Streetballpályát avattak Kazincbarcikán
23
Oct
2020
Streetballpályát avattak Kazincbarcikán
2020. október 23.  |  11:00

Átadták a szabadtéri, edzések mellett versenyek rendezésére is alkalmas két 32×17 méteres streetballpályát és a hozzájuk tartozó 2×40 fős lelátót az Irinyi Tornacsarnok melletti 1220 m2-es területen október 22-én.

Az átadó ünnepségen Szitka Péter polgármester kihangsúlyozta, hogy a többszereplős összefogásnak köszönhetően ismét egy korszerű sportinfrasturktúrával gazdagodott a város. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és a helyi Sláger Kazincbarcikai Kosárlabda Sportegyesületet között kialakított sikeres együttműködésnek, a Framochem Kft. és a BorsodChem Zrt., valamint Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló, régen várt projekt nagy lépést jelent a város sportéletében – mondta el a városvezető, aki hozzátette, hogy ezzel a beruházással a tavaly megújult 21. századi kosárlabdacsarnok mellett kültéren is hódolhatnak szenvedélyüknek a kosarasok.


Szintén az összefogás fontosságát emelte ki Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára.
– A koronavírus-járvány okozta helyzetben még nagyobb jelentőséggel bír, egy ilyen kültéri pálya megvalósítása, hiszen a tornacsarnokok bezárása miatt jelentősen nehezebbé vált az utánpótlásnevelés helyzete az országban – fejtette ki a szakember.


Szegediné Aleva Andrea, a Sláger SE elnöke köszönetét fejezte ki a szakszövetségnek és a támogatóknak, és rengeteg „csont nélküli” dobást kívánt a spotolóknak, akik az átadó után azonnal birtokba vették a pályát.


Mint ismeretes a Sláger Kazincbarcikai Kosárlabda Egyesület második éve pályázik a Magyar Kosárlabda Szövetség által kiírt látványcsapatsportágak támogatási rendszerének működési pályázatára. Az utánpótlás-nevelésre kapott 18 millió forint összegű pályázat biztosítja az egyesület egész éves működését, utánpótlás korosztályos bajnoki rendszerben való részvételét, sportszerek vásárlását és az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos költségek, kiadások fedezetét.
Az utánpótlás-nevelés mellett lehetőség volt infrastrukturális pályázatra is, melyet kihasznált az egyesület vezetése a városi sportberuházások fejlesztése érdekében, szorosan együttműködve és egyeztetve Kazincbarcika Város Önkormányzatával. Ennek eredménye a teljes belső rekonstrukción átesett Irinyi Tornacsarnok, melynek 45 millió forint értékű felújítási költségének 30%-os önerejét, 14 M Ft-ot az önkormányzat biztosította.
2020 tavaszán szintén pozitívan értékelte a szövetség az egyesület ezirányú pályázatát, amelynek végeredménye ez a kétpályás, versenyborítású streetballpálya megépítésére. Ez a fejlesztés sem valósulhatna meg az önkormányzat mostani, 13 222 415 Ft-os támogatása nélkül.

 

Forrás: Kolorline.hu

Vármegyei szövetségek