Női Hepp-kupa: Nem lesz címvédés
26
Jan
2021
Női Hepp-kupa: Nem lesz címvédés
2021. január 26.  |  11:06
Sajnos a sorozat elején - vélhetően a koronavírus miatt - jó néhány mérkőzés elmaradt. Az előcsatározások során a legnagyobb bravúrt a zöld csoportos Törekvés érte el, amely az első negyedben összeszedett 12 pontos hátrányból felállva, parádés negyedik negyeddel tudott fordítani a BEAC erősen tartalékos felállásban pályára lépő fiataljai ellen, így kiejtette piros csoportos ellenfelét. A Vasas fiataljai szünetben még hátrányban voltak a Dávid Kornél KA csapatával szemben, de végül - ha a vártnál jóval nehezebben is, de - "legyűrték" zöld csoportos ellenfelüket.
 
A sorozatot egy körrel később kezdő címvédő Ajka a sorsolás szeszélye folytán éppen az előző kiírásban az ellene a finálét játszó Csata csapatával került szembe. A Csata alaposan visszavágott a jelentősen átalakult, s a mérkőzés idején a jelek szerint még nem igazán összeálló címvédőnek. A Törekvés a BEAC legyőzése után "csoporttársán", a Zsíros Akadémia együttesén is túljutott, méghozzá nagy küzdelemben. Csupán egyetlen negyedet megnyertek meg, ám a 27-12-es második etap elég volt egy egyetlen triplányi diadalhoz.
 
A sorozat meglepetéscsapata a négyesdöntőhöz is közel állt, hiszen a Törekvés a negyeddöntő első félidejének hajrájában már 15 ponttal is vezetett a piros csoport egyik élcsapata, az MTK-TFSE ellen. Végül a tapasztaltabb játékosok alkotta piros csoportos rivális nagy küzdelemben fordított, s 2 ponttal győzött.
 
A szekszárdiak előbb 90 pontot szerezve a Nagykanizsát, majd 93 pontig jutva a Baja csapatát győzték le, s jutottak a négyesdöntőbe. A Csata a címvédő legyőzése után is magabiztosan menetelt, s a DEAC együttesén is fölényes győzelemmel jutott túl. Nem okozott nehézséget a négyesdöntőbe verekednie magát a piros csoport éllovasának, a BKG Príma Akadémia együttesének sem: a szigetszentmiklósiak az ELTE Fortis, a Vasas és a Győr együttesét is simán verve kvalifikálták magukat a legjobb négy közé.
 
A sorozat végjátékára a hétvégén, Szekszárdon kerül sor. Az első összecsapáson a piros csoport első két helyezettje, az MTK-TFSE és a BKG, a másodikon pedig a házigazda Szekszárd és a Csata találkozik. Érdekesség, hogy a két utóbbi együttes a múlt hét végén a bajnokságban is összecsapott - akkor szekszárdi siker született...
 
Ez történt eddig:
 
Az elődöntők párosítása:
 
Január 29., péntek
15:00   MTK-TFSE - BKG Príma Akadémia
18:00   Atomerőmű KSC Szekszárd II - Csata DSE

Vármegyei szövetségek