Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 27. | 18:00
7. forduló
Arena Savaria
80 -68
(25-19, 19-16, 19-14, 17-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs, Farkas Gábor (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : - Köszönöm a szurkolóknak, illetve gratulálok a játékosaimnak! Megérdemelt győzelmet arattunk, az elejétől fogva a kezünkben volt a meccs. Szerintem jól játszottunk egészen addig a szituációig, ahol Perl ziccerét elvették támadófault miatt. Ez kicsit megzavart minket. Nem szeretnék többet mondani az esetről, nem láttam jó szögből. Addig a pontig kiegyensúlyozottan játszottunk. Védekezésben jók, támadásban átlagosak voltunk. Jól tudtuk használni a bő rotációnkat. Sosem volt kérdés a mérkőzés kimenetele. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, de ez az öltözőben marad. Saját magunkra kell fókuszálnunk. Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy gratuláljak a szomszédainknak, a Körmendnek, amiért továbbjutottak a FIBA Europe Cup-ban! Fontos a magyar kosárlabdának, hogy két csapat megéli a telet az európai kupasorozatokban. Sok szerencsét kívánok nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Kosztasz Flevarakisz : - Jó újra itt lenni, ilyen rövid idő után is. Azt hiszem a negyedik alkalommal vagyok itt, mert két válogatott mérkőzés miatt is megfordultam már Szombathelyen. A Falco egy nagyon erős csapat. Mindenki látja, hogy nekik van a legjobb csapatuk a bajnokságban. Azt a filozófiát próbáltam átadni a játékosaimnak, hogy minden mérkőzésen 40 percig küzdünk, és megpróbálunk nyerni. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a favoritok. Otthon bárki ellen a Falco az esélyes. Néhány kulcsjátékosunk nem jó napot fogott ki, illetve Thompson faultproblémával küszködött. Ennek ellenére úgy gondolom mindenki keményen játszott. Ez egy új csapat, új edzővel, új játékosokkal. A srácok jól reagáltak a helyzetre. Erre fogunk alapozni, de sok dolgunk van. Zónavédekezéssel próbáltuk kontrollálni a játékot. A Falco legnagyobb erőssége a védekezés, emellett pedig támadásban is jók. Megyünk tovább, és igyekszünk megnyerni azokat a mérkőzéseket ahol több esélyünk lesz. Gratulálok a Falcónak, és a szurkolótáboroknak is, remek atmoszférát teremtettek!

Hazai játékos nyilatkozata
Filipovity Márkó : - Nem kezdtük túl jól a meccset, aztán kicsit felpörögtünk, de végig nyögve-nyelős volt az összecsapás. A lnyeg a győzelem megszerzése volt és ez sikerült. Gyorsan el kell felejteni ezt a meccset és menni kell tovább.

Vendég játékos nyilatkozata
Werner Viktor : - Új játékosaink és új edzőnk is van, össze kell még érnünk. Küzdöttünk 40 percig, de a végén kijöttek a hibáink. Csapatként egész jók voltunk, ma ez ennyire volt elég. Gratulálok és további sok sikert kívánok a Falco csapatának!


Dobástérkép
Falco KC
Sopron KC
Falco KC
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Sopron KC
68%
48%
2p ktáv.
Falco KC
Sopron KC
20%
40%
3p táv.
Falco KC
Sopron KC
30%
22%
1p bünt.
Falco KC
Sopron KC
80%
64%
Falco KC Sopron KC
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 15 15
Lepattanó 38 36
Gólpassz 19 11
Fault 23 26
VAL 119 82
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Curry

Ronald Lee JR.
X 2 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 6 0 0 6 25 0

Benke

Szilárd
X 8 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 2 2 100 3 0 3 2 0 3 2 3 0 0 14 22 0

Váradi

Benedek
X 13 3 5 60 0 0 0 2 4 50 5 9 56 1 1 100 2 1 3 1 2 1 2 1 1 0 15 16 0

Reddic

Juvonte Daquaen
X 12 4 5 80 1 1 100 0 0 0 5 6 83 2 5 40 4 0 4 2 2 2 3 0 1 0 16 13 0

Krivacevic

Markó
X 3 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 1 1 100 1 2 3 0 1 2 1 0 0 1 1 11 0

Hooker

Quinton Lee
4 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 5 0 4 4 100 1 0 1 1 2 3 4 5 0 0 8 23 0

Filipovity

Markó
11 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 2 2 100 3 2 5 1 1 0 1 0 1 0 15 20 0

Perl

Zoltán
10 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 6 33 5 5 100 0 1 1 1 2 4 7 4 0 0 17 20 0

Lake

De'Quon
7 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 5 60 9 0 9 0 2 2 4 0 1 0 17 19 0

Washington

DeVaughn
5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 1 4 5 0 2 2 0 0 0 0 4 16 0

Bíró

Olivér
5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 0 1 1 0 0 0 6 14 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 80 13 19 68 2 10 20 10 33 30 25 62 40 20 25 80 28 10 38 9 15 23 26 19 4 1 119 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 10 1 1 100 3 5 60 0 3 0 4 9 44 2 3 67 3 1 4 0 3 3 3 1 0 0 9 38 0

Carter

Eric Jordan
X 15 5 9 56 1 2 50 0 0 0 6 11 55 3 5 60 7 4 11 2 2 5 4 1 1 0 25 30 0

Jogéla

Tauras
X 8 2 5 40 0 1 0 1 3 33 3 9 33 1 2 50 1 3 4 0 3 1 3 1 0 0 6 27 0

Supola

Zoltán
X 3 1 4 25 0 1 0 0 2 0 1 7 14 1 2 50 5 0 5 2 0 4 1 1 0 2 5 23 0

Thompson

James Bernard
X 6 0 1 0 1 3 33 1 3 33 2 7 29 1 3 33 3 1 4 1 2 5 2 1 0 1 5 21 0

Kinney Jr.

James Edwin
20 3 7 43 1 2 50 2 5 40 6 14 43 6 7 86 4 0 4 0 3 3 8 5 0 1 25 27 0

Takács

Norbert
0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -4 15 0

Werner

Viktor
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 1 1 3 1 0 0 0 8 10 0

Molnár

Marcell József
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 4 6 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 3 0

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 15 31 48 6 15 40 4 18 22 25 64 39 14 22 64 26 10 36 6 15 26 22 11 1 4 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek