Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. december 15. | 18:30
12. forduló
Hódtói Sportcsarnok
90 -75
(29-20, 20-9, 24-21, 17-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bagi Bálint, Kruk Melinda, Németh Patrik (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Három negyeden keresztül nagyon magas szinten kosárlabdáztunk. Az ellenfelünk hozzáállását és felkészültségét dicséri, hogy az utolsó percig küzdöttek. Zsinórban ötödik derbinket húztuk be, igazi csapatként küzdöttünk. Gratulálok a tehetséges debrecenieknek, de a saját csapatom előtt is emelem kalapom!

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Nagyon nehezen indult számunkra a mérkőzés. Megilletődötten kerestük a helyünket a pályán. Nem tudtunk az öltözőben megbeszéltekre alapozni, sem védekezésben, sem pedig támadásban. A második etapban tudtunk változtatni, elővettük a kosártudásunkat és szívvel-lélekkel harcoltunk. Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok a második félidőben látottakra.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
DEAC U23
Vásárhelyi Kosársuli
DEAC U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
DEAC U23
81%
52%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
DEAC U23
18%
0%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
DEAC U23
27%
18%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
DEAC U23
75%
64%
Vásárhelyi Kosársuli DEAC U23
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 13 13
Lepattanó 38 50
Gólpassz 19 13
Fault 23 24
VAL 132 98
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vas

Péter
X 8 1 1 100 0 2 0 2 4 50 3 7 43 0 0 0 4 0 4 2 4 4 4 2 0 0 12 33 6

Bálint

Erik
X 9 3 3 100 1 2 50 0 0 0 4 5 80 1 2 50 4 2 6 0 2 4 1 3 0 0 15 31 21

Molnár

Bence
X 15 6 9 67 0 0 0 0 2 0 6 11 55 3 4 75 6 0 6 1 2 0 4 6 0 0 24 28 -1

Kelemen

Balázs
X 10 1 2 50 0 2 0 2 5 40 3 9 33 2 2 100 4 1 5 2 3 3 3 0 1 0 12 16 4

Rostás

Imre
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 1 0 0 2 2 0 0 1 1 0 1 0 5 13 8

Varga

Zalán Lajos
24 6 6 100 1 2 50 3 11 27 10 19 53 1 1 100 4 0 4 1 0 1 1 2 0 0 23 26 15

Pavlovic

Vuk
8 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 2 4 50 6 1 7 0 0 2 4 4 1 0 21 25 17

Béres

Nándor András
12 3 3 100 0 2 0 0 3 0 3 8 38 6 6 100 3 0 3 2 1 3 6 0 1 0 18 16 16

Börcsök

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 4 0 2 0 0 2 9 -4

Perák

Denis
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 3 3

Czégel

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 25 31 81 2 11 18 7 26 27 34 68 50 15 20 75 32 6 38 9 13 23 24 19 4 0 132 200
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 19 5 10 50 0 1 0 1 5 20 6 16 38 6 9 67 1 1 2 3 4 6 6 6 0 2 19 38 -6

Opre

Roland
X 3 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 6 2 8 1 1 3 1 2 0 0 9 24 -3

Gáspár

Mátyás
X 7 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 0 0 0 4 4 8 1 3 2 1 1 0 0 9 23 -19

Csomor

Péter
X 2 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 2 3 5 1 0 1 0 0 0 1 3 22 -13

Asszú

Ádám
X 3 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 3 0 3 1 0 2 2 0 0 0 5 13 -16

Tóth

Bence Miklós
14 2 4 50 0 0 0 1 6 17 3 10 30 7 7 100 7 1 8 1 4 5 3 2 0 1 17 25 -8

Omenaka

Godwin Ekene
23 10 12 83 0 1 0 0 0 0 10 13 77 3 7 43 4 7 11 0 1 0 6 0 0 0 32 20 -6

Kozák

Bertalan
4 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 0 2 0 3 1 4 0 0 2 3 2 0 0 7 16 -9

Szekeres

Ferenc
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -3 9 -6

Nemes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 5 -4

Zsuga

Tamás
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0 0 0 0 5 5
Összesen 5 75 22 42 52 0 6 0 5 28 18 27 76 36 16 25 64 31 19 50 9 13 24 22 13 0 4 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek