Szenegál kipipálva, nyolc között a TF-es lányok
17
Nov
2018
Szenegál kipipálva, nyolc között a TF-es lányok
2018. november 17.  |  12:20
Ma reggel folytatta hősies menetelését Kínában a TFSE női együttese, amely Kováts Gabriella sérülése miatt az egyetemi 3x3-as világligát három játékossal játssza végig. 

Amint arról beszámoltunk, tegnap egy remek felépítésű, fizikailag kiváló adottságokkal megáldott szenegáli csapatot - ISEG a neve - vert meg Miháczi Diána bravúros, dudaszóra szerzett kosarával a TF, amely így a második helyen végzett a B-jelű csoportban.

Ma reggel, a 16-os táblán, a nyolc közé jutásért rendezett keresztjátékban a C-csoport harmadik helyezettje, egy újabb szenegáli együttes, az UNIDAF nevű alakulat várt a lányokra. Ezen együttesben is volt három magas lány, de vékonyabbak, fizikailag nem olyan erősek, mint a tegnap legyőzött társaság. A negyedik játékosuk testalkata némiképp eltért társaitól, s ez a kevésbé karcsú lány viszont remekül dobott távolról.

Az eddig megnyert két meccsén egyaránt gyengén kezdett Boros Zoltán együttese, 8-3-ra "elengedte" ellenfelét, ezúttal azonban nem ez történt. Végig szoros volt a találkozó, fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a csapatok egy igen kemény, szinte verekedős összecsapáson. Nem könnyítették meg saját dolgukat a lányok azzal, hogy kihagytak pár büntetőt, de hárman küzdik, szenvedik, ha úgy tetszik, verekszik végig a tornát, nem csoda, hogy néha meg-megremegnek a kezek. A szívük viszont nagyon is a helyén van mindhármuknak. A kiélezett végjátékban mindhárman, Karlócai Julianna, Miháczi Diána és a palánk alatti folyamatos brusztolásban érezhetően fáradni látszó Varga Barbara is hozzátett valamit, így végül az eddigi sikerekhez, de csak azokhoz képest "sima", 13-10-es győzelmet aratott a magyar együttes, s bejutott a legjobb nyolc közé.

Az elődöntőbe jutásért holnap, magyar idő szerint hajnali 4.50-kor egy szerkezetben és stílusban egyaránt hozzájuk hasonló együttessel, a szlovén ljubljanai egyetem csapatával csapnak össze a lányok.



Megyei szövetségek