Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2019. február 8. | 19:00
19. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
100 -81
(23-19, 20-20, 32-26, 25-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Kéri István (Nagy József)

Hazai edző nyilatkozata
Kozma Tamás : Azt gondolom, hogy kicsit előbbre léptünk a védekezésben, tudatosabb védekezésmegoldások voltak. A gyors indításos játékunk továbbra is működik. Megint tudtunk 100 pontot dobni. Külön örülök neki, hogy eljött az a pillanat, hogy a fiatalokat is pályára tudtam küldeni és helytálltak.

Vendég edző nyilatkozata
Molnár József : Jól tartottuk magunkat az első félidőben, sajnos a harmadik negyedben elkövettük a szokásos hibánkat, és könnyű kosarakat engedtünk az ellenfélnek. Gyakorlatilag volt olyan öt perces szakasza a mérkőzésnek, mikor hibátlanul dobtak. Minden támadásban egy jó dobásválasztással, egy jó dobást választottak. És ott a harmadik negyedben nekünk komoly problémáink voltak a támadásbefejezésekkel is. Nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe. Gratulálok az ellenfélnek!


Dobástérkép
Széchenyi Egyetem Győr
SMAFC
Széchenyi Egyetem Győr
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Széchenyi Egyetem Győr
SMAFC
68%
64%
2p ktáv.
Széchenyi Egyetem Győr
SMAFC
42%
36%
3p táv.
Széchenyi Egyetem Győr
SMAFC
42%
30%
1p bünt.
Széchenyi Egyetem Győr
SMAFC
71%
65%
Széchenyi Egyetem Győr SMAFC
Szerzett labda 5 1
Eladott labda 6 12
Lepattanó 37 30
Gólpassz 23 14
Fault 22 18
VAL 139 101
Statisztika
Széchenyi Egyetem Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Geiger

Bálint József
X 16 2 4 50 1 4 25 2 3 67 5 11 45 4 4 100 4 1 5 1 1 3 2 5 0 1 22 31 15

Domsitz

Márton
X 21 8 9 89 1 2 50 0 0 0 9 11 82 3 7 43 8 5 13 0 2 5 5 0 3 1 34 30 20

Rátvay

Tamás
X 19 3 3 100 5 8 63 1 1 100 9 12 75 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 4 0 0 22 30 12

Rátvay

Balázs
X 14 2 4 50 1 4 25 0 0 0 3 8 38 8 11 73 4 1 5 0 0 2 7 4 0 1 22 30 17

Horváth

Gergö
X 8 3 4 75 1 3 33 0 2 0 4 9 44 0 0 0 3 1 4 2 1 2 1 4 0 0 13 23 4

Csaba

György
8 2 3 67 1 3 33 0 2 0 3 8 38 2 2 100 3 0 3 2 0 1 2 3 1 1 14 18 14

Papp

Balázs
8 1 2 50 3 4 75 0 0 0 4 6 67 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 0 0 10 17 3

Kámán

Bálint
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 1 1 8 0

Földesi

Marcell
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 7 7

Varga

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Varga

Zoltán
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 -2 2 -3

Hágen

Tamás
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3
Összesen 5 100 21 31 68 13 31 42 5 12 42 39 74 53 17 24 71 27 10 37 5 6 22 18 23 4 5 139 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 15 2 2 100 2 5 40 2 8 25 6 15 40 1 1 100 5 0 5 0 1 0 3 2 0 0 15 38 -15

Soós

Bence
X 14 2 3 67 1 2 50 2 5 40 5 10 50 2 2 100 1 0 1 0 2 2 3 1 0 1 12 33 -16

Kovács

Benedek
X 19 7 12 58 0 3 0 0 0 0 7 15 47 5 6 83 6 4 10 0 3 3 4 3 1 1 25 33 -12

Czukor

Bence
X 15 5 7 71 1 1 100 0 1 0 6 9 67 3 5 60 4 1 5 0 3 4 7 5 0 0 24 29 -7

Csaplár Nagy

Arnold
X 7 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 1 1 100 3 1 4 0 2 4 1 0 3 0 11 28 0

Szegedi

Márton Dezső
11 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 6 67 1 3 33 0 1 1 1 0 3 2 1 0 1 12 14 -14

Németh

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 -1 11 -11

Garab

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 3 9 -8

Karsai

Attila
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 0 2 0 0 0 1 0 0 0 0 3 2

Tukovits

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 2 -2

Demcsik

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 21 33 64 4 11 36 6 20 30 31 64 48 13 20 65 23 7 30 1 12 18 22 14 5 4 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek