Férfi NB I: 0-2-ről egyenlített a Pécs
10
Jun
2019
Férfi NB I: 0-2-ről egyenlített a Pécs
2019. június 10.  |  20:40

„Álmodtunk egy világot magunknak, itt állunk a kapui előtt!” – ezzel a molinóval köszöntötte a népes pécsi szurkolótábor övéit a kezdés előtt.

Antóni triplájával indult a mérkőzés, majd Pongó szerzett ziccert. Itt azonban megállt a PVSK, igaz közel két és fél percet kellett várni, mire Ferencz megszerezte az első körmendi pontokat. 9-2-nél volt a legnagyobb különbség, aztán 7-0-val feljöttek egyre a vasiak. Ritmustalan volt a Pécs is és a Körmend is, hibát hibára halmoztak a felek, időnként egészen hajmeresztő dolgokat is láthattunk. Thames egy labdaszerzés után, a legvégén fordított, egynegyednyi játék után mindössze 11-13 állt a táblán.

Csirics egy távolival azonnal visszavette a vezetést. A játékvezetők némi videózás után Horti ellen ítéltek sportszerűtlent, de ez sem igazán segített Ferenczéken, 8-2-vel kezdett a Vasút, és 19-15-nél elment négy ponttal. Taylor csak a tizennegyedik percben szerezte meg első kosarát, rögtön távolról. Thames jegyezte az első körmendi trojkát (1/8), 22-21-nél Csirke kért időt. Nagyot birkóztak a csapatok, a hajrára lélegzetvételnyi szünethez jutott a Vasút, Demeter hármasával először lett tíz közte (35-25). Nyolc másodperc volt hátra, Thames válaszolt rá, így 35-28-as állással fordultak a csapatok.

Bradford hármasával közeledett az MTE. Az első öt perc egyértelműen a Körmendről szólt, Ferencz hármasával lett 40-39, majd Csorvási egy 2+1-es akcióval fordított (40-42). Persze a baranyaiak nem adták fel, elég volt néhány kihagyás, és 48-44-nél máris Zollnernek kellett időt kérnie. Antóni hármasával alakult ki a harmadik negyed vége (53-49). Bár a színvonal nem javult, izgalmas utolsó tíz perc elé néztünk.

A holtidőben a körmendi kispad kapott technikait, Csirics bedobta a büntetőt, majd egy triplát is rátett a különbségre (57-49). A tíz ezúttal nem lett meg, és jött is a fordulat, újra zárkózni kezdett a Körmend. Pongóra fújtak sportszerűtlen faultot, Thames mindkettőt bedobta, majd Price visszavette a vezetést a vendégeknek. 57-58-nál Csirke mutatta fel a T-betűt. Az utolsó két percnek 62-62-ről vágtak neki a csapatok. A nagyot játszó Csirics dobta be a sarokból, kettőt ért, azonnal időt kért a Körmend. A piros-feketék rontottak, majd Budimir is és Ferencz is a palánk alól volt eredményes. Pongó faultolta Price-t, ez még belefért, mert nem voltak bónuszban a hazaiak, majd egy labdaszerzést követően Budimir mehetett ziccerezni, de Bradford 
„betakarta”. Price hármasa lejött, Csirics pedig hibátlanul büntetőzött. Zollner időkérését követően Csorvási hajította rá messziről, nem találta el a szerkezetet, így megérdemelten nyert a nagyot küzdő Vasút, amely 0-2-ről állt fel, és kiharcolta az ötödik mérkőzést az elődöntőben. Ez aztán a centenáriumhoz méltó szereplés Csirke Ferenc csapatától! - írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-Veolia - Egis Körmend 68-64 (11-13, 24-15, 19-21, 14-15)

Elődöntő, 4. mérkőzés
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3300 néző
V.: Földházi T., Papp P., Györffy P. A. (dr. Valovics I.)

PVSK: Pongó 5/3, Taylor 11/6, Csirics 22/9, Antóni 6/6, Horti 8/6. Csere: Budimir 9/3, Wright 2, Demeter 5/3.

Körmend: Thames 22/6, Bradford 11/3, Price 4, Ferencz 12/6, Hammonds 3. Csere: Csorvási 10, Németh 2, Lajsz -.

Vármegyei szövetségek