Női Amatőr Bajnokság: Sem a TF, sem a Szeged nem botlott
04
Dec
2018
Női Amatőr Bajnokság: Sem a TF, sem a Szeged nem botlott
2018. december 4.  |  14:45
Többnyire sima mérkőzéseket játszottak a múlt héten a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban. A piros csoportban a TF a hajrára "felőrölte" az "elfogyó" Tatabánya ellenállását, a gyengébb bajnoki kezdés után magára találó BKG pedig küzdelmes találkozón fontos és értékes győzelmet aratott Ajkán. Az egyetlen igazán szoros "ütközet" a Nyíregyháza-Kecskemét mérkőzés volt, amely 3 pontos hazai sikerrel zárult. A zöld csoportban az MTK bajai vendégjátéka tűnt a legizgalmasabbnak, s ez a mérkőzés is lett a legszorosabb, de a gyenge dobóformát kifogó hazaiak nem tudták igazán kétségessé tenni a fővárosi együttes sikerét, az éllovas Szeged pedig az első félidőben eldöntötte az eléggé "egyemberes" csapat benyomását keltő szombathelyiek elleni hazai összecsapását.

 

Piros csoport

Vasas Akadémia - Ajka 78-57

Az első félidőben még jól tartotta magát az elsősorban Kulcsár Bianka (12/3 pont, 4 eladott labda) és Takács Emese (9/3 pont, 3 lepattanó) eredményességére építő ajkai együttes, de térfélcsere után már egyértelműen a hazaiak irányították a játékot, akik végül a Budácsik Dorottya (20 pont, 6 lepattanó)-Varga Alíz (16 pont, 11 lepattanó, 3 eladott labda)-Sara Heljic (9 pont, 6 lepattanó, 2-2 blokk és szerzett labda) trió vezérletével biztosan, 21 pont különbséggel győztek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_123

ELTE-BEAC Újbuda - Dávid Kornél KA 89-64

A páratlan negyedekben egyértelműen ellenfelük fölé nőve Angyal Nikolett (22 pont, 12 lepattanó, 3-3 szerzett labda és blokk), a hosszú sérüléséből felépülő Dúl Panka (18/3 pont, 5 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Tóth Dorina (12/6 pont) és Kovács Vanessza (11 pont, 8 lepattanó) hatékony játékának, no meg a 49-34-re megnyert lepattanócsatának köszönhetően simán nyertek a BEAC fiataljai. A fehérváriaktól leginkább Laufer Gabriella (23/6 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda, 2 blokk), Nagy Annamária (18/6 pont - 19 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és eladott labda, 9 gólpassz), Szabó Eszter (10 pont, 4 lepattanó) és Ehmann Dalma (9 pont - 10 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó) nehezítette meg a vendéglátók dolgát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_124

TFSE - Tatabányai KC 71-50

Úgy indult, hogy simán nyer az éllovas TF, amely Németh Alma (24/3 pont, 7 lepattanó) vezérletével hamar ellépett 18-6-ra. A Tatabánya azonban rendezte sorait, s egy 8-0-lal, elsősorban Doktor Anna (12 pont, 6 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) és Szamosi Rita (8/6 pont, 5 lepattanó) jóvoltából feljött. A negyed hajrája a TF csapatáé volt, de a második etap közepén ismét szorossá tették a meccset a vendégek. A félidő hajrájában hazai oldalon Varga Barbara (14/3 pont, 7 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett, 5 eladott labda) lépett elő vezérré, s találataira építve a szünetben 14 ponttal vezettek a hazaiak. Szünet után állandósult a 15 pont körüli hazai előny, majd a záró etap közepén Horváth Szilvia (8 pont) egy-két ügyes megmozdulásával a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötte vissza magát a Tatabánya. A hajrára azonban nem is annyira fizikailag, hanem létszámban szinte "elfogytak" a vendégek, elsősorban magasabb játékosai pontozódtak ki, így a végére Miháczi Diána (11 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) vezérletével, a lepattanócsatát a hajrában meglévő nagy magassági fölénye miatt végül 56-28-ra nyerő TF 20 pont fölé növelte előnyét.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_125

Ajka - BKG DSE Szigetszentmiklós 57-63

A 25-14-re megnyert harmadik negyednek, valamint elsősorban Katona Bianka (15 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 4 gólpassz) és Aldazabal Laura (13 pont, 15 lepattanó, 3 gólpassz) ponterősségének köszönhetően a szigetszentmiklósiak jobbnak bizonyultak a Pap Regina (18/3 pont, 7 lepattanó)-Kulcsár Bianka (12/3 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz) kettős vezette Ajka otthonában. A BKG a záró etap közepén 61-49-re vezetett, és bár a nagyot hajrázó Ajka egy 8-0-lal 4 pontra még feljött, fordítani már nem tudott.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_126

DEAC DSI - Aluinvent DVTK Miskolc U23 67-40

A nyitó, valamint a záró 10 percben rákényszerítve akaratát a Kecskés Karina (10/3 pont, 3-3 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda) és Vég-Dudás Anna (9 pont, 10 lepattanó) vezette, gyengén (9/19, 47,37%) büntetőző diósgyőri fiatalokra a debreceniek Göttlinger Anna (21/3 pont, 7 lepattanó), Földvári Andrea (13 pont, 8 lepattanó) és Gál Annamária (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 4-4 szerzett és eladott labda) vezérletével magabiztos győzelmet arattak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_127

Nyíregyházi Kosársuli - Kecskeméti KC 67-64

A két a középmezőny alján tanyázó együttes találkozóján remek második negyedére, valamint jórészt Farkasinszki Orsolya (21 pont, 13 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz), Karakó Dorina (13 pont, 6 lepattanó) és Fekete Dóra (10/3 pont) eredményességére alapozva a Nyíregyháza nagy csatában verte a mérkőzést kiváló harmadik negyedével, Burján Bianka (15 pont), Kiss Eszter (13 pont - 16 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó és eladott labda), Schlégl Odett (11/6 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda) és Burján Laura (11/3 pont, 3 gólpassz 4 blokk) vezérletével szorossá tevő kecskeméti csapatot. A záró etapban a kiélezett helyzetekben rendre újítani, s így nyerni tudott a Nyíregyháza, amelynek értékes győzelmében jelentős szerepe volt, hogy 36-18-ra megnyerte lepattanócsatát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2a_128

 

Zöld csoport

Széchenyi KA Győr - Tatai SE 109-76

A győriek Nagy Rebeka (21 pont, 14 lepattanó, 6 szerzett labda, 8 gólpassz), Biczó Laura (20 pont, 8 lepattanó, 4 blokk), Szirony Dorina (18/3 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 7 gólpassz) és Téringer Lili (11 pont) hatékony, ponterős játékára építve, remek első félidejükkel a szünetig eldöntötték a mérkőzést. Térfélcsere után a vendégek elsősorban az éppen Győrből Tatára kerülő Chroméj Hajnalka (24/3 pont, 7 szerzett, 8 eladott labda, 12 gólpassz) és Kuller Violetta (13 pont, 4-4 lepattanó és eladott, 3 szerzett labda), valamint Gusztafik Lilla (12 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 gólpassz) és Farkas Renáta (11 pont, 3 eladott labda) jóvoltából kiegyenlítetté tették játékot, de a kosarakban gazdag találkozón a hazai csapat fölényes sikerét nem tudták kétségessé tenni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_122

Szegedi KE - Szombathelyi Egyetem 84-63

Hiába fogott ki jó dobóformát, dobta 50%-kal a triplákat, s lett messze a mezőny legeredményesebb játékosa a vendégek bedobója, Szabó-Haklits Zsuzsanna (31/21 pont, 10 lepattanó, 7 eladott labda) társai nagyon magára hagyták a kosárszerzésben. A mezőny egyetlen veretlen csapata gyakorlatilag a szünetig eldöntötte a meccset, hiszen Kecskés Fanny (20/3 pont, 16 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda), Horváth Zsanett (19/3 pont, 7 lepattanó), Boros Eszter (14 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), valamint Zsíros Liza (12 pont, 15 lepattanó, 3-3 eladott labda, gólpassz és blokk) vezérletével félidőben 49-27-re vezetett, s a lepattanózást 53-36-ra nyerve simán győzött is.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_125

Kanizsai Vadmacskák SE - ELTE Fortis 74-58

Az első negyedben szerzett 10 pontos előnyére, a 45-26-ra megnyert lepattanózásra, továbbá elsősorban Zsámár Lili (21/3 pont, 3 lepattanó, 7 eladott labda), Bánhegyi Beatrix (16 pont, 14 lepattanó, 4 eladott labda), Budai Dorina (16 pont, 14 lepattanó, 5 eladott labda) és Hegyi Vivien (11/6 pont, 5-5 lepattanó, gólpassz és eladott, 3 szerzett labda) ponterős játékára építve győzte le a Kanizsa a Némedi Flóra (16 pont - 19 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Stekler Kamilla (12 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda)-Varga Anna (12/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 gólpassz) trió vezette fővárosiakat.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_124

MAFC - Szolnoki MÁV SE 71-45

Minden negyedet megnyerve, főként Horváth Enikő (23/6 pont), Tarnai Kata (12/6 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda és Lutche Klaudia (12/6 pont - 13 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó) ponterős játéka révén a hazaiak gond nélkül győzték le a szolnokiakat. A vendégektől egyedül Baczuk Virág (10 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 3 eladott labda) érte el a 10 pontot.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_126

Sportdarázs - ZTE NKK II 78-31

Bár az első félidőben is a hazai csapat akarata érvényesült, a zalaiak Preisinger Boglárka (9/6 pont, 5 eladott labda) és Böcskei Réka (9/3 pont, 6 eladott labda) vezérletével még úgy-ahogy tartották a lépést a zalaiak a soproniakkal. Térfélcsere után már nyomasztó fölényben játszott a Sportdarázs együttese, amely a lepattanózást 48-30-ra megnyerve, a Kocsis Fanni (18/3 pont, 5 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda)-Bakó Patrícia (14 pont, 15 lepattanó, 2-2 blokk és eladott labda)-Dömötör Petra (12/6 pont, 3 szerzett labda)-Szeli Kitti (10 pont, 5 lepattanó) kvartett vezetésével nagy különbséggel nyert.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_127

Bajai NKK - MTK-Budapest II 60-71

Bár több statisztikai mutatóban - így lepattanózásban (44-42) és gólpasszok tekintetében (12-10) is jobbnak bizonyult a Baja a fővárosiaknál, a Kucsora Réka (15/3 pont - 20 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 8 eladott labda, 5 gólpassz), Domokos Kinga (13 pont, 12 lepattanó) és Szöllősi Boglárka (11/9 pont - 15 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3 szerzett labda) vezette hazaiak gyenge dobóteljesítményük - tripla: 7/30, 23,33%, büntető: 5/16, 31,25% - miatt elveszítették a rangadót a Budai Zsófia (14/3 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz), Gróf Tímea (13 pont, 6 lepattanó) és Munkácsi Éva (10 pont) hatékony játékra alapozó MTK-val szemben.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun2c_128

 

Fotó - TFSE facebook 



Vármegyei szövetségek