Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 12. | 18:00
15. forduló
Arena Savaria
78 -77
(19-26, 18-16, 18-16, 23-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Benczur Tamás, Minár László Balázs (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Köszönök mindent a szurkolóknak, ők adták meg az energiát az utolsó negyedben. Sok jó dolgot csináltunk, például meg tudtuk álltani Vojvodát. Az utolsó percekben jól játszottunk, kemény fizikai játékkal nyertünk. A Szolnok 3 napja játszott Németországban, de így is örülök, hogy nyertünk. Dolgozni kell tovább és felépíteni az új csapatot.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Jó meccs volt. A végén ejtettünk egypár hibát, és ezt a Falco kíméletlenül kihasználta. Nem haragszom a játékosaimra, a sok utazás, a nehéz meccsek ártottak az eredményességünknek. Mindenki jól játszott, de Tóth Ádámot kiemelném. Remélem a következő mérkőzésen több szerencsénk lesz. Gratulálok a Falcónak!

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró Olivér : Nagyon fontos győzelem volt, elhittük, hogy komoly csapat ellen is gőzhetünk, pedig rosszul kezdtünk, de behoztuk őket, kis szerencsével, de ma mi nyertünk. Nem akarunk itt megállni, idegenben is nyernünk kellene a kaposváriak ellen.

Vendég játékos nyilatkozata
Tóth Ádám : Gratulálok a Falcónak, örülök, hogy a német kaland után felfelé indultunk meg, remélem, hogy a Falcóval a Magyar Kupában találkozunk majd és visszavághatunk.


Dobástérkép
Falco KC
Szolnoki Olaj KK
Falco KC
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Szolnoki Olaj KK
35%
54%
2p ktáv.
Falco KC
Szolnoki Olaj KK
40%
11%
3p táv.
Falco KC
Szolnoki Olaj KK
50%
48%
1p bünt.
Falco KC
Szolnoki Olaj KK
67%
45%
Falco KC Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 11 4
Eladott labda 7 16
Lepattanó 27 36
Gólpassz 23 16
Fault 15 22
VAL 108 94
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Govens

Darrin Anthony
X 18 2 4 50 0 1 0 3 4 75 5 9 56 5 7 71 4 1 5 0 4 1 8 5 0 0 26 36 3

Reddic

Juvonte Daquaen
X 14 4 8 50 2 4 50 0 0 0 6 12 50 2 2 100 1 3 4 2 2 5 1 1 1 0 15 32 -2

Bruinsma

Evan John
X 8 1 2 50 2 3 67 0 3 0 3 8 38 2 2 100 5 0 5 2 0 3 3 3 3 1 19 30 2

Váradi

Benedek
X 2 1 8 13 0 1 0 0 1 0 1 10 10 0 0 0 3 1 4 2 0 2 0 5 0 2 4 21 -8

Bíró

Olivér
X 11 1 2 50 0 0 0 3 4 75 4 6 67 0 0 0 2 1 3 1 0 0 2 0 0 0 15 16 -9

Curry

Ronald Lee JR.
11 2 4 50 2 4 50 1 3 33 5 11 45 0 2 0 0 1 1 3 1 0 3 6 0 0 15 24 8

Balmazovic

Stefan
12 1 5 20 0 2 0 3 5 60 4 12 33 1 2 50 2 1 3 0 0 1 2 1 0 0 9 23 9

Tóth

Norbert Péter
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 0 3 1 2 0 1 5 18 2

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 13 37 35 6 15 40 10 20 50 29 72 40 10 15 67 19 8 27 11 7 15 20 23 4 4 108 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 13 2 3 67 0 4 0 3 6 50 5 13 38 0 0 0 4 0 4 1 0 1 0 8 0 0 18 34 6

Airington

Jaylin
X 17 4 4 100 0 0 0 3 3 100 7 7 100 0 0 0 1 2 3 1 4 2 1 2 0 0 20 30 14

Andric

Luksa
X 15 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 3 6 50 3 0 3 0 4 2 6 0 3 2 16 26 -1

Milosevic

Nemanja
X 3 1 9 11 0 0 0 0 2 0 1 11 9 1 4 25 6 1 7 1 1 3 3 0 1 2 1 25 6

Kovács

Péter
X 5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 2 2 4 0 2 4 1 1 0 0 8 21 2

Rowsey

Andrew Crist
10 1 1 100 1 1 100 2 7 29 4 9 44 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 3 0 0 7 23 -10

Benke

Szilárd
5 1 2 50 0 2 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 7 1 8 1 2 4 2 1 0 0 11 21 -20

Tóth

Ádám
9 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 1 1 100 4 3 7 0 2 3 2 1 0 0 13 20 -2

Csák

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 37 54 1 9 11 10 21 48 31 67 46 5 11 45 27 9 36 4 16 22 15 16 4 4 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek