Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 30. | 18:00
13. forduló
NOVOMATIC Aréna
70 -80
(24-28, 14-12, 12-24, 20-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Minár László Balázs, Goda László (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : Egészen más mentalitással játszottunk, mint csütörtökön Szegeden, nem az akarati tényezőkön múlt a vereség, hanem a rengeteg hibán. A támadó lepattanókból sokkal hatékonyabb volt nálunk az Alba, az pedig támadójátékunk gyengeségét mutatja, hogy hetvennégy mezőnykísérletből csak hetven pontot dobtunk, ráadásul sok büntetőt is kihagytunk. Gratulálok az Albának, megérdemelten győzött.

Vendég edző nyilatkozata
Jesus Ramirez : Elindultunk egy úton, amelynek során most javuló, szervezett és fegyelmezett játékkal egy nagyon fontos és értékes győzelmet arattunk. Nagyon boldog vagyok és büszke a csapatomra, ezen az úton megyünk tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Supola Zoltán : Az első félidő végén még vissza tudtunk jönni, de a második félidő elején ismét elengedtük az Albát, és csak futottunk az eredmény után. Amivel eddig itthon nyerni tudtunk, a hatékony támadójáték, az most nem működött.

Vendég játékos nyilatkozata
Filipovity Márkó : Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Egy elég mély gödörből próbálunk kimászni, fontos volt, hogy egy értékes győzelemmel tudtuk zárni az évet és remélem, ez a siker erőt ad nekünk a folytatásra.


Dobástérkép
Sopron KC
Alba Fehérvár
Sopron KC
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Alba Fehérvár
38%
37%
2p ktáv.
Sopron KC
Alba Fehérvár
0%
50%
3p táv.
Sopron KC
Alba Fehérvár
30%
35%
1p bünt.
Sopron KC
Alba Fehérvár
64%
82%
Sopron KC Alba Fehérvár
Szerzett labda 7 2
Eladott labda 6 12
Lepattanó 35 53
Gólpassz 13 12
Fault 17 22
VAL 89 102
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lemar

Brynton Jevon
X 19 3 8 38 0 1 0 3 9 33 6 18 33 4 6 67 4 1 5 2 0 2 3 6 1 1 22 36 -4

Wiggins

Alan Antony
X 16 6 13 46 0 1 0 1 2 50 7 16 44 1 5 20 3 4 7 0 0 3 5 1 1 0 17 35 -5

Warner

Angelo Curtis
X 18 3 11 27 0 0 0 3 7 43 6 18 33 3 3 100 7 2 9 0 1 1 7 4 0 1 25 34 -8

Gordon

Wesley Jamaal
X 12 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 2 4 50 1 7 8 3 2 1 3 0 1 0 21 32 -1

Takács

Norbert
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 0 18 1

Supola

Zoltán
0 0 4 0 0 0 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 2 1 0 0 -3 18 -3

Lawrence

Gilbert
7 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 4 4 100 1 2 3 0 2 3 2 1 0 0 5 14 -18

Dénes

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 1 0 2 8 -4

Molnár

Marcell József
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 5 -8

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 17 45 38 0 3 0 8 27 30 25 75 33 14 22 64 19 16 35 7 6 17 22 13 4 2 89 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

FREEMAN

ALLERIK
X 19 4 7 57 0 1 0 3 8 38 7 16 44 2 2 100 3 3 6 1 4 2 1 1 0 0 15 31 2

Cartwright

Kyron
X 6 1 8 13 0 1 0 0 0 0 1 9 11 4 6 67 3 0 3 0 2 1 6 7 0 1 10 30 9

Filipovity

Markó
X 11 1 5 20 1 1 100 1 5 20 3 11 27 4 4 100 6 2 8 0 1 5 4 1 0 0 15 28 6

Heath

Jordan
X 22 7 11 64 0 0 0 2 4 50 9 15 60 2 3 67 8 6 14 0 0 4 2 0 2 1 33 25 7

Lóránt

Péter
X 2 1 11 9 0 0 0 0 1 0 1 12 8 0 0 0 0 4 4 0 1 4 1 0 0 2 -5 19 10

Bullock Jr.

Rodney
7 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 2 2 100 8 3 11 0 2 3 1 2 0 0 14 24 5

Zeno

Martin
10 4 5 80 1 1 100 0 0 0 5 6 83 0 0 0 3 1 4 1 0 1 2 1 0 0 17 21 7

Keller

Iván
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 0 0 0 2 20 7

Tóth

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 2 -3

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 19 51 37 2 4 50 8 23 35 29 78 37 14 17 82 34 19 53 2 12 22 17 12 2 4 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek