Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2018/2019
2019. március 17. | 16:00
18. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
65 -71
(20-26, 9-14, 18-9, 18-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Takács Zoltán, ifj. Marton Péter

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Imre : Az egész mérkőzésen gondunk volt a védőlepattanók megszerzésével, ez döntően befolyásolta a meccs képét. A félidőig összeszedett hátrányunkat csodálatos csapatmunkával sikerült ledolgoznunk, viszont az utolsó öt perc agresszív letámadásával nem tudtunk mit kezdeni, és végül vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok a lányokra, nagyot küzdöttek és helyenként szépen is játszottak a veretlen listavezető ellen. Agresszivitásban még sokat kell fejlődnünk a jövőben.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Az első három negyedet gyakorlatilag átaludtuk, nagyon kellemetlen volt a Debrecen zónája ellen támadni negyven percen keresztül. A végén helyén volt a szívünk, és az agresszív védekezésünknek és extra kosarainknak köszönhetően végül sikerült megnyernünk a mérkőzést, büszke vagyok a csapatomra.


Dobástérkép
DEAC DSI
TFSE
DEAC DSI
TFSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC DSI
TFSE
48%
49%
2p ktáv.
DEAC DSI
TFSE
7%
31%
3p táv.
DEAC DSI
TFSE
42%
16%
1p bünt.
DEAC DSI
TFSE
94%
79%
DEAC DSI TFSE
Szerzett labda 10 14
Eladott labda 16 15
Lepattanó 35 48
Gólpassz 20 21
Fault 21 16
VAL 93 109
Statisztika
DEAC DSI
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei

Dóra
X 6 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 4 4 100 4 0 4 2 3 2 3 9 0 0 19 32 -1

Gál

Annamária
X 10 1 2 50 0 4 0 1 1 100 2 7 29 5 6 83 2 3 5 1 5 4 4 4 0 0 13 30 -4

Földvári

Andrea
X 14 6 9 67 1 2 50 0 0 0 7 11 64 0 0 0 4 4 8 1 1 3 2 3 1 0 24 27 2

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 12 3 3 100 0 2 0 1 4 25 4 9 44 3 3 100 2 1 3 1 1 4 4 0 0 0 14 17 -8

Jávor

Petra
X 0 0 2 0 0 2 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 -3 10 -10

Bognár-Szabó

Réka
0 0 2 0 0 2 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 3 1 4 0 3 3 0 2 0 0 -2 30 -5

Foltin

Blanka
12 5 11 45 0 0 0 0 0 0 5 11 45 2 2 100 7 0 7 3 2 1 1 1 0 0 16 24 2

Papp

Alexandra
11 0 2 0 0 0 0 3 5 60 3 7 43 2 2 100 0 0 0 1 0 3 1 0 0 2 9 20 0

Salamon

Zsófia
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 1 0 1 0 0 0 3 10 -6

Tóth

Eszter Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 16 33 48 1 14 7 5 12 42 22 59 37 16 17 94 25 10 35 10 16 21 16 20 1 2 93 200
TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karlócai

Julianna
X 9 2 4 50 1 4 25 1 11 9 4 19 21 0 1 0 5 5 10 3 2 0 2 9 1 0 16 37 9

Fuisz

Viktória
X 12 1 4 25 0 2 0 1 4 25 2 10 20 7 8 88 3 6 9 3 4 2 6 2 0 0 19 34 16

Kováts

Gabriella
X 8 2 7 29 0 0 0 0 1 0 2 8 25 4 6 67 4 7 11 3 0 3 5 4 0 0 23 34 12

Miháczi

Diána
X 7 2 3 67 1 3 33 0 2 0 3 8 38 1 1 100 1 1 2 2 2 1 4 1 0 0 9 26 -6

Sándorfi

Réka
X 6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 1 1 100 2 3 5 0 1 1 2 1 0 0 11 13 -7

Németh

Alma
22 8 13 62 2 4 50 0 1 0 10 18 56 2 2 100 5 2 7 1 4 4 2 1 1 1 22 31 10

Herman

Aliz
7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 2 1 3 1 2 3 0 3 0 0 9 20 -6

Agich

Arin
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 3 5

Szeli

Dorina
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 2 -3

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Révész

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Evelin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 18 37 49 4 13 31 4 25 16 26 75 35 15 19 79 23 25 48 14 15 16 21 21 2 1 109 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek