Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. január 11. | 15:00
15. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
66-95
(21-23, 21-25, 7-23, 17-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Major Ádám, Dr. Oláh Márk (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : A 17. percben gondolkodtuk azon, hogy lekapcsoljuk a villanyt, és akkor véget ér a mérkőzés mert akkor még egál volt. Sajnos nem lehet lekapcsolni, mert aztán nem tudjuk visszakapcsolni – így elszálltak a győzelmi esélyeink.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Szégyeljük magunkat az első félidei játékunk miatt, a csapat nevében én is. Ez nem méltó hozzánk, hogy így játsszunk! A második félidőben javult a játékunk és a védekezésünk. De nem lehet szó nélkül elmenni a az első félidő teljesítménye mellett.

Hazai játékos nyilatkozata
Galántai Alma : Végre a fiataljaink bátrabban szálltak be a mérkőzésbe. Ezen a héten nagyon odafigyeltünkaz edzésmunkára és talán meg is lett az eredménye.

Vendég játékos nyilatkozata
Candice Dupee : Az eddigi legrosszabb félidőnket játszottuk. Az edzőnk félidei fejmosása után feljavult a védekezésünk és így már szép kosárlabdát tudtunk mutatni.


CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
Sopron Basket
36%
74%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
Sopron Basket
28%
50%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
Sopron Basket
36%
31%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
Sopron Basket
87%
69%
ELTE BEAC Újbuda Sopron Basket
Szerzett labda 3 6
Eladott labda 11 4
Lepattanó 24 35
Gólpassz 14 27
Fault 18 21
VAL 75 151
VIDEÓK
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fogg

Abigail Margaret Anna
X 5 0 1 0 1 3 33 1 2 50 2 6 33 0 0 0 5 1 6 1 2 3 2 3 0 1 11 29 0

Laklóth

Anna
X 10 0 3 0 0 3 0 2 4 50 2 10 20 4 4 100 3 1 4 0 2 2 4 4 0 1 12 29 0

Schlott

Jennifer Ann
X 17 1 3 33 1 5 20 1 4 25 3 12 25 10 11 91 2 0 2 2 3 1 8 2 0 3 18 28 0

Szabó

Dóra
X 7 0 0 0 2 7 29 1 5 20 3 12 25 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 -1 26 0

Mérész

Beatrix
X 4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 1 3 0 2 0 3 0 0 0 7 17 0

Galántai

Alma Eszter
7 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 2 2 100 0 1 1 0 1 0 2 2 0 0 8 22 0

Tóth

Franka Emilia
5 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 0 4 0 1 0 1 7 19 0

Juhász

Angéla Blanka
5 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 1 2 50 2 0 2 0 1 5 1 0 0 0 5 14 0

Laufer

Gabriella
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 2 6 0

Zsámár

Lili
6 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 6 6 0

Vincze

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 4 11 36 7 25 28 8 22 36 19 58 33 20 23 87 19 5 24 3 11 18 21 14 0 8 75 200
Sopron Basket
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dupree

Candice Joanna
X 14 4 4 100 3 7 43 0 0 0 7 11 64 0 0 0 7 0 7 1 0 1 2 5 2 0 27 31 0

January

Briann Jolie
X 12 1 1 100 2 3 67 1 2 50 4 6 67 3 4 75 2 2 4 0 0 3 2 7 2 0 24 25 0

Crvendakic

Aleksandra
X 6 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 2 4 0 1 1 2 4 0 0 13 20 0

Varga

Kamilla
X 4 0 0 0 2 3 67 0 1 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 2 19 0

Határ

Bernadett
X 10 3 3 100 1 1 100 0 0 0 4 4 100 2 4 50 2 3 5 0 0 4 2 0 1 0 16 14 0

Brooks

Jelena
18 5 9 56 1 2 50 1 3 33 7 14 50 3 4 75 3 4 7 0 1 1 5 0 0 0 21 22 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
8 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 2 2 100 0 0 0 1 1 3 1 4 1 0 10 19 0

Weninger

Virág
7 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 5 1 0 13 17 0

Krajisnik

Tina
7 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 1 2 50 5 0 5 3 0 3 2 2 1 0 17 16 0

Dubei

Debóra
7 1 2 50 1 1 100 1 3 33 3 6 50 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 0 0 0 6 12 0

Varga

Alíz
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5 0
Összesen 5 95 25 34 74 11 22 50 4 13 31 40 69 58 11 16 69 24 11 35 6 4 21 18 27 8 0 151 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek