Másodjára is legyőztük a törököket
06
Jul
2019
Másodjára is legyőztük a törököket
2019. július 6.  |  12:38
Ma délelőtt 11 órától újabb felkészülési mérkőzést játszott egymással Magyarország és Törökország U20-as női csapata.
 
Dúl Panka triplájával indult a találkozó, de a törökök négy hármassal feleltek erre (5-12). Nem igazán változott a játék összképe az első felvonás hátralévő részében sem: támadásban ritmustalanul játszottunk, a török magasemberek szedték a pattanókat, Gülse két duplát is beszórt, és a büntetőket is jól dobták a vendégek. Egy újabb török hármassal zárult a meglehetősen egyoldalú felvonás, így 9-23-at mutatott az eredményjelző.
 
A második felvonásban már sokkal jobban koncentráltunk védekezésben, a törököknek ennek köszönhetően nagyon nem ment a játék, a magyar csapat vissza is jött 10 pont alá. A játékrész nagy részében 8-9 pont volt a távolság - Radócz Fanni triplájával jöttünk vissza egyszer öt pontra (23-28), a negyed végén pedig 6 pont volt a két együttes közötti különbség (24-30).
 
A fordulás után egy török kosárra Radócz Fanni triplával, Kányási Veronika kettessel, Dúl pedig egy újabb hármassal válaszolt, kiegyenlítettünk a 25. percre (32-32). Kányási hármasával a vezetést is átvettük nem sokkal később, de fej-fej mellett haladt a két csapat. A harmadik negyed Révész Boróka alapvonali tempójával zárult, ezzel a kosárral vezetett Gáspár Dávid alakulata (41-39).
 
A záró 10 perc eleje nagyon idegesen alakult, nem nagyon tudtak pontot dobni a csapatok, a török kispad pedig folyamatos reklamálás miatt két technikait is kapott. Minimális előnyünk Czukor Dalma hármasa után nőtt 6 pontra a 36. perc felénél, ez pedig meghatározó pillanat volt, mert a fáradni látszó törökök ezt követően már nem tudtak látótávolságon belülre kerülni. A mieink végül 55-51-re nyertek.
 
 
U20-as lány válogatottak felkészülési mérkőzése, Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok
 
Magyarország - Törökország 55-51 (9-23, 15-7, 17-9, 14-12)
 
Magyarország: Kányási 12/3, Czukor 8/3, Radócz 7/6, Dúl 6/6, Jáhni 5. Csere: Király 2, Tenyér -, Tóth 6, Szeli 5, Révész 4.
 
Törökország legjobb dobói: Gülse 11/3, Meltem 8/6, Ilayda 7.

Megyei szövetségek