15 éves a Soproni Sportiskola - interjú Szekeres Csaba elnökkel
18
Jan
2020
15 éves a Soproni Sportiskola - interjú Szekeres Csaba elnökkel
2020. január 18.  |  13:00
Több száz fiúnak adtak kosárlabdát a kezébe, de ami ennél is fontosabb, csapatmunkára, rendszerre nevelik a gyerekeket. Az elsődleges persze az, hogy bajnokokat adjanak a városnak és a sportnak, s ez már többször is sikerült. Tizenöt éves a Soproni Sportiskola.
 
A soproni férfi kosárlabda két felnőtt csapatának utánpótlását éveken át a Soproni Tigrisek Egyesület biztosította, de 2005-ben egy csapatnyi szakember úgy érezte, ez nem elég. Bokor Ákos, Bokor Zsolt, Csiszár Szabolcs, Gábor Csaba, Horváth József, Meszlényi Róbert, Sterbenz Tamás, Sterbenz László, dr. Szekeres Csaba és dr. Szováti Szabolcs a színvonalas utánpótlás-nevelés érdekében megalapította a Soproni Sportiskolát. Ma már az SKC és a SMAFC  teljes utánpótlásáért a sportiskola felel, akadémiai szintre emelték az utánpótlás képzést, bajnokságokat nyertek és több száz fiút neveltek fegyelmezett, kosárlabda-értő és -szerető felnőtté. Az elmúlt tizenöt év sikereiről és bánatairól egyaránt beszélt a születésnap kapcsán dr. Szekeres Csaba, a sportiskola elnöke.
 
– Az akadémia honlapján a szülők és a szakemberek felé is egyfajta üzenetként olvasható a hitvallás: „A sportiskolában dolgozó valamennyi szakember komolyan gondolja, hogy mi nem kosarasokat nevelünk, hanem embereket, akik éppen kosárlabdáznak. Ha ezt a célt megvalósítjuk, akkor már nem volt hiába, hogy megalakítottuk a Sportiskolát.”  Ezek szerint nem csak statisztikákban és bajnoki címekben mérik a sikert?
 
– Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy ezt a gondolatot egy legendás magyar vízilabdaedző – Kemény Ferenc – fogalmazta meg sok-sok évvel ezelőtt, de tökéletesen jelképezi a sportiskola utánpótlás-nevelésről vallott filozófiáját azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben jó embereket nevelünk, akkor van csak esélyünk kiváló kosárlabdázókat is nevelni. Néhányszor kritika ért bennünket amiatt, hogy egy akadémiának mindenekelőtt játékosokat és bajnokokat kell nevelnie. Mi azt mondjuk erre, ez így igaz, de ahhoz, hogy valaki bajnok legyen, nem elég, ha jó kosárlabdázó, jó embernek is kell lennie . A kosárlabda csapatsport, nálunk pedig most több, mint négyszázötven gyerek sportol. Mindenkiből nem lehet bajnok, és nem is kell, hogy azzá váljon. Fontos, hogy megtaláljuk a helyes arányokat. A gyerekek szeressék a kosárlabdát, élvezzék a játékot – ez a legfontosabb. Megtaláljuk a megfelelő szerepet annak is, aki nem tartozik a csúcstehetségek közé, a sportiskolában mindenkinek helye van. Ugyanakkor az is fontos és része az egyensúlynak, hogy a kiemelt tehetségek kiemelt figyelmet kapjanak és mindent megtegyünk a fejlődésükért.
 
– Tehát egyrészt a bajnoknevelés, másrészt a fiúk értelmes és egészséges foglalkoztatása van a mérleg két oldalán? Szülői oldalról ez igazán nagy pozitívum lehet.
 
– Jók a visszajelzések, valóban. A mai világban fontos szempont, hogy a sportiskolás gyerekeket napi három, három és fél órára kiemeljük a digitális világból. Az edzések alatt megtanulnak közösségként működni, csapatban gondolkodni, egymással és vezetőikkel kommunikálni, személyes kapcsolatokat építeni, konfliktushelyzeteket kezelni, bánni az idővel. Rendszerre szoktatjuk őket, s mindez úgy gondolom, rendkívül fontos és egész életükre kihat majd.
 
– A tizenöt évnek mik voltak a legnagyobb mérföldkövei?
 
– Az első évek a tömegesítésről, a feltételek megteremtéséről szóltak, majd a TAO finanszírozás 2011-es bevezetésével jobbá és kiszámíthatóvá váltak a pénzügyi feltételek, több csapatot magasabb színvonalon tudtunk működtetni. Néhány évvel ezelőtt a sportiskola akadémiai címet szerzett, s ezzel akkor a legmagasabb szintre kerültünk az utánpótlás nevelő egyesületek között. Nehéz egyetlen élményt kiemelni az elmúlt tizenöt  évből, de ha mindenképpen választanom kell, akkor ez az első bajnoki cím megszerzése volt. Frenetikus érzés és a sok munka egyértelmű visszaigazolása volt, amikor az 1999/2000-es születésű csapat megnyerte a kadett bajnokságot. Az országos döntőt Sopronban rendeztük, telt ház volt az Egyetemi Csarnokban, ahol rengeteg sportiskolás gyerek szurkolt a lelátón; olyanok is, akik már „kinőttek” a sportiskolából, de részesei akartak lenni ennek a sikernek. Igazi fieszta hangulat volt, tíz év kemény munka megkoronázása. Szakmai elismerést jelent, hogy ebből a csapatból öten is tagjai lettek a korosztályos nemzeti válogatottnak és Európa Bajnokságokon is képviselték hazánkat, Sopront és a sportiskolát. Büszkeséggel tölt el minden velünk dolgozó szakembert, hogy Werner Viktor a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia saját nevelésű játékosa ma már az SKC profi játékosa, aki egyre többször van az NB 1 A csoportos mérkőzéseken a pályán és töretlenül fejlődik tovább a felnőtt csapatban. Ez rendkívül fontos és óriási pozitívum, hiszen ő ezzel nemcsak azt igazolja, hogy jó úton jár a szakmai stáb, hanem élő példa az akadémistáinknak. Minden kosara azt mutatja, hogy kellő tehetséggel, szorgalommal és alázattal bármelyik nálunk sportoló elérheti a céljait és profi kosárlabdázóvá válhat. De másról is szól Viktor története: az ő sikerében ugyanis ott van egykori társak munkája is.
 
– A választott mottón is túlmutató siker: a többség kiegyensúlyozott, sportbarát felnőtt lesz, a kiemelt tehetségek pedig profik. Ez az akadémia ars poeitica-ja?
 
– A sportiskola egy közösség, ha jól csináljuk a dolgainkat, a hozzánk járó több száz gyerek felnőttkorára is megmarad kosárlabdát értő és szerető közönségnek. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy több volt játékosunk ma már edzőként, vagy játékvezetőként segíti a soproni kosárlabda fejlődését. És lesznek olyanok is, akik majd vállalatvezetőként szponzorálják a soproni kosárlabdát. Olyan embereket nevelünk, akik szakértő szemekkel nézik a lelátóról a mérkőzéseket, a csapat sikereit egy kicsit a sajátjuknak is gondolják, hiszen mindig emlékezni fognak a sportiskolában tanultakra. És reméljük, hogy eljön az az időszak, amikor a felnőtt profi csapat gerincét adják a saját nevelésű játékosok, mert ez mindig is fontos volt a soproni közönségnek. Mi ezért dolgozunk, ezért szerződtetjük a legjobb szakembereket. Büszke vagyok arra, amit az elmúlt tizenöt évben Horváth József szakmai vezetővel közösen felépítettünk. Ha visszagondolok arra, hogy honnan hova jutottunk el a másfél évtized alatt, akkor nem kívánhatok mást, mint ugyanilyen sikeres újabb tizenöt évet.
 
– Mindez rendkívül átgondolt és komplex stratégiának tűnik, méghozzá hosszú távúnak. Ennek ellenére a lányok, a Soproni Darazsak kapták meg a Államilag Elismert Sportakadémia rangot, kizárólag női utánpótlás nevelésre. Nem rándult ettől össze?
 
– Egyáltalán nem. Az első és legfontosabb, amit le kell szögeznünk, hogy a Soproni Darazsak Akadémia stratégiai partnere a sportiskolának.  Elég csak az ovikosár programunkat, a közös általános iskolai toborzókat, a Nyuszi és Mikulás Kupákat említenünk , vagy elég a Nyugat Magyarországi Képző és Kiválóság Központ működtetésére gondolnunk, hiszen ezeket a programokat a két akadémia együtt szervezi. Így akár azt is mondhatnánk, hogy a Darazsak Akadémia sikere a sportiskola hathatós segítségének is köszönhető. Nincs okunk feltételezni, hogy a két akadémia együttműködése a jövőben változni fog. Amennyiben azonban Sopron kizárólag a női szakágban működő Államilag Elismert Sportakadémia marad, akkor a fiú utánpótlásnak más stratégiai partnert kell keresnie. Kézenfekvőnek tűnik például a Rátgéber Akadémiával való együttműködés erősítése. A pécsi akadémia vezetőjével ma is nagyon szoros a kapcsolatunk és a Rátgéber Akadémia mind a fiú, mind pedig a lány utánpótlás szakágban Államilag Elismert Sportakadémia rangot kapott. Mi hiszünk abban, hogy Sopron magyar kosárlabdázásban betöltött szerepe alapján rövid időn belül a fiú és a lány utánpótlásnevelés feladatait az Államilag Elismert Sportakadémia keretein belül a Soproni Darazsak Akadémia és a Soproni Sportiskola Akadémia közösen fogja ellátni. Biztosak vagyunk abban, hogy a Soproni Darazsak Akadémia is stratégiai partnerként fog kezelni bennünket akkor, amikor napirendre kerül az Államilag Elismert Sportakadémia fiú utánpótlással való bővítése. Szakmailag ugyanis sem az egynemű akadémiák, sem pedig a nem egy városban működő akadémiák koncepciója nem indokolt. Tehát nem gyomorgörcsös most ez a történet, de annyi üzenetet mindenképpen hordoz, hogy egyértelművé kell tennünk: nincs nálunk alkalmasabb szereplő erre a feladatra.
 
– Mégis mi lehet az oka a női utánpótlás nevelés sikerének ? Mi van a lányoknak, ami a fiúknak nincs?
 
– Ha a kérdés nem biológiai természetű, akkor röviden úgy válaszolhatnék, hogy arénájuk.
 
– Ennyi?
 
– A Soproni Darazsak egy rendkívül jól menedzselt akadémia, amelyben központi szerepet játszik a Novomatic Aréna, mint központi létesítmény. De ezen kívül semmi másban nem vagyunk hátrányban. Sőt!
 
– Nagyon hiányzik egy saját csarnok?
 
– Ez a legnagyobb hiányosságunk, bár megoldhatatlan problémát ez sem okoz. Minden intézményben, iskolában szeretettel fogadnak bennünket és a szülőknek talán még kényelmes is, hogy a tanórák után nem kell külön elvinni a gyerekek nagy részét edzésre, hanem ott, a saját iskolájában várja az edzője. Ebből a szempontból zavartalan a működés és a fiúkat nem éri hátrány. A szakmai stáb számára ugyanakkor sokkal komolyabb szervezést igényel a több iskolában való párhuzamos működés, hiszen edzőink állandóan ingáznak a helyszínek között, a vezetőségnek pedig rengeteg plusz munkát jelent a koordinálás, a logisztika. Ideális az lenne, ha minden és mindenki egy helyen lehetne; gépek, adminisztráció, pályák. Egy olyan bázisra lenne szükség, amit akár este tíz órakor is használhat egy utánpótlás játékos, ha ekkor van ideje a meglévő dobógépeink segítségével  javítani, fejleszteni a dobásbiztonságát.  Ez a csarnok viselhetné például Molnár Csaba nevét, aki minden szempontból példakép lehet a fiúk számára. Lesz ilyen csarnok, lennie kell...!
 
– Ez a legnagyobb álma?
 
– Nem, mert ez feladat. Az álmom az, hogy az SKC magyar bajnokságot nyer és a győztes kosarat soproni sportiskolás dobja. Aztán ez még sokszor ismétlődik...

Vármegyei szövetségek