Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. december 1. | 15:30
10. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
72 -77
(28-7, 13-25, 7-25, 24-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Balogh Gyula, Gergely Csaba (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : „Az első negyednek nagyon örültünk, de talán túlságosan is megnyugtatták a fiúkat a kezdeti sikerek. Sajnos a későbbiekben nem úgy működött a gépezet, ahogy azt elterveztük. Megálltunk, elment a hitünk, elment az önbizalmunk, már nem úgy mozogtunk, nem úgy léptünk be, ahogy kellett volna, és magunkra húztuk az ellenfelet. Elkezdtünk saját magunkkal foglalkozni, és ennek vereség lett a vége.”

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : „Egy álmos kezdés után a második negyedben sikerült összeszednünk magunkat, elkezdett működni a védekezésünk, és vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Én azt mondtam a srácoknak, hogy ha a félidőben tíz ponton belülre kerülünk, akkor van esélyünk. Ez sikerült, és nagyon örülök, hogy egy igen jó Tiszaújváros ellen vihetünk haza két pontot.”


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Óbudai Kaszások
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Óbudai Kaszások
53%
50%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Óbudai Kaszások
38%
38%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Óbudai Kaszások
45%
35%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Óbudai Kaszások
71%
56%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Óbudai Kaszások
Szerzett labda 10 12
Eladott labda 19 16
Lepattanó 27 39
Gólpassz 14 8
Fault 22 19
VAL 92 97
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Zoltán
X 11 2 2 100 2 5 40 1 2 50 5 9 56 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 8 33 -2

Gáspár

Balázs
X 21 6 9 67 1 2 50 2 5 40 9 16 56 1 1 100 7 0 7 2 4 2 4 3 2 0 28 30 9

Szabó

Norbert
X 5 0 2 0 1 1 100 1 1 100 2 4 50 0 0 0 4 1 5 4 2 5 4 3 0 0 17 29 -10

Pöstényi

Zoltán
X 13 0 1 0 1 2 50 3 3 100 4 6 67 2 2 100 7 1 8 1 2 5 3 3 0 0 24 27 11

Szilasi

Bence
X 5 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 2 0 2 2 16 -5

Molnár

Bence
7 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 1 2 50 2 0 2 2 2 4 2 0 0 0 9 24 0

Hill

Jaywuan Dangelo
7 1 2 50 1 4 25 0 3 0 2 9 22 3 3 100 3 0 3 0 1 3 4 0 1 0 7 18 0

Kiss

Balázs
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 3 0 1 0 0 0 -1 11 -15

Pongrácz

Gergely
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0 6 -7

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 3 2

Dorvekinger

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 -1 3 0

Jónás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 10 19 53 6 16 38 10 22 45 26 57 46 10 14 71 25 2 27 10 19 22 20 14 3 2 92 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Levente
X 13 1 2 50 1 1 100 2 5 40 4 8 50 3 6 50 3 0 3 1 3 2 6 2 1 1 16 37 -1

Takács

András
X 18 6 7 86 1 2 50 1 3 33 8 12 67 1 5 20 11 5 16 3 1 3 5 2 1 1 36 36 18

Ondima

Olivér
X 10 3 9 33 0 2 0 1 4 25 4 15 27 1 2 50 1 0 1 1 2 2 1 3 0 0 2 35 11

Farkas

Sándor Dániel
X 10 2 4 50 0 0 0 2 4 50 4 8 50 0 0 0 1 2 3 1 3 4 0 0 0 0 7 23 0

Meleg

Károly Richárd
X 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 4 -9

Van Der Meer

Loránd
12 2 5 40 1 2 50 1 1 100 4 8 50 3 5 60 3 1 4 2 2 3 3 0 0 1 13 24 -1

Bencsik

Barnabás Boldizsár
11 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 5 5 100 4 1 5 2 2 3 5 1 0 0 18 24 10

Jenei

Gergő
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 3 3 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 -1

Reiter

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 0 6 -10

Pintér

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 1 2 1 1 0 0 0 5 5 0

Dénes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baptiszta

Péter Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 18 36 50 3 8 38 7 20 35 28 64 44 14 25 56 26 13 39 12 16 19 22 8 2 3 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek