Férfi NB I B: Újpesti bravúr Baján
31
Oct
2018
Férfi NB I B: Újpesti bravúr Baján
2018. október 31.  |  10:20
Békésen folytatta menetelését a Honvéd, a szinte végig hátrányban lévő PVSK-Kronosz Kiadó pedig hosszabbítás után győzte le a Budafokot az NB I B piros csoportjában. A zöldben az eddig bukdácsoló, de a jelek szerint fokozatosan magára találó Újpest a veretlen Baja otthonában aratott bravúrgyőzelmet. Két régiós rangadót is játszottak a múlt hét végén: a Győr hosszabb kispadjának és remek hajrájának köszönhetően nyerni tudott Sopronban, az Eger pedig a harmadik negyedben vitte döntésre a dolgot a Salgótarján ellen.

 

Piros csoport

Omnia Pub&Food Békés - Budapesti Honvéd SE 68-82

Az első félidőben még Boinitzer Dávid (17/6 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett, 3 eladott labda), Danijel Krsztics (15/6 pont), Koma Dániel (12 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 5 eladott labda), valamint Nagy Balázs (11/6 pont) eredményességének köszönhetően partiban volt a korábbi sokszoros bajnok Honvéddal a házigazda Békés. A fővárosiak a harmadik negyed hatékony támadójátékával, azon belül pedig elsősorban Horváth Ákos (18/9 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda), druszája, Szalay Ákos (14/3 pont, 6-6 lepattanó és szerzett labda), Vincent Valerio (12/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Mucza Tamás (11/3 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda), valamint Pintér Dávid (10/3 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda) vezérletével eldöntötték a mérkőzést a maguk javára, s továbbra is tapadnak az élmezőnyre.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_222

MEAFC-Miskolc - MTK Törökbálint 70-67

A két - finoman fogalmazva - nem túl jó passzban lévő csapat találkozóját a nyeretlen törökbálinti gárda kezdte jobban. Az "elnyűhetetlen" Bihari Máté (18/3 pont, 12 lepattanó, 2 blokk), valamint Jakab Péter (15 pont), Vámos László (10/6 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) és Berneczei László (9/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó, 4 eladott labda) vezérletével egy negyed után 10 ponttal "mentek" a vendégek a legutóbbi három mérkőzését elveszítő borsodiak otthonában. A második szakaszra rendezték soraikat a vendéglátók, akik Lippai Szabolcs (21 pont) és Orliczki Bence (11 pont, 3 eladott labda) eredményességére, illetve Takács Dániel (8/6 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) és Tóth Bence (4 pont - 7 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 4 eladott labda, 6 gólpassz) mezőnymunkájára alapozva szünetig fordítani tudtak. A második félidőben végig fej-fej mellett haladtak a felek. Az utolsó percre fordulva Bihari a vendégeknek szerzett vezetést, Lippai révén egyenlített a MEAFC, amely végül Szanyi Róbert (8/6 pont, 5 lepattanó) triplájával a győzelmet is megszerezte. Bár a vendégek 38-30-ra megnyerték a lepattanócsatát, ezt tudatosabb, szervezettebb csapatjátékkal, gólpasszok tekintetében 17-7-re felülmúlva riválisát tudta kompenzálni a MEAFC.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_218

PVSK-Kronosz Kiadó - Budafok 89-78

A vendég budafokiak elsősorban a két centerük, Varga Dániel (18 pont, 9 lepattanó, 5 eladott labda) és Horváth Márton (16 pont, 10 lepattanó) jóvoltából az első negyed közepén, egy 10-0-s rohamot bemutatva "tízen túli" előnyt szereztek az első negyedben. A folytatásban a Demeter Attila (32/9 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4-4 szerzett és eladott labda)-Bíró Levente (19/3 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett labda)-Popgyákunik Balázs (16/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda)-Olasz Ádám (12 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) kvartett vezetésével fokozatosan csökkentette hátrányát a hazai együttes, amely a záró etap közepére le is dolgozta azt. Ekkor, 54-54 után Puszta Dávid (14/6 pont, 10 lepattanó, 6-6 gólpassz és eladott labda) 1, majd Tursics Krisztián (17/9 pont, 3 lepattanó, 8 eladott labda, 12 gólpassz) két triplájára építve egy 11-3-mal újra megugrottak a vendégek. A pécsiek újra üldözőbe vették ellenfelüket, és bár az utolsó percre 4 pontos vendég előnnyel fordultak a csapatok, a rendes játékidő végén az egyetlen kosarát szerző Berkics Bence hosszabbításra mentette a meccset a hazaiaknak. A ráadást az óriási lélektani előnyt kihasználva 7-0-lal kezdve, a rendes játékidőben szinte végig hátrányban lévő PVSK-Kronosz hatalmas lelkierőről bizonyságot téve megnyerte a színvonalas, izgalmas találkozót.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_223

 

Zöld csoport

SMAFC - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 79-99

Az első három negyed színvonalas, fordulatos, kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak a Czukor Bence (22 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 8 gólpassz)-Tukovits Balázs (19/15 pont, 4 lepattanó)-Soós Bence (17/6 pont, 3-3 szerzett és eladott labda, 5 gólpassz)-Kovács Benedek (12 pont, 6 lepattanó) kvartett tagjainak hatékony játékára építve tartották a lépést megyei riválisukkal. A záró etapra aztán "elfogyott" a SMAFC, a győriek Gáll Dominik (22/15 pont, 7 lepattanó,3-3 szerzett és eladott labda, 5 gólpassz), a záró etapban sziporkázó Rátvay Balázs (19 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz), Nagy Tamás (13/6 pont, 3 gólpassz), a nagy mezőnymunkát végző Rátvay Tamás (10/3 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz), valamint Marton Domsitz (10 pont, 5 lepattanó) vezetésével 43-22-re nyerve a negyedik negyedet végül 20 ponttal nyertek. A győri gárda elsősorban a jóval "hosszabb" kispadjának köszönhette a győzelmet, a cseresorok különmeccsét 33-2-re nyerték a vendégek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_213

Bajai Bácska FKE - Újpest-MT 59-68

A hétvége meglepetése! Az első győzelmét az előző fordulóban szerző újonc újpestiek már a döntetlen állással végződő első félidőben is alaposan megnehezítették a távolról hagyományosan jól, ám ezúttal igen gyengén (4/28, 14,3%) triplázó, Pongó Martin (12 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) és Milos Vukicsevics (10/3 pont, 9 lepattanó, 6 eladott labda) vezette veretlen bajaiak dolgát. Az igazán nagy és kellemetlen meglepetés - mondhatni hideg zuhany - a szünet után érte a hazaiakat: az Újpest szervezett védekezésével, támadásban pedig elsősorban Franczva Ádám (16 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda), Surmann Gábor (15/6 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda) és Vida Zoltán (11/9 pont, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda) ponterősségére építve simán nyert, az előzmények alapján meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratva. Az Újpest sokkal hatékonyabban (7/22, 31,8%) dobta a triplákat, mint a hazaiak, s csapatjátékban is felülmúlta az éllovast, 13-7-re nyerve a gólpassz kategóriát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_214

Alba Fehérvár - Vásárhelyi Kosársuli 78-62

A parádés első negyedbeli támadójátékra, valamint elsősorban a sziporkázó Takács Milán (28/9 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett labda), továbbá Lukács Norbert (10 pont, 7 lepattanó), Kass Balázs (9/3 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) és Polster Attila (9/9 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó) találataira építve a fehérvári fiatalok teljesen megérdemelt győzelmet arattak a második és a harmadik helyezett rangadóján. Vásárhelyi részről Vas Péter (26/9 pont, 4 lepattanó) volt a vezér, Béres Nándor 10 pontig és 7 lepattanóig jutott, Gajic Nemanja pedig 10/9 pontot és 4 lepattanót tett a közösbe.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_215

EKE Eger KOK - Salgótarjáni KSE 100-85

A szomszédvári rangadó szünetében még a Dominic Herendic (25/3 pont, 11 lepattanó)-Joó Tamás (21/9 pont, 3 lepattanó)-Dániel Péter (12 pont, 10 lepattanó) trió vezette vendég nógrádi alakulatnál volt az előny, 3 ponttal "ment" a Salgótarján. A döntő fordulatot a harmadik negyed hozta, amikor ez Eger pontos, hatékony támadójátékkal kirukkolva, Máté Balázs (21/3 pont, 7 lepattanó), Mészáros Bence (17/12 pont - 19 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 13 (!) gólpassz), Varga Imre (16 pont, 12 lepattanó, 5 eladott labda, 8 gólpassz) és Ungi Keve (10 pont, 5 lepattanó) eredményes, hatékony játéka révén fordított, s a szakasz végén már 10 ponttal vezetett. A hazaiak a záró etapra lendületben maradtak, és 40% fölötti (14/34, 41,2%) triplamutatójukkal végül biztosan nyerték a két szomszédvár kosarakban gazdag csatáját.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_216

Concordia Motax KC Pápa - Tiszaújvárosi Phoenix KK 79-53

A végeredmény csalóka, a harmadik negyed közepéig Pöstyéni Zoltán (13/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3 gólpassz), Szilasi Bence (12/6 pont, 3 gólpassz) és Pongrácz Gergely (9/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 14 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz) jóvoltából jól tartotta magát az egyik kulcsjátékosát, Gáspár Balázst nélkülöző Tiszaújváros, majd a szakasz hajrájában egy 8-0-lal megugrott a csapatként ezúttal remekül működő Pápa, amelynek egyik legjobbja a hatalmas mezőnymunkát végző Ryan Cook (8 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda, 10 gólpassz) volt. A vendégeknek a harmadik negyed végén bedobott tripla sem adott lökést, a záró etap első felét 20-0-ra nyerve a Pápa Sonyák Béla (15/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó), Horváth Attila (13/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Présing Áron (11/9 pont), Keller Vidor (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó, 3-3 gólpassz és blokk), Grebenár Péter (10 pont, 8 lepattanó, 2-2 gólpassz és blokk) és Murai Gábor (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) eredményes játéka révén, felőrölve ellenfele ellenállását eldöntötte a meccset a maga javára, de játékosai alaposan megdolgoztak e fölényesnek tűnő sikerért.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_217

KTE-Duna Aszfalt - Óbudai Kaszások 70-74

Az igen jó nyitó etapot produkáló hazaiak a Nikola Vukicsevics (24/15 pont)-Fülöp Bence (13-13 pont és lepattanó, 3 eladott labda)-Kucsera Dániel (12/3 pont, 6 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda) trió tagjainak ponterős, hatékony játékának köszönhetően 9 ponttal vezettek a harmadik negyed után. A záró etapban hatalmasat hajráztak a vendégek, akik a 33. és a 36. perc között egy 12-0-s rohamot "kivágva" Molnár Levente (21/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda), Farkas Sándor (13/6 pont) és Takács András (12 pont, 11 lepattanó) vezetésével fordítottak. A hajrában egalizáltak a hazaiak, de a végjátékban egy 7-0-s rohammal az óbudaiak a maguk javára billentették a mérleg nyelvét.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_218

Vármegyei szövetségek