Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. január 4. | 18:00
16. forduló
Sport Akadémia
60 -55
(16-17, 11-20, 19-16, 14-2)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga Zoltán, Varga-Záray Katalin, dr. Stánicz Péter (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Kemény jó mérkőzést játszottunk, ami segíti a fejlődésünket. Az első félidőben nagyon puhán védekeztünk, de a második félidőben a védekezésünk javult, de a támadó játékunk még mindig nem az igazi. De a végén mi tudtunk ritmust váltani ennek köszönhetjük a győzelmünket! Gratulálok a fiúknak, és sok sikert kívánok az Óbudának!

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Gratulálok a Kecskemétnek! Úgy gondolom hogy 3 negyeden keresztül bírtuk fizikálisan a mérkőzést, és amikor elfáradtunk nem tudtuk végre hajtani azt a védekezést és a támadást ez volt a problémánk.

Hazai játékos nyilatkozata
Kucsera Dániel : Első félidőben nem a megbeszéltek szerint játszottunk, így egy kisebb előnyre tett szert az ellenfél. A második félidőben viszont az akarat meghozta a gyümölcsét és sikerült behúznunk a meccset!

Vendég játékos nyilatkozata
Bea Gergely : A meccset 3 negyeden keresztül bírtuk odafigyeltünk védekeztünk rendesen, és a 4. negyedre újra előjöttek azok a hibák amik már más meccseken is. Elfáradtunk fejben, és már nem tudtunk olyan döntéseket hozni, és nem játszottunk csapatként, ez meglátszódott a 2 dobott ponton.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
52%
48%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
0%
40%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
24%
29%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Óbudai Kaszások
79%
53%
KTE-Duna Aszfalt Óbudai Kaszások
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 13 10
Lepattanó 40 30
Gólpassz 5 9
Fault 20 20
VAL 90 77
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Dániel
X 17 5 9 56 0 3 0 2 7 29 7 19 37 1 1 100 4 2 6 0 2 2 3 3 0 0 15 38 0

Lewis

Chester
X 18 5 9 56 0 0 0 2 5 40 7 14 50 2 2 100 4 0 4 3 4 2 3 1 2 0 20 36 0

Plézer

Gábor
X 9 1 4 25 0 1 0 1 3 33 2 8 25 4 4 100 1 0 1 1 2 1 5 0 0 0 8 36 0

Kucsera

Dániel
X 12 5 5 100 0 0 0 0 3 0 5 8 63 2 3 67 9 2 11 3 3 6 4 1 3 0 27 33 0

Fülöp

Bence
X 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 4 6 1 2 5 3 0 1 1 8 15 0

Orgona

Gergő Milán
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 5 2 7 0 0 0 0 0 2 0 9 20 0

Varga

Balázs Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 5 1 0 2 2 0 0 0 8 15 0

Ivkovic

Milán
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -3 4 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 3 0

Lukácsi

Lóránt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 17 33 52 0 4 0 5 21 24 22 58 38 11 14 79 29 11 40 9 13 20 20 5 8 1 90 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rosemond

Steve
X 16 4 8 50 1 3 33 2 7 29 7 18 39 0 0 0 8 1 9 2 3 5 3 4 1 4 21 37 0

Ondima

Olivér
X 8 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 1 2 50 2 0 2 2 3 1 4 2 0 0 10 34 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 12 2 4 50 1 1 100 0 1 0 3 6 50 6 8 75 6 0 6 2 2 4 4 0 0 2 17 26 0

Vígh

Marcell Péter
X 7 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 2 3 5 0 0 1 1 1 0 2 11 24 0

Jenei

Gergő
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 1 20 0

Koflanovics

Kristóf Miklós
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 2 0 1 0 1 1 2 2 1 0 0 0 1 15 0

Vámos

László
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 2 50 2 0 2 1 0 1 3 1 0 0 7 15 0

Reiter

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 11 0

Bea

Gergely
6 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 0 1 0 0 3 3 1 0 5 1 0 0 0 6 10 0

Van Der Meer

Loránd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 7 0

Kovács

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0

Keresztesi

Dávid József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 14 29 48 2 5 40 5 17 29 21 51 41 8 15 53 23 7 30 10 10 20 19 9 1 8 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek