115 92
VIDEÓK
Statisztika
KSC-Szekszárd
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 14 2 3 67 1 4 25 2 4 50 5 11 45 2 2 100 6 1 7 2 4 3 4 5 1 0 23 33 0

Skoric

Maja
X 5 0 0 0 1 5 20 1 2 50 2 7 29 0 0 0 3 0 3 1 2 3 1 3 0 0 6 24 0

Goree

Cyesha Damian
X 14 7 9 78 0 1 0 0 2 0 7 12 58 0 0 0 3 4 7 2 3 1 1 0 0 0 16 21 0

Bálint

Réka
X 9 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 1 1 2 2 2 2 0 2 0 0 10 18 0

Miklós

Melinda
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 1 3 1 2 0 0 2 17 0

Krnjic

Sara
13 2 7 29 1 1 100 0 0 0 3 8 38 7 8 88 7 2 9 0 2 0 6 1 0 0 21 23 0

Szabó

Fanni
4 1 1 100 1 3 33 0 2 0 2 6 33 0 0 0 2 1 3 3 1 1 0 3 0 0 8 22 0

Mc Call

Erica Angelyn
14 4 5 80 1 2 50 0 0 0 5 7 71 4 4 100 3 1 4 0 2 1 2 1 5 0 22 18 0

Theodoreán

Alexandra
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 1 11 0

Gereben

Lívia
5 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 2 0 0 6 10 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Zele

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 19 30 63 6 18 33 6 18 33 31 66 47 13 14 93 25 12 37 11 19 18 15 20 6 0 115 200
TFSE-MTK
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bernáth

Réka
X 21 1 4 25 0 1 0 6 6 100 7 11 64 1 2 50 6 2 8 1 5 2 6 0 0 1 26 40 0

Jenkins

Chanise Monique
X 12 3 6 50 3 6 50 0 6 0 6 18 33 0 0 0 2 1 3 2 1 4 2 8 0 1 14 40 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 23 3 4 75 1 3 33 4 9 44 8 16 50 3 4 75 8 3 11 4 5 1 6 4 0 1 34 39 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 9 1 3 33 0 0 0 2 7 29 3 10 30 1 2 50 2 0 2 6 5 2 3 1 0 2 8 36 0

Kovács

Vanessza Luca
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -2 6 0

Markovic

Nevena
8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 1 1 2 1 1 2 1 1 0 1 10 27 0

Németh

Alma
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 0 0 3 8 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Katona

Szidónia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 10 22 45 4 11 36 14 31 45 28 64 44 5 8 63 22 7 29 14 20 15 18 15 0 6 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek