Az utolsó pillanatig ütni fogjuk a vasat
17
Nov
2018
Az utolsó pillanatig ütni fogjuk a vasat
2018. november 17.  |  09:55
Tegnap megérkezett Tiranába, Albánia fővárosába a magyar női kosárlabda-válogatott, amely ma délután öt órától fontos Európa-bajnoki selejtezőt játszik a helyiekkel.

Székely Norbert szövetségi kapitány délután edzést vezényelt a csapatnak a mérkőzés helyszínén. Kalandosra sikerült a megérkezés Feti Borova Csarnokba, a mieink busza ugyanis nagy dugóba került útközben, így a tervezettnél fél órával később kezdődött a tréning. Nagyon optimista mindenki, senki sem sérült a keretből. A kapitánnyal a BB1.hu beszélgetett.

- Mivel lenne elégedett?

- Azzal, ha a csapat kihozná magából a maximumot. Ha az van benne a meccsben, hogy harminccal nyerünk, akkor negyvennel nyerjünk, ha az van benne, hogy öttel, akkor tízzel. Az utolsó pillanatig ütni fogjuk a vasat, hogy a maximumot hozzuk ki belőle. Ha ez megtörténik, akkor mindenképp elégedett leszek.

- Most mindenki számolgat, gondolom az ön fejében is van egyfajta forgatókönyv.

- Nyilván van. Azért is mondtam ezt a maximumot, mert ebből szeretnék kiindulni. Nagyon nehéz ezt előre megjósolni, hogy éppen mire lesz elég. Egy csapat életében sok összetevő van, ami befolyásolhatja a dolgokat, az éppen aktuális forma, a terem, a dobásbiztonság mind meghatározó lehet a különbség szempontjából. Én egyrészt nyerni szeretnék, másrészt, ha ezt legalább negyven és ötven pont közötti differenciával tesszük meg, akkor annak már szerintem elégnek kell, hogy legyen.

- Hogy érzi, van nyomás a lányokon?

- Van. Mindenkin van. Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz, ahol az első az, hogy nyerjünk, de az sem mindegy, hogy mennyivel. Mindenkin van nyomás, de nem is gondolom, hogy ezt el kellene kerülnünk. A lányoknak is azt mondtam, hogy ezzel a nyomással együtt kell élnünk. Ők ezt érzik és értik is. Voltak már ilyen helyzetben. Hiába sok az újonc, egy kicsit több is, mint amit terveztünk - azért lett volna három rutinos játékos, akire számítottunk volna -, de én nem félek, mert energiabombát fognak adni. Egyébként is voltak ők már Európa-bajnokságon, van, aki felnőtt tornán, van, aki utánpótlás Eb-n.

- A kimaradók okoztak bármiféle zavart az éterben, vagy gyorsan tudták rendezni a sorokat?

- Igen, okoztak, sajnos az utolsó pillanatban történtek a dolgok, de azt gondolom, hogy elég jól sikerült ezt áthidalnunk. Én hiszek benne, hogy sikeres megoldásokat találtunk. Sőt, továbbmegyek: le a kalappal azok előtt, akik itt vannak, úgy, hogy eredetileg nem így tervezték, külön kiemelve Fegyverneky Zsófit és Cysha Goree-t. Nagyon pozitív töltetet adnak az egész csapatnak.

 

Fotó - Szabó Krisztián, fiba.basketball 

Megyei szövetségek