Férfi NB I: Megint a Falco vette el a Szolnok hazai veretlenségét
09
May
2019
Férfi NB I: Megint a Falco vette el a Szolnok hazai veretlenségét
2019. május 9.  |  09:45
Megint a Falco vette el a Szolnok hazai veretlenségét

Milosevics a lelátóról nézte a Szolnok-Falco derbit, amely könnyen lehet, hogy a második helyről döntött.

Reddic nem utazott el, Govens nélkül állt fel a vendég együttes. Milosevic Váradinak ütötte el a labdát a feldobás után, így másodpercek alatt megszerezte a vezetést a Szombathely. Bekezdtek a csapatok, potyogtak a kosarak, eleinte a Falco vezetett, aztán Vojvoda rákapcsolt, és az ötödik percben már 16-12 volt az állás. Fordítottak a sárga-feketék, aztán 22-18-nál Andric veszekedett, és kapott technikait. Az extrát játszó Váradi harmadik hármasával 24-24-gyel ért véget az első negyed.

Tóth Ádám büntetőivel újra az Olaj vezetett. A 13. percben 28-31, időt kért Alekszics. Továbbra is hol a Szolnok, hol a Falco vezetett. A 18. percben, Perl hármasa után, 38-42-nél Alekszics újra időt kért. A félidő végén Perl büntetőzhetett, ráadásul háromszor, mindannyiszor sikeresen, így a szünetben 44-45 volt az állás.

Milosevic tizenötödik pontját szerezte, de a fault utáni büntetőt kihagyta. Továbbra is csak tüzeltek a csapatok. Fej-fej mellett, váltott védekezéssel haladtak a felek. A huszonnyolcadik percben, 62-58-nál a vasiak kértek időt. Hiába, 67-60-ról indult a záró felvonás.

Airington büntetőivel kialakult a legnagyobb különbség, amely már súrolta a tízet. Nagyon kellett Govens hármasa a Falcónak, Andric azonban gyorsan válaszolt egy duplával. Ment az adok-kapok rendesen, 73-68-nál az Olaj kért időt. Balmazovics harmadik hármasával 76-74-re megint visszajött az ezüstérmes. Sőt a harminchetedik percben a szerb légiós ki is egyenlített. 82-83-nál Okorn kért időt, Perl tiszta ziccerével újra a vasiak jártak előbbre. Milosevic betalált, de a slusszpoén ezúttal a Falcóé volt. Váradi utolsó másodperces középtávolijával nyertek a vasiak, akik 21 tétmérkőzés után újra megszakították a Tisza-partiak hazai veretlenségét, és nagy lépést tettek a második hely felé - írta a BB1.hu.

Szolnoki Olaj KK - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 84-85 (24-24, 20-21, 23-15, 17-25)

Felsőházi középszakasz, 8. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Ádám J., Török R. (Nagy J.)

Szolnok: Airington 12/3, Vojvoda 16/9, Malesevics 5/3, N. Milosevic 26/9, Andric 15. Csere: Kovács 6/6, Tóth Á. 4, Rudner -.

Falco: Curry 13/9, Perl 15/3, Váradi 17/9, Bruinsma 11/3, Tóth N. 4. Csere: Govens 9/9, Balmazovics 13/9, Bíró 3/3.

 

Nagyon fontos debreceni győzelem

Jó tempóban indult el a találkozó, négy perc után 10-9 volt az állás. Az első etap végének közeledtével rákapcsolt a Debrecen, így az első negyedet 27-15-re megnyerte a DEAC.

Állandósult a 10-12 pontos különbség. A hazaiak magasembereit nem tudta megállítani a Paks, a félidőben 43-36 állt a táblán.

Agresszívebben jött ki a második félidőre a tolnai együttes, amely öt pontra zárkózott. Nem tartott sokáig a vendég-lendület, pillanatok alatt ismét 11 pont volt a két csapat közti különbség (55-44). A harmadik negyed végén a DEAC 52 %-kal dobott (69-55).

Beragadt az Atomerőmű, mígnem Jevtovics hármasával tízen belülre hozta övéit, majd Henton is eredményes volt kintről (71-65). A DEAC azonban megrázta magát, és mindenre volt válasza, így a nyolcba jutás szempontjából nagyon fontos győzelmet aratott - írta a BB1.hu.

DEAC - Atomerőmű SE 84-72 (27-15, 16-21, 23-19, 18-17)

Középházi középszakasz, 8. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
V.: Földházi T., Minár L., Mészáros B. dr., (Bodrogváry I.)

DEAC: Dugat 3/3, Manigat 17/9, Borisov 17/6, Ivosev 15, Amigo 9. Csere: Polyák 2, Bognár 13/3, Kozák -, Omenaka -, Velkey 8/6.

ASE: Kovács 10/3, Norfleet 5, Henton 20/6, Eilingsfeld 2, Jevtovics 19/3. Csere: Ruják 7/3, Horváth 5/3, Williams 4, Kalmár -.

 

Nyert a Sopron, tovább bonyolódik a helyzet a középházban

Dramicsanin büntetőivel indult a találkozó, majd Dimics hozott össze egy 2+1-es akciót. Kezdte összekapni magát a Sopron, amely egy 9-0-s periódussal gyorsan magához ragadta a kezdeményezést (13-9). Kiegyenlített játék zajlott a pályán, két pont volt közte, amikor Supola triplája a gyűrűbe hullott, ez volt az utolsó találat az első negyedben (18-13).

Újabb 9-0-s futást produkált a Sopron, a két csapat közti különbség pedig tizennégy pontra hízott (27-13). Wittmann törte meg a gólcsendet egy triplával, a hazaiak viszont nem riadtak meg, továbbra is magabiztosan támadtak. Valamelyest tudtak faragni a hátrányból a lila-fehérek, Green sikeres távoliját követően 38-27 volt az eredmény, a félidő hajrája azonban Sabáli Balázs csapatának sikerült jobban, 51-34-es állással mehettek szünetre a felek.

Nagy fordulatot hozott a harmadik negyed, a huszonötödik perchez közeledve ugyanis igencsak elkapta a fonalat a KTE-Duna Aszfalt. Jól védekezett Forray Gábor együttese, s támadásban is pontos megoldások jellemezték a csapatot. Dimics 2+1-e után Mészáros és Dramicsanin is betalált kintről, majd Wittmann értékesített egy büntetőt, mindössze négy pont volt a differencia (55-51). Duplájára növelte előnyét a Sopron (63-55), Mészáros azonban újfent távolról volt eredményes, Green kosarát követően pedig 63-60 volt az állás a záró felvonás előtt.

Újfent meglépett egy kicsit az SKC, Dramicsanin viszont dobott egy hárompontost (70-65). Abszolút nyílt volt a mérkőzés, s bár a végig a hazai vezettek, de azt nem lehetett mondani, hogy a találkozó eldőlt volna. Végig ott volt ellenfele nyakában a KTE-Duna Aszfalt, azonban utolérni már nem tudta a Sopront. Másfél perccel a vége előtt Dénes állt bele egy triplába, a labda csont nélkül hullott a gyűrűbe (80-72). Az eredményen még sikerült kozmetikázniuk a vendégeknek, végül 83-79-re nyert a Sopron - írta a ktekosar.hu.

Sopron KC - KTE-Duna Aszfalt 83-79 (18-13, 33-21, 12-26, 20-19)

Középházi középszakasz, 8. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Papp P., Praksch P., Farkas G. (Forrai S.)

Sopron: Lemar 22/6, Warner -, Supola 17/6, Dénes 6/3, Wiggins 11. Csere: Gordon 17, Molnár M. 10/3, Buzsáki -.

KTE: Wittmann 14/6, Green 17/6, Dimics 10, Dramicsanin 14/12, Karahodzsics 10. Csere: Mészáros 6/6, Kucsera 2, Molnár M. 6, Molnár D.

Vármegyei szövetségek