Női Euroliga: A Sopron veretlenül zárta a csoportkört
23
Jan
2021
Női Euroliga: A Sopron veretlenül zárta a csoportkört
2021. január 23.  |  08:24

Hatodik győzelmét is megszerezte az Euroliga 2020/2021-es kiírásában a Sopron Basket és ezzel veretlenül zárta az alapszakaszt. Gáspár Dávid együttese 84-54-re múlta felül a Basket Landes gárdáját.

A Sopron Basket már hétfőn bebiztosította első helyét az Euroliga D-csoportjában. A magyar csapat szempontjából tét nélküli volt a pénteki összecsapás, sőt időközben az is eldőlt, hogy a négy közé jutásért a márciusi rájátszásban egy másik francia rivális, a Lyon lesz az ellenfél. Az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, de hamar egyértelművé tette a Sopron, hogy motiváltan és maximális koncentrációval futott ki a pályára. 10-10 után ugyanis az első negyedet 9-1-es sorozattal zárták Gáspár Dávid tanítványai. Tina Krajisnik 8, Jelena Brooks 7 pontot szerzett ebben a szakaszban. A 19-11-ről induló második negyedben négy percig 6-8 pont között mozgott a differencia. Végül 21-15 után mutatta be azt a futást a magyar csapat, amely meghatározta a folytatást. 11-0-val 32-15-re léptek el a mieink. A legnagyobb differencia 17 pont volt a felek között. A nagyszünetben 45-28-nál is ezt a különbséget regisztrálhattuk. Jelena Brooks folytatta remeklését, aki már 16 egységnél járt ekkor.

A harmadik negyedben is lendületben maradt a Sopron. Négy perc telt el, amikor már 12-2-es szériában voltak Fegyverneky Zsófiáék és a hazaiak időt kértek rendezni a soraikat. A Sopron 57-30 után sem vett vissza. Átmenetileg pár pontot ugyan faragott a hátrányából a Landes, de amikor a játékrész végén Gabby Williams triplája célt ért, már 67-42-re mentek a soproniak. Williams megduplázta pontjai számát ebben 10 percben és 16 egységnél tartott. Csapatszinten az 50%-os mezőnymutató és az öt szerzett labda is kiemelést érdemel a harmadik negyedből. A záró szakaszban már nem lehetett kérdés a győztes kiléte. Rendkívül összeszedett, koncentrált teljesítményt láthattunk a Soprontól. Gáspár Dávid igyekezett mindenkinek lehetőséget biztosítani. Varga Alíz és Varga Sára is belekóstolhatott a bourges-i torna hangulatába. A mérkőzés hajrájában elérte a 30 pontot az előny. Végül 84-54-es soproni siker született, így hat győzelemmel, veretlenül zárta az alapszakaszt a magyar csapat.

Mivel a B csoport második helyén a francia LDLC ASVEL Feminin végzett, így a Sopronnak egy újabb francia együttes jutott a legjobb nyolc között - a lyoni gárdán kell túljutnia Gáspár Dávid csapatának ahhoz, hogy újfent bekerüljön a Final Fourba.

Sopron Basket - Basket Landes 84-54 (19-11, 26-17, 22-14, 17-12)

Euroliga, 6. forduló
Bourges, Palais des Sports du Prado
Simeonidis, Marziali, Famina (Flament)


Sopron Basket: January 8, Fegyverneky 3/3, Williams 18/3, Brooks 20/6, Krajisnik 17 Csere: Czukor 8/3, Határ 9, Varga A. 1, Walker, Varga S.

Basket Landes: Paget 7/3, Jovanovic 3/3, Ayim 8/3, Gaye 6, Vukosavjlevic 8/3 Csere: Suarez 5/3, Chery 8, Plouffe 5/3, Turcinovic 4/3, Cardenal, Abega.

 

 

Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek