Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 17. | 18:00
8. forduló
Bercsényi tornacsarnok
83 -74
(24-11, 15-19, 21-20, 9-19, 14-5)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Jakab László, Pozsonyi László (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : A Sopron nagyon jó csapat, tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz. Ezért különösen örülök a győzelemnek, amit szerintem megérdemelten szereztünk meg, hiszen szinte végig vezettünk a találkozón. Voltak nagyon jó periódusaink, ám amikor nem csapatként játszottunk, eladtuk az előnyünket. Sokat kell még javítani játékunkon.

Vendég edző nyilatkozata
Sabáli Balázs : Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten nyertek. A találkozó elején nagyon sok hibával játszottunk, sem védekezésben, sem támadásban nem voltunk jók. Mínusz 18-ról is visszajöttünk, s volt esélyünk a győzelemre, de a hosszabbításban a hazaiak kétszer is a legjobbkor dobtak triplát.

Hazai játékos nyilatkozata
Kerpel-Fronius Balázs : Amikor csapatként játszottunk, akkor jelentős előnyre tettünk szert. Amikor viszont elkezdtünk egyénieskedni, akkor lehetőséget adtunk a Sopronnak a felzárkózásra. Szerencsére a hosszabbításban ismét jó ritmusban játszottunk, így meg tudtuk nyerni a találkozót.

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Róbert : Az első negyedben az öltözőben maradtunk, s a kétes labdákból sem igazán kaptunk meg egyet sem. Győzni jöttünk, de a nagy hátrányból való felzárkózás sokat kivett belőlünk, és így a hosszabbítást a Jászberény jobban bírta.


Dobástérkép
Jászberény
Sopron KC
Jászberény
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
Sopron KC
58%
45%
2p ktáv.
Jászberény
Sopron KC
33%
31%
3p táv.
Jászberény
Sopron KC
32%
33%
1p bünt.
Jászberény
Sopron KC
83%
64%
Jászberény Sopron KC
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 9 8
Lepattanó 32 35
Gólpassz 16 9
Fault 23 17
VAL 109 90
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aleksandrov

Nemanja
X 21 2 4 50 1 1 100 2 4 50 5 9 56 9 9 100 4 0 4 1 2 5 6 3 1 0 30 42 13

Coleman

Marcus Orlando
X 28 8 13 62 1 4 25 3 5 60 12 22 55 1 1 100 6 3 9 1 0 1 2 1 1 1 32 41 11

Pantelic

Djordje
X 11 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 3 4 75 7 1 8 2 1 3 3 2 3 0 25 40 13

Pitts

Damier Erik
X 12 2 4 50 0 4 0 2 10 20 4 18 22 2 4 50 5 1 6 2 2 4 6 6 0 1 14 36 14

Rakic

Miljan
X 5 0 1 0 1 1 100 1 5 20 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 4 4 0 3 0 0 1 32 10

Kerpel-Fronius

Balázs
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 1 0 0 4 18 -7

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 5 -7

Brbaklic

Aleksa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 -3

Ruják

Bence Menyhért
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 4 1

Cseh

György
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 3 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 31 58 4 12 33 8 25 32 30 68 44 15 18 83 26 6 32 6 9 23 17 16 5 3 109 225
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Warner

Angelo Curtis
X 24 7 10 70 1 2 50 0 2 0 8 14 57 8 10 80 7 0 7 1 2 1 11 2 0 0 35 42 -6

Lemar

Brynton Jevon
X 25 2 9 22 3 8 38 5 8 63 10 25 40 0 0 0 3 1 4 1 1 1 1 4 0 1 19 38 -9

Gordon

Wesley Jamaal
X 11 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 3 9 33 7 5 12 1 4 2 5 0 2 1 19 31 -9

Lawrence

Gilbert
X 7 1 4 25 0 2 0 0 4 0 1 10 10 5 6 83 0 2 2 0 1 2 4 1 0 2 3 27 -10

Dénes

Gábor
X 2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 0 4 0 0 1 0 5 22 -6

Wiggins

Alan Antony
2 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 4 2 6 0 0 2 1 1 0 1 5 35 0

Takács

Norbert
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 2 17 -5

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 7 6

Supola

Zoltán
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 1 6 -6

Élő

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzsáki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 15 33 45 5 16 31 6 18 33 26 67 39 16 25 64 24 11 35 4 8 17 23 9 3 5 90 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek