Újabb magabiztos sikert aratott U16-os lány válogatottunk
11
Aug
2021
Újabb magabiztos sikert aratott U16-os lány válogatottunk
2021. augusztus 11.  |  16:24
Ma kora délután Ukrajnával játszott U16-os lány válogatottunk a San Fernando-i Challenger torna harmadik napján - a mieink 1-1-gyel, az ukránok pedig a spanyolok és a horvátok elleni vereségek után 0-2-vel várták ezt az összecsapást. A magyar csapatban sajnos nem léphetett pályára a tegnap bokasérülést szenvedő Toman Dóra.
 
Rátkai Eszter és Toman Petra kosaraival egy gyors 6-0-val kezdtük a meccset az első másfél percben, ezt követően érkezett az első ukrán dupla. Több hiba is csúszott a támadójátékunkba, Strausz Edina három büntetője után pedig Koval kétszer is betalált, a 4. perc végéhez közeledve időt kért Mészárosné Kovács Andrea (6-9). Mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek - a negyed felénél Rátkai, utána pedig Koval vitt végig egy-egy 2+1-es akciót (9-12). Syniakova kettesével egyetlen pontra jött fel ellenfelünk, Dobó Lilla viszont triplát dobott a túloldalon. Biriuk és Kohn Petra Vivien váltottak kosarat, az első ukrán tripla után azonban Koval kétszer is eredményes volt a vonalról, így Ukrajna átvette a vezetést a 8. perc végéhez közeledve (18-17). Koval növelte az ukránok előnyét, Dobó kosarával pedig megvolt az első felvonás végeredménye (20-19).
 
A második negyed elején Toman Petra labdaszerzés után értékesített ziccert, majd jött tőle egy szép tempót és egy tripla is, visszavettük az irányítást (22-26). Az ukránok nem akartak leszakadni, Adamenko hármasával újra náluk volt az előny a 15. perc kezdetén (27-26), majd újra Adamenko volt pontos kintről, így Mészárosné Kovács Andreának újra játékmegszakítást kellett alkalmaznia a felvonás felénél (30-26). Hatottak az edzői intelmek: Dobó azonnal triplát dobott, Toman Petra egyenlített, Rátkai pedig a 26. perc végén már a vezetést is megszerezte a mieinknek (30-32). Ezúttal Ilchenko dobott hármast az ukránoknál, de Dobó büntetője után Toman Petra is jól célzott a triplavonalon túlról - kétszer is, így a 19. perc elején Ukrajna kért időt (33-39). A hátralévő időben Dobó, Rátkai és Toman Petra vezetésével tovább nőtt előnyünk, így a nagyszünetre már 10 pont fölötti fórral mehettünk el (35-46).
 
Az első félidő utolsó 5 percében teljes mértékben átvettük az irányítást, és nem engedtük ki azt a kezünkből a fordulás után sem. Toman és Dobó révén egy gyors 6-0-val nyitottuk a játékrészt, 17 pontra nőtt a két csapat közötti távolság (35-52). Koval szerezte az ukránok első kosarát ebben a felvonásban, de Aho Tyra Nolwenn és Rátkai azonnal válaszoltak rá, így a 24. perc elején magához hívta övéit az ukrán szövetségi kapitány (37-56). Nem nagyon tudott azonban váltani ellenfelünk: Dobó 2+1-ével 20 fölé nőtt a differencia, majd Kádár Orsolya is a gyűrűbe talált egy szép labdaszerzést követően (37-61). Kókai Patrícia Tímea dupláival volt 26 pontos is az előnyünk, és bár az ukránok a végén Adamenko triplájával és Ilchenko ziccerével visszajöttek 20 pontra, nem forgott veszélyben a győzelmünk (45-65).
 
A negyedik negyedben sokáig kosárra kosár volt a választ: a mieinktől Toman Petra, Kókai és Aho találtak a gyűrűbe, de az ukránok tartották magukat 20 pont környékén. 72-52-es magyar vezetés után Rátkai volt eredményes, majd Toman Petra dobott hármast, amivel megint kicsit nagyobb lett a különbség. Toman Petra büntetői után Szakolczi Diána talált be kintről, ezzel megvolt a közte 30 is a játékrész felénél (52-82). Adamenko triplát dobott, mi nem tudtunk kosarat szerezni néhány támadásból, így magyar időkérés következett a 37. percben (55-82). Bezkorovaina támadópattanó után szerzett kosarára Kohn válaszolt egy szép fordulásos tempóval, majd Koval két büntetőjére Szakolczi felelt (59-86). Szakolczi nagyon hasznos volt a mérkőzés végén, több szerzett labdát is jegyzett, Ács Lucát is szépen játszotta meg - ez volt végül a találkozó utolsó kosara, így egy újabb magabiztos győzelmet arattunk, ezúttal 28 ponttal győztünk (62-90).
 
 
Ukrajna U16 - Magyarország U16 62-90 (20-19, 15-27, 10-19, 17-25)
 
FIBA Youth European Challenger
Spanyolország, San Fernando, Pabellon Bahia Sur de San Fernando
 
Ukrajna U16: Ilchenko 5/3, Adamenko 16/15, Korbut -, Bezkorovaina 4, Koval 31. Csere: Buhaiova -, Biriuk 2, Pavliuk -, Shoshoya -, Syniakova 4.
 
Magyarország U16: Rátkai 15, Aho 5, Toman P. 29/12, Kókai 6, Strausz 4. Csere: Dobó 16/6, Bajzáth -, Szakolczi 7/3, Kohn 4, Kádár 2, Ács 2.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek