Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 8. | 18:00
7. forduló
Messzi István Sportcsarnok
75 -74
(14-21, 27-21, 22-15, 12-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, TÖRÖK RÓBERT, Frányó Péter (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Felejthetetlen esténk volt, köszönjük a szurkolóinknak a biztatást. Álmosan kezdtünk, de aztán sikerült felvenni a Körmend nemzetközi szintű ritmusát. A félidőben átbeszéltük, hogy min kell javítanunk, és jól reagáltunk, átvettük az irányítást. 10 pontos előnyt építettünk ki, de jól mutatja a Körmend erejét, hogy gyorsan lefaragták ezt, és igazi egylabdás meccs lett belőle. A végén kellett a szerencse, de nagyon megdolgoztunk ezért a győzelemért! Gratulálok a játékosaimnak! Elismerésem a Körmendnek, mert kiváló csapat, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Thomas Zollner : Az első negyedben jól kezdtünk, majd aztán a második és harmadik negyedben kicsúszott az irányítás a kezünk közül, a Kecskemét 49 pontot dobott ebben a periódusban, ami nagyon sok, ha azt nézzük, hogy a másik kettőben csak 26-ot. Sikerült aztán újra keménnyé válni védekezésben, és a végén csak egyetlen pont döntött. Sajnos a Kecskemét javára. Gratulálok nekik a győzelemhez!

Hazai játékos nyilatkozata
Karahodzics Kemal : Kemény meccs volt, mindkét csapat odatette magát. Nagyot küzdöttünk, megérdemelten győztünk. Holnaptól már a Debrecen elleni meccsre kell koncentrálnunk, szeretnénk folytatni a jó szériánkat.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Egis Körmend
KTE-Duna Aszfalt
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Egis Körmend
68%
60%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Egis Körmend
22%
40%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Egis Körmend
26%
44%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Egis Körmend
80%
57%
KTE-Duna Aszfalt Egis Körmend
Szerzett labda 10 3
Eladott labda 9 13
Lepattanó 37 26
Gólpassz 23 19
Fault 16 17
VAL 115 97
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 19 5 6 83 1 4 25 1 4 25 7 14 50 4 4 100 3 2 5 2 0 2 5 1 0 1 25 37 0

Wittmann

Krisztián
X 11 0 0 0 0 1 0 3 10 30 3 11 27 2 2 100 4 0 4 1 3 2 2 6 0 0 13 35 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 9 4 6 67 0 2 0 0 2 0 4 10 40 1 1 100 3 3 6 3 1 1 3 5 0 1 19 33 0

Karahodzic

Kemal
X 12 2 4 50 1 1 100 1 3 33 4 8 50 3 4 75 12 3 15 2 2 3 3 4 0 0 29 30 0

Djurasovic

Bozo
X 10 5 6 83 0 0 0 0 4 0 5 10 50 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 1 1 0 8 21 0

Lewis

Chester
7 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 1 2 50 0 0 0 1 0 1 2 4 0 1 10 16 0

Vukcevic

Nikola
3 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 0 2 1 0 0 5 10 0

Révész

Ádám
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 1 4 0 2 1 0 1 0 0 6 10 0

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 8 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 19 28 68 2 9 22 7 27 26 28 64 44 12 15 80 27 10 37 10 9 16 17 23 1 3 115 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Travis T.
X 12 5 9 56 1 2 50 0 0 0 6 11 55 0 1 0 9 0 9 1 2 1 3 0 2 0 19 34 0

Turner

Frank Rahim
X 14 4 5 80 0 0 0 2 4 50 6 9 67 0 1 0 3 0 3 0 6 3 4 7 0 0 18 33 0

Edwards

Justin Stefan
X 4 2 4 50 0 1 0 0 4 0 2 9 22 0 0 0 4 2 6 1 1 1 3 6 0 0 12 30 0

Varnado

Jordon Milik
X 23 2 4 50 0 1 0 5 6 83 7 11 64 4 5 80 4 0 4 0 1 3 3 2 1 1 27 28 0

Takács

Kristóf
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 3 0 0 9 22 0

Kastrati

Erjon
8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 0 8 16 0

Durázi

Krisztofer
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 6 15 0

Ferencz

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 1 0 0 -2 15 0

Németh

Ákos
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 0 7 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Érsek

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 15 25 60 2 5 40 12 27 44 29 57 51 4 7 57 24 2 26 3 13 17 16 19 3 1 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek