Férfi NB I B: A Baja a bajnok a zöld csoportban
27
May
2019
Férfi NB I B: A Baja a bajnok a zöld csoportban
2019. május 27.  |  16:40

Az utolsó játékhét végére egyetlen igazán fontos kérdés maradt nyitott a férfi másodosztályban: ki lesz a zöld csoport bajnoka. Nos, a Baja érvényesítve pályaelőnyét a piros csoportba feljutott csapatok párharcában, a "döntő döntőjében" biztosan verte a Salgótarjánt, így bajnok lett a zöld csoportban. A pirosban a "felsőházi" helyosztókat a fővárosi csapatok nyerték, a 9. helyet pedig a MEAFC szerezte meg.

 

Piros csoport

Az 5. helyért

BKG-Príma SE - Budapesti Honvéd SE 91-86

25 pontos előnnyel érkezett, s a visszavágón is sokkal jobban, pontosabban kezdett a Honvéd, amely főként Stefán Dávid (21/3 pont, 11 lepattanó), Tichov Dominik (13/9 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda), Horváth Ákos (12/3 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) és Debreceni Dániel (11/3 pont, 6 lepattanó) révén a második negyed közepére 15 pontos előnyt szerzett úgy, hogy hazai részről addig csupán Nagy Benedek (17/15 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 5 eladott labda) jelentett érdemi veszélyt a Honvéd kosarára. A BKG szünetig feljött 10 pontra, majd a jókora dobópárbajt hozó harmadik negyedben Nagy Botond (27/18 pont, 6 szerzett, 4 eladott labda, 14 gólpassz), valamint a padról beszállva hasznosan játszó Szeleczki István (9 pont, 5 lepattanó) vezérletével - ha csak 2 ponttal is, de - faragott hátrányán. A záró etap aztán egyértelműen a hazai gárdáé volt, amelyben a hajrára magára talált az addig bizonytalanul játszó légiós, Seth Berger (14/3 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3 blokk), akinek vezetésével a BKG a negyedik negyed közepén egy 12-0-lal a maga javára fordította a mérkőzést.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_ply_84

A párharc győztese: a Budapesti Honvéd SE 194-174-gyel.


A 7. helyért

Vasas Akadémia - PVSK-Kronosz Kiadó 94-72

Andrássy Géza (17 pont, 4 lepattanó), Katona Róbert (16/12 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) és Kelenföldi Domokos (15 pont, 11 lepattanó) vezetésével minden negyedet megnyerve, de sikerét csak a záró etapban fölényessé téve győzte le másodszor is a Vasas a pécsi fiatalokat, akik közül ezúttal Berkics Bence (18/9 pont, 4 lepattanó), Olasz Ádám (12 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) és Alekszej Carev (10/3 pont) bizonyult a legeredményesebbnek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_ply_86

A párharc győztese: a Vasas Akadémia kettős győzelemmel.


A 9. helyért

MEAFC-Miskolc - Budafok 80-77

Szünetben 16 ponttal vezetett a Tóth Bence (18/3 pont, 9 lepattanó, 5-5 szerzett labda és gólpassz), Takács Dániel (17/9 pont, 4 eladott labda, 6 gólpassz), Lippai Szabolcs (17 pont, 5 eladott labda) és Szanyi Róbert (11/9 pont, 7 lepattanó) pontjaira építve extra második negyedet produkáló miskolci együttes. A Varga Dániel (16 pont, 6 lepattanó)-Puszta Dávid (13/3 pont)-Horváth Márton (13-13 pont és lepattanó, 3 eladott labda) trió vezette Budafoknak volt tartása, s válasza: remek harmadik etapjával 3 pontra feljött. A záró szakasz elején 1 pontra csökkent a borsodi "brigád" előnye, amikor egy 12-0-lal ismét megugrott a MEAFC. A Budafok ezután sem tört meg, nem adta olcsón a bőrét, egy 15-3-mal a 39. perben 1 pontra feljött, de fordítani nem tudott.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_plya_17

A párharc győztese: a MEAFC-Miskolc 2-0-lal.

 

Zöld csoport

Döntő

Salgótarjáni KSE - Bajai Bácska FKE 82-76

Az első etap óriási dobópárbaja után fordulatos játékot hozott a finálé második összecsapása. Szünetben a Dominik Herendic (23 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), Boinitzer Dávid (20/9 pont, 13 lepattanó), Piukovics Bálint (15/6 pont, 3 eladott labda) és Joó Tamás (11/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 blokk) hatékony játékára építő hazai gárda vezetett, ám térfélcsere után Jakab Péter (21/6 pont, 11 lepattanó, 3 eladott labda), Ágfalvi Bálint (19/6 pont) és Nagy Dániel (13/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével fordított, s a záró etap előtt már a vendég Baja állt jobban egyetlen ponttal, az utolsó negyed közepén pedig 2-vel. A végjáték azonban egyértelműen a hazaiaké volt, a Salgótarján egy 10-2-es utolsó 5 perccel a maga javára fordította a találkozót, s kiegyenlítette a párharcot.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_ply_74

Bajai Bácska FKE - Salgótarjáni KSE 82-61

A "döntő döntőjének" döntetlennel végződő első etapja után a második első felét 13-4-re nyerve ellépett, és erre építve szünetig 10 pont fölötti előnyt szerzett a hazai együttes. A második félidő első 5 percét 10-4-re nyerve közel 20 pontosra "hizlalta" előnyét a Pongó Martin (30/6 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett, 4 eladott labda, 8 gólpassz)-Jakab Péter (18 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda) kettős vezette Baja. A szakasz második felében feljavult az elsősorban Kovács Martin (18/6 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda), Boinitzer Dávid (11/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó), Dominik Herendic (11 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz), valamint Hajdu Márton (10/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) pontjaira támaszkodó Salgótarján védekezése, de a Baja biztos vezetését nem fenyegette veszély. Sőt, a záró etapot 8-2-vel kezdve 20 pont fölé nőtt előnye, s ezzel eldőlt a finálé, a Baja lett a zöld csoport bajnoka - de a Salgótarján is feljutott.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_ply_75

A párharc győztese, s egyben az NB I B zöld csoportjának bajnoka: a Bajai Bácska FKE.


A 3. helyért

Óbudai Kaszások - Vásárhelyi Kosársuli 94-73

A páratlan negyedekben ellenfelénél jóval pontosabban, hatékonyabban játszva győzött és egyenlített a párharcban Ondima Olivér (24/6 pont, 4 lepattanó), Bencsik Barnabás (16/12 pont), Farkas Dániel (14/12 pont) és Takács András (14/3 pont, 15 lepattanó) vezérletével az Óbuda. A vásárhelyiektől ezen az összecsapáson csak Kelemen Balázs (13/6 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) jutott 10 pont fölé, Béres Nándor 10 pontig, 4 lepattanóig és 3 gólpasszig jutott.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_ply_77

Vásárhelyi Kosársuli - Óbudai Kaszások 63-80

Jól kezdett az alapszakasz győztese a bronzcsata döntő, harmadik meccsén, s Varga Zalán (13/6 pont, 3 lepattanó), Bálint Erik (12/6 pont, 3 szerzett labda), Béres Nándor (12 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz) és Perák Denis (11 pont, 5 lepattanó) eredményességére építve 7 pontos előnyt szerzett a nyitó szakasz végére. A második negyedtől azonban átvette az irányítást az Óbuda, amely már szünetre fordított, a második félidőben pedig jobban, pontosabban játszva a hazaiaknál végül Steve Rosemond (22/15 pont, 6 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz), Takács András (16 pont, 13 lepattanó) és Meleg Károly (13 pont, 10 lepattanó) hatékony és eredményes játéka révén biztos győzelmet aratott, s megszerezte a harmadik helyet.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_ply_78

A párharc végeredménye: 2-1 az Óbudai Kaszások javára.
 

Vármegyei szövetségek