Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. szeptember 21. | 17:00
1. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
89 -77
(19-14, 28-27, 18-26, 24-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jurák Krisztián, Bagi Bálint, Nepp László Oszkár (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Egy nagyon jól felkészített csapattal szemben tudtunk nyerni. Nem teljesen úgy alakult, ahogyan terveztük, hiszen hamar elveszítettük sérülés miatt két magas emberünket is. De a rutinos játékosaink extra teljesítménye átlendítette a csapatot a holtpontokon. Köszönjük a szurkolók buzdítását, nélkülük nem sikerült volna a győzelem.

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Azt vártam, hogy egy nagyon jó mérkőzést tudunk játszani, hiszen hosszú évek óta nagy a rivalizálás a két csapat között. Nagyon jó volt a hangulat, sportszerű volt a lelátó népe, szerintem a pályán belül is korrektek voltak a játékosok. Mi nem készültünk különösebben erre a mérkőzésre, mert ugyan olyan, mint a többi. Nagyon a szezon elején vagyunk, még esélyesről, esélytelenről nehéz beszélni. Annak örülök, hogy pályára tudtam küldeni a fiatalokat is, nagyon büszke vagyok rájuk


Dobástérkép
Békés
Vásárhelyi Kosársuli
Békés
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Békés
Vásárhelyi Kosársuli
55%
60%
2p ktáv.
Békés
Vásárhelyi Kosársuli
29%
13%
3p táv.
Békés
Vásárhelyi Kosársuli
45%
29%
1p bünt.
Békés
Vásárhelyi Kosársuli
80%
57%
Békés Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 7 12
Lepattanó 30 38
Gólpassz 11 17
Fault 21 19
VAL 116 101
Statisztika
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Koma

Dániel
X 26 11 18 61 0 1 0 0 0 0 11 19 58 4 5 80 7 3 10 2 0 3 7 3 1 0 40 40 0

Krstic

Daniel
X 34 5 7 71 2 2 100 6 8 75 13 17 76 2 3 67 2 2 4 0 3 3 5 0 2 0 37 36 0

Kertész

Dániel
X 11 2 7 29 0 1 0 2 3 67 4 11 36 1 1 100 6 1 7 0 1 3 1 4 0 1 15 33 0

Vass

Dominik
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 2 17 0

Szabó

Norbert
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 1 8 0

Balog

Gábor
3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 3 1 4 2 1 5 2 2 0 0 8 23 0

Osiyemi

Adebayo
9 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 4 4 100 2 0 2 3 0 4 2 1 0 0 13 23 0

Farkas

Gergő
2 1 2 50 0 2 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 0 1 0 0 20 0

Kiss

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lógár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nógrádi

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 23 42 55 2 7 29 9 20 45 34 69 49 12 15 80 23 7 30 8 7 21 19 11 4 2 116 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Ákos
X 17 4 9 44 0 0 0 2 6 33 6 15 40 3 5 60 5 5 10 1 0 2 4 1 0 0 22 32 0

Kovács

József
X 11 2 3 67 0 1 0 2 7 29 4 11 36 1 2 50 6 3 9 2 1 1 2 1 0 0 16 30 0

Perák

Denis
X 10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 4 0 4 1 1 5 1 1 0 1 13 30 0

Pavlovic

Vuk
X 4 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 4 25 1 3 33 4 1 5 1 2 2 4 4 1 1 12 28 0

Hargitai

Krisztián
X 10 4 5 80 0 2 0 0 3 0 4 10 40 2 2 100 3 2 5 0 3 5 1 3 0 1 10 25 0

Molnár

Bence
18 5 6 83 1 1 100 1 3 33 7 10 70 3 5 60 0 1 1 0 4 2 4 3 1 0 18 25 0

Varga

Zalán Lajos
4 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 1 2 50 2 0 2 0 1 1 2 4 0 0 6 18 0

Acimovic

Nemanja
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 5 0

Ságodi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Balogh

László
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 1 1 0 0 2 0 0 0 3 3 0

Bodócsi

Benjamin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 77 21 35 60 1 8 13 7 24 29 29 67 43 12 21 57 25 13 38 6 12 19 20 17 2 4 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek