Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 6. | 19:00
7. forduló
Arena Savaria
72 -70
(16-18, 26-14, 18-15, 12-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Benczur Tamás, Minár László Balázs (Dr. Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Gasper Okorn: azt gondolom, rászolgáltunk a győzelemre, de nem volt könnyű. A sikerhez kellett, hogy nagyon jól védekezzünk, ám az utolsó negyed végén visszajöttek és esélyük is volt akár a győzelemre is. Összességében azt gondolom, hogy az egész meccset kontroll alatt tudtuk tartani, most örülünk, de tudjuk, hogy kemény sorozat, erős munka vár még ránk decemberben.

Vendég edző nyilatkozata
Branislav Dzunic : Branislav Dzunics: Gratulálok a Falcónak, a megérdemelt a győzelmük, bár nagyot harcoltunk a végén, izgalmassá tettük a hajrát. Sajnos annak ellenére, hogy sok lepattanót szedtünk, a 3 pontos kísérleteik is ültek. Most kikaptunk, de a csapatom hozzáállása, harcossága dicsérhető.

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró Olivér : Elsősorban azért jár a gratuláció, mert fontos lépést tettünk a céljaink elérése felé. A 4. negyedben visszajöttek, extra jól dobtak, de most a győzelem a lényeg.

Vendég játékos nyilatkozata
Keller Iván : Nagyon küzdős, hajtós meccs volt, sikerült a végén visszajönni a meccsbe, jól védekeztünk a negyedik negyed végén, esélyünk volt a győzelemre is.


Dobástérkép
Falco KC
Alba Fehérvár
Falco KC
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Alba Fehérvár
41%
33%
2p ktáv.
Falco KC
Alba Fehérvár
29%
40%
3p táv.
Falco KC
Alba Fehérvár
29%
42%
1p bünt.
Falco KC
Alba Fehérvár
75%
71%
Falco KC Alba Fehérvár
Szerzett labda 6 1
Eladott labda 3 12
Lepattanó 36 44
Gólpassz 21 13
Fault 15 19
VAL 99 94
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Norfleet

Julian Vincent
X 11 2 6 33 1 1 100 1 6 17 4 13 31 2 2 100 4 1 5 1 0 2 5 8 0 0 21 34 3

Váradi

Benedek
X 4 1 7 14 0 2 0 0 5 0 1 14 7 2 2 100 7 1 8 2 0 3 4 5 0 2 10 30 -10

Reddic

Juvonte Daquaen
X 22 8 13 62 0 2 0 0 0 0 8 15 53 6 6 100 4 1 5 1 1 2 5 0 1 0 26 27 -2

Bíró

Olivér
X 10 1 1 100 1 1 100 2 3 67 4 5 80 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 11 17 8

Pustahvar

Aliaksandr
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 3 0 0 5 15 4

Curry

Ronald Lee JR.
14 1 2 50 2 4 50 2 5 40 5 11 45 2 6 33 2 3 5 0 2 2 3 2 1 1 13 33 0

Balmazovic

Stefan
6 0 1 0 0 2 0 2 6 33 2 9 22 0 0 0 7 1 8 0 0 1 1 1 0 0 9 23 2

Tóth

Norbert Péter
2 1 4 25 0 2 0 0 0 0 1 6 17 0 0 0 1 2 3 1 0 1 1 2 0 0 4 21 5

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 14 34 41 4 14 29 8 28 29 26 76 34 12 16 75 26 10 36 6 3 15 19 21 2 3 99 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

FREEMAN

ALLERIK
X 14 1 3 33 2 3 67 1 5 20 4 11 36 5 6 83 6 0 6 0 2 3 4 7 0 1 21 38 2

Bullock Jr.

Rodney
X 6 0 2 0 0 0 0 2 6 33 2 8 25 0 0 0 7 1 8 0 4 3 3 1 0 0 8 32 -2

Boykins

Jacobi
X 15 1 3 33 0 1 0 3 7 43 4 11 36 4 4 100 7 1 8 1 2 0 2 0 3 0 20 29 -8

Cartwright

Kyron
X 5 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 4 1 5 0 1 5 4 4 0 0 13 22 -2

Heath

Jordan
X 4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 2 0 5 4 9 0 2 4 1 1 0 0 8 20 1

Keller

Iván
14 1 3 33 0 0 0 4 7 57 5 10 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 1 11 22 9

Filipovity

Markó
9 1 4 25 0 0 0 2 3 67 3 7 43 1 2 50 5 0 5 0 1 1 1 0 0 0 9 19 -9

Tóth

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 13 -3

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 7 21 33 2 5 40 14 33 42 23 59 39 10 14 71 36 8 44 1 12 19 15 13 3 2 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek