Férfi NB I. B Piros csoport- 2018/2019
2018. december 21. | 19:00
13. forduló
Bonyhád Városi Sportcsarnok
87-94
(26-15, 26-17, 11-35, 24-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Radnóti Miklós, Gelencsér György, Reisz Péter (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Nagyon büszke vagyok a csapatomra, az első félidőben extrán játszottunk, úgy, ahogy a képességeink alapján tudunk, emellett nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült megtartanunk ezt az előnyt, ami kiharcoltunk az első félidőben. Tudtuk, hogy a BKG vissza fog jönni és fokozatot fog váltani a védekezés kapcsán. Sajnos ezzel az edzésmunkával, amivel jelenleg dolgozunk nem tudunk 40 percig koncentráltan játszani és ez kijött a mérkőzésben.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Nagyon jól kezdett a hazai csapat, számítottunk is rá, hiszen készültünk rájuk. Nagyon sok hárompontos kísérlettel játszanak, és be is találtak, ez megzavarta a szerintem egyébként dekoncentráltan kezdő csapatunkat. Az első félidő remek volt bonyhádi szempontból, szerencsére a harmadik negyedben úgy játszottunk, ahogy gondoltam, hogy fogunk játszani.


CSAPAT %
2p köz.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
BKG-Príma SE
62%
69%
2p ktáv.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
BKG-Príma SE
40%
0%
3p táv.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
BKG-Príma SE
35%
34%
1p bünt.
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
BKG-Príma SE
60%
82%
Knipl Kft. Bonyhádi KSE BKG-Príma SE
Szerzett labda 11 18
Eladott labda 21 20
Lepattanó 31 35
Gólpassz 21 29
Fault 23 19
VAL 104 141
VIDEÓK
Statisztika
Knipl Kft. Bonyhádi KSE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyfoki

Szabolcs
X 9 1 1 100 0 1 0 2 9 22 3 11 27 1 2 50 9 0 9 1 2 2 1 7 1 0 17 33 -3

Somogyfoki

Péter Gábor
X 11 2 2 100 0 0 0 2 7 29 4 9 44 1 2 50 1 1 2 3 5 4 5 3 0 0 13 28 0

Baki

Sándor
X 13 5 7 71 0 0 0 1 3 33 6 10 60 0 0 0 2 1 3 2 2 5 0 1 0 0 13 27 -4

Pupp

Bence
X 17 4 8 50 1 3 33 1 1 100 6 12 50 4 6 67 2 0 2 3 8 0 4 5 0 2 15 26 -14

Gébert

Attila
X 5 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 5 3 8 0 2 5 1 1 1 0 10 24 -5

Dorogi

Gergő
15 3 3 100 0 0 0 2 2 100 5 5 100 3 4 75 2 0 2 0 1 3 4 0 0 0 19 20 -10

Nagy

Bence
12 0 2 0 0 0 0 3 9 33 3 11 27 3 4 75 0 2 2 0 0 2 2 1 0 1 8 17 0

Buday-Sántha

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 2 1 0 0 3 0 0 4 14 0

Csobán

Dávid
5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 5 7 -2

Kis

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 0 4 3

Jakab

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 16 26 62 2 5 40 13 37 35 31 68 46 12 20 60 24 7 31 11 21 23 18 21 2 3 104 200
BKG-Príma SE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 17 1 1 100 0 0 0 4 7 57 5 8 63 3 4 75 4 2 6 3 2 2 3 8 0 0 31 40 7

Nagy

Botond Ágoston
X 25 0 3 0 0 2 0 6 22 27 6 27 22 7 8 88 5 1 6 8 6 2 12 14 0 1 37 40 7

Tanács

Attila
X 12 6 9 67 0 2 0 0 0 0 6 11 55 0 0 0 3 1 4 1 3 3 1 1 2 1 13 33 13

Kovács

Soma
X 27 8 8 100 0 0 0 2 5 40 10 13 77 5 6 83 6 4 10 5 4 2 4 3 0 0 41 30 14

Halász

Ákos
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 4 0 4 1 1 3 0 2 0 0 7 26 18

Ben-Kane

Dávid
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 0 2 1 1 1 0 0 1 14 -11

Szeleczki

István
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 0 1 2 1 0 0 0 5 7 -6

Reizer

Roland
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 1 0 7 6 -7

Czakó

Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 -1 4 0

Fekete

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dévényi

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Püspök

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 20 29 69 0 4 0 12 35 34 32 68 47 18 22 82 27 8 35 18 20 19 22 29 3 2 141 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek