Tippmix Férfi NB I: Kiesett a Jászberény
21
Apr
2021
Tippmix Férfi NB I: Kiesett a Jászberény
2021. április 21.  |  21:03
Jó mérkőzést hozott a találkozó első negyede. Mindkét csapat remekül dobott, a KTE távolról is jól célzott. Jaramaz, Wittmann, Dramicsanin és Kucsera is betalált távolról. Ennek ellenére sokáig felváltva vezettek a csapatok, Váradi Kornél együttese a negyed végére rázta meg magát. Ekkor hat ponttal is megléptek, időt is kért a Pécs. A negyed végén Budimir büntetőkből talált be, de az utolsó kosár Kucseráé volt. 18-24.
 
Krivacsevics szerezte a negyed első kosarát, 20-14 volt a táblán. A jól játszó Kucsera kétszer is villant a másik oldalon, 9 pontnál járt már a fiatal kecskeméti. A tízet Thomas tette közé, jött is az újabb hazai időkérés. A pécsiek azonban továbbra sem kapták el a fonalat, a KTE akarata érvényesült, Rujákék futottak az eredmény után. Wittmann nagyon jól elkapta a fonalat, hazaiknál pedig Brkics teljesítménye érdemel dicséretet. 35-41.
 
Brkics duplájával folytatódott a mérkőzés, amire Kucsera válaszolt. Ruják is betalált, jól jött ki az öltözőből a Pécs. Thomas triplája sem szegte kedvüket, Funderburk válaszolt rá. Ruják triplája után már csak kettő volt közte. Jaramaz és Budimir is betalált, utóbbi ráadásul triplát dobott, így egyre olvadt a KTE előnye. Horti kétszer is betalált közelről, Dramicsanin triplája pedig ismét megnyugtatta a vendégeket, gyorsan visszavették az irányítást. Hiába talált be Funderburk, Dramicsanin újabb hármasa szottyant a pécsi gyűrűbe. Jaramaz duplája után tizenegy is volt közte. A hazaiak ezen kicsit tudtak kozmetikázni, de így is hátrányból várhatták az utolsó etapot. 56-63.
 
Wittmann triplája adta meg az alaphangot az utolsó negyednek, Budimir ugyanis azonnal válaszolt rá, majd újra Wittmann triplája jött, erre Funderburk válaszolt. Jaramaz közelről talált be, rengeteg pont született a negyed elején. A folytatásban is nagyon jól dobott a KTE, őrizte tíz pont körüli előnyét. A pécsiek mindennel próbálkoztak, az akaratra náluk sem lehetett panasz. A jól játszó vendégek megérdemelten nyerték meg a találkozót. 73-83.
 
PVSK-VEOLIA – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 73-83 (18-24, 17-17, 21-22, 17-20)
 
Playout 4. forduló
Pécs
Cziffra Cs. Zs., Farkas G., Makrai M.
 
PVSK: Ruják A. 6/3, Funderburk 14/9, Lewis 12, Budimir 11/9, Brkics 14. Cserék: Dragasevics 3/3 , Krivacsevics 7, Demeter 6/6, Carev -.
 
Kecskemét: Wittmann 16/9, Thomas 17/3, Jaramaz 13/6, Kucsera 11/3, Karahodzsics 4. Cserék: Dramicsanin 12/12, Lukács -, Horti 10, Körmendi -.
 
 
 
Az oroszlányiak kezdték jobban a mérkőzést, hiszen egy 5-2-es futást csináltak, majd pár támadás elejéig nem született kosár, ezt Hendlein törte meg büntetőjével, de jött egyből válasz rá a másik oldalról, Washingtontól. (7-3) Morgan zsákolását követően már öt ponttal vezetett a hazai csapat, de rövid időn belül, és egy oroszlányi hiba után gyorsan fel is zárkóztak a kaposváriak. (10-9) Robbantott egyet a hazai csapat, hiszen egy 8-2-es rohanást csináltak, ekkor időt is kért Nikola Lazics. (18-11) Fél percen belül már csak egy pont volt a különbség a csapatok között, köszönhetően Hendlein és Rivers kosarainak. (18-17) Fej-fej mellett haladtak tovább a csapatok, de négy ponttal el tudott lépni még az első tíz perc végéig az Oroszlány. 24-20
 
Gyors kosarak születtek mindkét oldalon, Hendlein kosarával már csak két pont volt a különbség. (26-24) Próbáltak ellépni az oroszlányiak, de a vendégek nem hagyták ezt szó nélkül. (34-32) Rivers kosara után Sebjastan Krasovec időt kért, hiszen továbbra sem tudtak jelentős előnyre szert tenni. (38-36) Miliszavljevics triplájával átvette a vezetést a Kaposvár először a mérkőzésen. (38-39) A hármas párbajból jobban jött ki a Kaposvár, majd még egy szerzett labdával megerősítették az előnyüket, így már négy ponttal vezettek és jött is az időkérés a másik oldalról. (43-47) Gyorsan egy pontra redukálta a különbséget a hazai csapat, ekkor Nikola Lazics kért időt. (48-49) Curry büntetőinek köszönhetően három pontos vendég vezetéssel zárult az első félidő. 50-53
 
Nem csak hogy kiegyenlítettek a hazaiak, de még át is vették a vezetést, hiszen egy 7-0-ás futással kezdtek, majd kis idő múlva Miliszavljevics törte meg trojkájával. (57-56) A vendégek egy gyors 3-8-as rohanással visszavették a vezetést, volt esélye megtörni ezt az oroszlányiaknak, de nem tudtak élni vele, ezt a kaposváriak kihasználták és tovább növelték az fölényüket. (60-69) Garamvölgyi törte meg a kosárcsendet a hazaiaknál. (62-71) Nagyon jó periódust fogott ki a hazai csapat és egy pontra zárkóztak fel. (72-73) Kucsora újabb triplájával átvették a vezetést az oroszlányiak a dudaszó előtt. 75-73
 
Megint jól kezdett a hazai gárda, hiszen egy 8-2-es futással kezdtek. (81-75) A vendégek összekapták magukat és felzárkóztak két pontra, így időt kért az Oroszlány. (81-79) Fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Kucsora ötödik tripláját is megszerezte, ezzel jelentős előnyhöz juttatta csapatát. (86-81) Négy pontra zárkózott a vendégcsapat Curry pontjai után. (88-84) Egy jó védekezés után gyorsan zsákolt Anderson, így már hét ponttal vezettek a hazaiak. (91-84) Újra sikerült növelnie az előnyét az oroszlányiaknak. (96-87) Hendlein triplájával zárult a találkozó, így hét ponttal a hazaiak nyertek. 99-92
 
OSE Lions - Kaposvári KK 99-92 (24-20, 26-33, 25-20, 24-19)
 
Play-out 4. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Praksch P. Á., Goda L., Major Á.
 
OSE: Washington 16/6, Abell 11/3, Morgan 18, Anderson 20/6, Garamvölgyi 11/3. Csere: Illés 4, Anda 4, Kucsora 15/15.
 
Kaposvár: Curry 18/3, Krnjajski 6, Rivers 28/3, Bogdán 5/3, Hendlein 18/3. Csere: Baki -, Miliszavljevics 17/12, Plézer -.
 
 
 
Nagyon jó mérkőzés kerekedett a találkozóból. Az egy órás csúszással kezdődő mérkőzést (dugóba került a ZTE) a vendégek kezdték jobban, de JKSE gyorsan magára talált, átvette az irányítást és a vezetést is. Coleman és Primorac az egyik, Donaldson és Szabó a másik oldalon teljesített kiválóan. 21-18.
 
A Jászberény az első félidőben nagyon közel volt ahhoz, hogy akár a mérkőzést is eldöntse, tíz ponttal is meglógtak, remekül dobtak, jól kosárlabdáztak. A ZTE azonban magára talált, míg a hazaiak játéka kapkodóvá vált. Ültek a vendégtriplák is, így a nagyszünetig kilenc pontot ledolgoztak az összeszedett hátrányból. 21-23.
 
A két csapat hasonló hatékonysággal dobott mindkét csapat, a JKSE viszont sokkal több lepattanót szedett. Izgalmas mérkőzésre volt kilátás a folytatásban is.
 
Coleman és Vuko pontjaival kezdődött a második félidő, kiegyenlített a ZTE. Czirbus triplával rázta fel a hazaiakat, Vuko duplával válaszolt. Hosszú gólcsend következett, rengeteg volt a hiba. Bonifert triplája szottyant a hazai gyűrűben, teljesen tisztán dobhatott. Patai Benjámin időt kért. Hatottat a tanácsok, két támadáson belül egyenlítettek a hazaiak. Simon Kristóf két büntetőt is kihagyott, Primorac viszont dobott egy triplát. Szoros, izgalmas mérkőzés volt. Vuko duplájára újabb berényi tripla érkezett, Garrett volt eredményes. Szabó is megkínálta távolról, Brbkalics közelről volt pontos. Primorac triplájával, Brbkalics duplájával és Coleman zsákolásával megnyomta a negyed végét a hazai csapat. 69-59.
 
Gyors kosárváltással indult az utolsó negyed, Donaldson és Garrett szerzett pontot. A JKSE gondosan ügyelt a megszerzett tíz pontos előnyére, egerszegi kosárra, kosárral válaszoltak. Coleman tripláját követően pedig időt is kértek a vendégek. A játék képe azonban az utolsó percekig nem változott, akkor más sebességre kapcsoltak a vendégek.  A hazaiak teljesen lefagytak. Elképesztő jelentek után, Donaldson dudaszós duplájával megnyerte a ZTE a meccset. 90-91.
 
A Jászberény kiesett.
 
Jászberényi KSE – Zalakerámia ZTE KK 90-91 (21-18, 21-23, 27-18, 21-22)
 
Play-out 4. forduló
Jászberény
Tóth C., Söjtöry T. F., Balogh Gy.
 
JKSE: Garrett 14/3, Coleman 30/3, Brbkalic 9/3, Czirbus 15/3, Primorac 20/15. Cserék: Ruják -, Füzi -, Filipovic 2.
 
ZTE: Simon -, Donaldson 32/9, Bonifert 14/6, Vuko 14, Szabó 24/12. Cserék: Antoni -, Polster 3/3, Völgyi 4.

Vármegyei szövetségek