Hepp Kupa, Férfi- 2018/2019
2018. november 3. | 16:00
3. forduló
Sport Akadémia
71 -82
(23-20, 16-22, 21-21, 11-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Józsa András Junior, Tóth Cecília, Stánicz Péter

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Jó mérkőzést játszottunk egy erős csapat ellen, amelynek feljutási esélyei vannak. Sajnos sok hullámvölgyünk volt védekezésben, ezáltal támadásban egyénieskedtünk, de volt előrelépést. Gratulálok a Bajának, dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Cservák Csaba : Küzdelmes meccs volt, mindkét csapatnál a védekezés dominált. Kevés könnyű kosarat szereztünk, akadozott a támadójátékunk. Örülünk a győzelemnek, gratulálok a Kecskemétnek.

Hazai játékos nyilatkozata
Plézer Gábor : Jó meccset játszottunk egy erős csapat ellen. Az első félidőben tíz ponttal is vezettünk, de a második félidőben elkövettünk néhány hibát védekezésben. A találkozó végén sajnos nem jöttek a dobások, így nem tudtunk felzárkózni. Gratulálok a Bajának!

Vendég játékos nyilatkozata
Pongó Martin : Szoros meccs volt, erre számítottunk. Hajtós csapat a Kecskemét, a fiatal játékosok a felnőttekkel edzenek. Hasonló szisztémát próbálunk gyakorolni, mint ellenfelünk, ez hol sikerült, hol nem. Jó kis mérkőzés volt, szerencsére mi jöttünk ki belőle jobban.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Bajai Bácska FKE
KTE-Duna Aszfalt
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00

Vármegyei szövetségek