Női NB I: Kiütötte a Szekszárd a Győrt
15
Dec
2019
Női NB I: Kiütötte a Szekszárd a Győrt
2019. december 15.  |  00:35
Kiütötte a Szekszárd a Győrt
 
Az Atomerőmű KSC Szekszárd a 11. forduló rangadóján 102-69-re kiütötte az UNI Győr-MÉLY ÚT csapatát.
 
Az első percekben még nem mutatkozott jelentős különbség a felek között. Sőt, 6-6 után a Győr került lépéselőnybe. Amikor Dombai Réka triplája célt ért, 11-6-ra is vezettek a vendégek. Az első 10 percet az ekkor már 8 pontnál járó Sandra Ygueravide és Ivana Dojkic kosárváltása zárta, így végül 16-16-os állást rögzíthettünk. A döntő fordulat a második szakasz elején jött el, amikor 20-18-as győri előny után 16-3-as futást mutatott be a KSC. Ennek eredményeként a lélektani 10 egység fölé nőtt a differencia a felek között és ez a félidőig már így is maradt. A legnagyobb különbséget 47-30-nál regisztrálhattuk, de Czank Tímea triplája a nagyszünet előtt 47-33-ra módosította az eredményt.
 
Tyaunna Marshall 14, Marie Ruzickova 10 egységnél járt hazai oldalon, míg a félidőig 12 labdát eladó győrieknél Ygueravide 10 pontját kell kiemelni. A harmadik negyedben is a Szekszárd akarata érvényesült. Egy kifejezetten pontgazdag szakaszt láthattunk. Ebben 64-43-nál lépte át a 20 pontot a különbség és ezt a hazaiak igyekeztek állandósítani. A harmadik negyedet is győri hárompontos zárta, de Dombai Réka villanása mindössze a 71-52-es szépítéshez volt elég. Amikor a harmadik begyed végén rápillantottunk a statisztikára, azt láthattuk, hogy 48 mezőnykísérletéből 25-öt értékesített a Szekszárd. A lepattanókban, szerzett és eladott labdákban mutatkozó különbség mellett ez biztosította a jelentős hazai fölényt. A záró szakaszban a szekszárdi közönség vastapsa mellett szép megoldásokkal zárta le a meccset a KSC. A győztes kiléte nem lehetett kérdés. Végül mindkét oldalon minden nevezett játékos pályára került. Így alakult ki a 102-69-es eredmény.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd – UNI Győr – MÉLY-ÚT 102-69 (16-16, 31-17, 24-19, 31-17)
 
Legjobb dobók:
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Ivana Dojkic 22/6, Tyaunna Marshall 21/3, Sara Krnjic 15, Erica McCall 15.
 
UNI Győr – MÉLY-ÚT: Sandra Ygueravide 17/3, Zofia Hruscakova 12, Alicia Devaughn 12, Dombai Réka 9/6.
 
 
 
Fordulatos meccsen verte a TFSE a BEAC-ot
 
A 11. forduló fővárosi rangadóján a TFSE-MTK 77-75-re legyőzte az ELTE-BEAC Újbudát.
 
A két csapat eddigi eredményei alapján a TFSE várta esélyesként a találkozót és ennek megfelelően 7-0-val kezdett. Az első szakasz hajrájára 8-9 pontra nőtt a hazai előny és 10 perc játékot követően 25-16-ra vezetett a TFSE. A második etapban tovább fokozta a ritmust Magyar Bianka együttese és hatékony befejezésekkel 39-21-re szakadt el. Innen azonban a félidőig 45-32-re visszajött a BEAC. Hazai oldalon Alisia Jenkins 11 pontnál járt, míg a BEAC-nál Szabó Dóra 8-nál. Közte azzal a triplával, amivel lezárta a félidőt.
 
A harmadik negyed elején is lendületben maradt a BEAC és ennek eredményeként Laklóth Anna triplájával 49-41-nél hosszú idő után 10 egység alá faragta hátrányát Balogh Judit gárdája. Ez fordulópontnak bizonyult, teljesen nyílt lett a mérkőzés. Az összesen 10 triplát értékesítő BEAC a harmadik szakasz végére 59-58-ra megközelítette a házigazdát. A záró szakaszt Süle Krisztina és Chanise Jenkins találatai vezették fel. A BEAC hat percen át nem szerzett mezőnykosarat és ez idő alatt 69-60-ra ellépett a TFSE. Maradt azonban izgalom a hajrára: 75-65 után ugyanis Szabó és Laklóth triplái 75-71-re felhozták a BEAC-ot, sőt az utolsó percben egy pontra olvadt a különbség a felek között. Alisia Jenkins két büntetője azonban eldöntötte az utolsó másodpercekben a találkozót a hazaiak javára.
 
TFSE-MTK – ELTE-BEAC Újbuda 77-75 (25-16, 20-16, 14-26, 18-17)
 
Legjobb dobók:
 
TFSE-MTK: Alisia Jenkins 22, Chanise Jenkins 22/6, Bernáth Réka 10/6, Süle Krisztina 10.
 
ELTE-BEAC Újbuda: Szabó Dóra 22/15, Laklóth Anna 14/9, Abigail Fogg 9/3, Tóth Franka 8.
 
 
 
Magabiztosan érvényesítette a papírformát a Sopron
 
A címvédő Sopron Basket 96-54-es győzelmet aratott a PINKK Pécsi 424 otthonában a hazai élvonal 11. fordulójában.
 
Mindössze két nappal a Famila Schio ellen aratott remek siker után Kozármislenybe szólította a versenynaptár a Sopron Basket csapatát. Nem érződött a soproni gárdán, hogy ott lenne a lábakban az olasz bajnokkal megvívott meccs. Gáspár Dávid együttese 15-2-es sorozattal indította a találkozót és 10 perc után 30-8-ra vezetett. A második negyed valamivel kiegyenlítettebb játékot hozott. Egy-egy villanással tudta tartani támadásban a lépést a PINKK. A félidőhöz érkezve Határ Bernadett egy duplával 53-28-ra alakította az eredményt és ez azt jelenti, hogy 23-20-ra ezt a negyedet is megnyerte a Sopron.
 
A nagyszünetben Határ Bernadett 13, Aleksandra Crvendakic 10 egységnél járt. Hazai oldalon Shenita Landry neve mellett szerepelt 10 pont. A harmadik negyed elején 55-32-re visszajött a PINKK, de Dubei Debóra három triplája visszaállította a különbséget. 64-52-nél már kétszer annyi pontja volt a címvédőnek, mint a házigazdának. A játék képe összességében második etaphoz hasonlóan alakult. Stach és Dubei triplaváltása után 74-46-ról futottak neki az utolsó 10 percnek a felek. Itt már egyértelműen kiütközött a fizikális különbség a két alakulat között. A Sopron Basket végül 22-8-ra hozta a záró játékrészt és így összességében 96-54-es sikert ért el a sereghajtó otthonában.
 
PINKK-Pécsi 424 – Sopron Basket 54-96 (8-30, 20-23, 18-21, 8-22)
 
Legjobb dobók:
 
PINKK-Pécsi 424: Shenita Landry 17, Emma Stach 13/6, Szücs Lilla 8/3.
 
Sopron Basket: Dubei Debóra 22/15, Határ Bernadett 15, Varga Alíz 15.
 
 
 
Sorozatban negyedszer nyert a ZTE NKK
 
A ZTE NKK sorozatban negyedik sikerét ünnepelhette, amikor a hazai élvonal 11. fordulójában 96-84-re legyőzte a Vasas Akadémiát.
 
A Vasas az első percekben 4-5 pontos előnyt épített fel, de 19-14 után 7-0-val fordított a ZTE és az első negyed végén 27-26-os hazai előnyt regisztrálhattunk. A második negyedben 36-36-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok, majd innen 13-0-val 49-36-ra lépett el a ZTE. A félidőt azonban Taylor Murray triplája zárta, akinek ez már a 12. pontja volt ezen az estén és ezzel 49-44-re visszajött a Vasas. Hazai oldalról Burkholder járt 12 egységnél.
 
A harmadik negyedben tovább folytatódott a Vasas felzárkózása, amikor Böröndy Vivien hárompontosa célt ért, 51-51-nél egyenlő volt az állás. A Vasas a folytatásban a vezetést is magához ragadta. Földi Attila együttesének a legnagyobb előnye 65-59-nél 6 pont volt. A ZTE azonban igyekezett rendezni a sorait és ezzel 68-66-ra felzárkózott. A negyedik negyed első támadásából pedig Kovács Georgina hármasával 69-68-nál a vezetést is visszavette. A következő percekben 6-8 pontra növelte előnyét a zalaegerszegi gárda, de 83-80-nál még akadt egy felzárkózása a Vasasnak. A hajrában Horti Dóra és Kirby Burkholder villanásaival lezárta a meccset a ZTE, sorozatban negyedik sikerét aratva.
 
ZTE NKK – Vasas Akadémia 96-84 (27-26, 22-18, 17-24, 30-16)
 
Legjobb dobók:
 
ZTE NKK: Kirby Burkholder 23/3, Horti Dóra 20/6, Andela Delic 15/6.
 
Vasas Akadémia: Brianna Fraser 31/3, Böröndy Vivien 16/6, Taylor Murray 14/6.

Vármegyei szövetségek