Döntős a szófiai Challenger tornán U16-os fiú válogatottunk
20
Aug
2021
Döntős a szófiai Challenger tornán U16-os fiú válogatottunk
2021. augusztus 20.  |  18:15

Véget értek a csoportküzdelmek a szófiai U16-os Challenger tornán, a magyar fiúk az E jelű négyes második helyén végeztek, így a D csoportot megnyerő Portugáliával csaptak össze az elődöntőben. Antalics ziccerével kezdtünk, de öt perc után mindössze ez az egyetlen mezőnykosár esett a mérkőzésen. Az eladott labdák száma nagyjából megegyezett a pontokéval, keresték egymáson a fogást a csapatok (4-5). A magyar fiúk 2/10-zel, a portugálok 2/18-cal kezdtek mezőnyből, Mota triplája azonban luzitán vezetést eredményezett. Szőke találta meg Dobost a palánk alatt, aki egy dobócsellel elküldte védőjét, majd be is fejezte az akciót (9-7). Flasár közelijével zártuk a kosárszegény etapot, kettő pontos hátrányban – védekezésünk rendben volt, a támadójátékon volt még mit csiszolni (11-9).

0/10-zel kezdtünk a hárompontos vonalon túlról, de a portugálok sem igazán találtak be (13-13). A második etapból is eltelt már öt perc, de még csak 2-4 állt a táblán a javunkra, sok volt a hiba – az ellenfél már a 10%-os mezőnyszázalékot „karcolgatta” (3/29, 10.3%). Hőgye törte meg a kosárcsendet egy triplával, majd Árva-File floatere is beakadt, elkezdtük feltörni a luzitán védekezést (13-18). A megszerzett előnyt meg is tudtuk őrizni a nagyszünetig, 22-19-es fórral mehettek pihenőre a magyar fiúk – Porugália 19 pontjából tízet büntetőből szerzett, volt tehát mire építeni a folytatást illetően. Dobos és Hőgye 5-5 ponttal voltak csapatunk legeredményesebbjei az első húsz percet követően, míg a túloldalon Prey szintén öt egységgel állt.

A fordulás után gyorsan visszavette a vezetést Nuno Freitas legénysége, két gyors kosarukra Szőke válaszolt. A következő percek inkább a délnyugatiaké voltak, 12-4-es futással kezdték a játékrészt, és el is léptek öt ponttal (31-26). Szőke és Flasár dupláival tartottuk a lépést az ellenféllel, majd Major szabaddobásaival már ismét a mieink tartottak előrébb, hullámzó képet mutatott a mérkőzés (31-34). A harmadik felvonás sem zárult sok kosárral, ezúttal a portugálok nyerték azt kettő ponttal, de szűk előnyünket megőriztük (33-34). Kintről semmi nem ment be egyik félnek sem, 1/16 illetve 1/17 volt a két triplamutató.

A küzdelemre továbbra sem lehetett panasz, de még mindig elvétve esett kosár (36-37). Ismét elővette a gyakran alkalmazott letámadását a Berényi-legénység, váltakozó sikerrel. Szőke faulttal együtt fejezett be egy gyorsindítást, majd a ráadás büntetőt is a helyére küldte (38-42). Az utolsó négy percre 44-41-es magyar vezetéssel fordultunk, érződött, hogy nagy a tét. Egy 5-0-s rohammal isméét Portugáliánál volt az előny, sokadszorra változott a vezető kiléte. Árva-File egyenlített büntetőből, majd Prey szórt hármast alig egy perccel a rendes játékidő vége előtt, de Hőgye válaszolni tudott rá, izgalmas végjáték kerekedett (49-49). Nyolc másodperc volt vissza, Flasár vétett lépéshibát, de utolsó támadásukat nem tudták kosárra váltani a fehér-pirosak, következhetett a hosszabbítás.

Simonics ziccerével mi kerültünk előnybe az extra periódus elején, majd Santos és Árva-File ellen ítéltek dupla technikait. A közjátékból honfitársaink jöttek ki jobban, Flasár 2+1-ével hat ponttal léptünk meg (49-55). Az utolsó percnek 57-53-mal futottunk neki, Szőke dobása befelé pördült szerencsére – 39 másodperce maradt a portugáloknak. Eladták a labdát, Major ziccere pedig megpecsételte a sorsukat – izgalmas csatában döntőbe jutott U16-os fiú válogatottunk!

  

 

FIBA fiú U16-os Challenger, 4. játéknap, elődöntő
Szófia, Bulgária

 

Portugália - Magyarország 54-63 hosszabbítás után (11-9, 8-13, 14-12, 16-15, 5-14)

 

Portugália: Victo 5, Filipe 9, Noronha 4, Santos 8, Prey 21/3.
Csere: Wollmann -, Lopes -, Machado -, Mota 4/3, Peixoto 3, Sousa -. Edző: Nuno Freita

Magyarország: Szőke 13, Hőgye 10/6, Árva-File 6, Simonics 9, Antalics 2.
Csere: Dobos 5, Maly -, Major 10, Pleesz -, Varga -, Flasár 8, Gyürk -. Edző: Berényi Sándor

 

 

Vármegyei szövetségek