Férfi NB I: Könnyedén hozta a kötelezőt a tartalékos Jászberény ellen a Körmend
05
May
2019
Férfi NB I: Könnyedén hozta a kötelezőt a tartalékos Jászberény ellen a Körmend
2019. május 5.  |  21:40
Könnyedén hozta a kötelezőt a tartalékos Jászberény ellen a Körmend

Coleman, Alekszandrov, Pitts, Pantelics és Cseh sem lépett pályára Körmenden, ráadásul betegsége miatt Nikola Lazics sem tudott a csapattal tartani erre a mérkőzésre. A Jászberény hetek óta próbálja kulcsjátékosai nélkül felvenni a versenyt a legjobbakkal, a bajnokesélyes otthonában, ezúttal ez nem sikerült.

Price vezetésével már az első perctől kezdve uralta a játékot a Körmend. A vasiak sokszor zavartalanul dobhatták pontjaikat, a szemmel láthatóan teljesen széteső vendégek mellett, ahol Rakicson és Brbkalicson kívül, az próbált helytállni az oroszlánbarlangban. Az első negyedet 24-10-re, míg a másodikat 21-12-re a nyerte a Körmend, amelyik közel 60%-os dobóteljesítménnyel hozta az első félidőt.

A 20 pont körüli vezetés állandósult a harmadik negyedre is. A Jászberény becsülettel küzdött, de vasiak amint szigorítottak játékukon, jobban koncentráltak a védekezésben, azonnal visszavertek minden felzárkózási kísérletet. Ehhez legközelebb a 27. percben volt a vendégcsapat, akkor Szigedi rontott el egy triplát, amivel tizenháromra jöhettek volna fel.

62-42-vel fordultak az utolsó tíz percre a csapatok. A körmendiek továbbra is bátran játszatták azokat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, nagyon magabiztosan őrizték előnyüket. A fiatalok mellett Ferencz is elemében volt, két triplát is dobott az utolsó negyedben.

Ez volt az a mérkőzés, amit játszani, de nagyon kevés sportértékkel bírt. A Jászberény produkciójának semmi köze nem volt a valós erejéhez, míg az Egis Körmend ennél sokkal nagyobb feladatokat is oldott meg magabiztosan ebben a bajnokságban.

A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy Németh Ákos a harmadik negyedben megsérült, minden bizonnyal a bokájával volt gond, segítséggel tudta csak elhagyni a pályát - írta a BB1.hu.

Egis Körmend - JP Auto-JKSE 83-59 (24-10, 21-12, 17-20, 21-17)

Felsőházi középszakasz, 7. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezető: Benczur T., Farkas G., Kulcsár T. (Forrai S.)

Egis Körmend:
Bradford 4, Németh Á. 4, Price 13/6, Hammonds 6, Delas 4. Cserék: Takács 12/9, Oroszi -, Lajsz 2, Thames 3/3, Ferencz 16/12, Kiss 3/3, Csorvási 16.

JP Auto-Jászberényi KSE: Ruják 12/6, Rakics 2, Brbaklics 18/3, Kerpel-Frónius 13/6, Czirbus 9. Cserék: Szigedi -, Fekete 5/3, Mondi -.

 

A Falco is simán nyert

Szenzációsan elkapta a fonalat a hazai csapat a mérkőzés elején. Curry, Reddic és Bruinsma vezérletével 30 pontig jutottak a sárga-feketék. Közel 70 %-al dobtak, és kétszer olyan hatékonyan lepattanóztak, mint a vendég pécsiek. Csirke Ferenc csapatának szemmel láthatóan nem tetszett a kemény védekezés, kevés dobóhelyzet tudtak kialakítani, és nagyon gyorsan közel húszpontos hátrányt szedtek össze. 30-11.

A második negyed Horti kosarával indult, de a Falco menetelésével folytatódott. Többen is jó napot fogtak ki. A negyed derekán Váradi és Perl is hintett egy triplát, amivel már 24 pont volt a két csapat között. A pécsieknél Pongó tartotta egyedül a lépést a szombathelyi nehéztüzérséggel, ő nyolc pontnál járt ekkor. A szombathelyiek nagyon jól, szinte hiba nélkül játszottak ebben a periódusban. Ez még a mérkőzésre kilátogató ex-falcós Alekszandar Pustahvarnak is tetszett. 50-25.

A Falco a nagyszünet után is ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Jól játszott a sérüléséből visszatérő Perl Zoltán, de érkeztek Reddic és Govens pontjai is. A harmadik negyed derekán, éppen a tavalyi MVP pontjaival lett harminc közte. A Pécs teljesen céltalanul vezette a támadásait, a szombathelyiek kis túlzással, akkor dobtak pontot, amikor akartak. A közönség énekelgetett, a játékosok kosarazgattak. 73-37.

Az utolsó negyednek úgy vágott neki a Falco, hogy minden pályára lépő kosarasa dobott pontot, és négyen is tíz pont fölött jártak. Nem potyogtak a kosarak ebben a periódusban. Négy perc alatt produkáltak egy 5-3-as negyedet a csapatok, igaz egyetlen nyitott kérdés sem volt már a mérkőzésen. A 40 pontos különbség végül Tóth Norbert duplájával született meg. A hajrában sem történt már semmi különös, mindkét edző pihentette a következő feladatokra a csapatát - írta a BB1.hu.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Pécsi VSK-Veolia 88-53 (30-11, 20-14, 23-12, 15-16)

Felsőházi középszakasz, 7. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2820 néző
Játékvezető: Győrffy P. A., Frányó P., Minár L. (Dr. Gencsev P.)

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Govens 9/6, Curry 15/9, Váradi 11/6, Bruinsma 11/6, Reddic 10. Cserék: Perl 8/3, Verasztó 1, Balmazovics 6/3, Tóth N. 6, Bíró 8/3, Hódi 3/3, Körmendi -.

Pécsi VSK-Veolia: Pongó 15/9, Taylor 6, Csirics 3/3, Demeter 3/3, Horti 8. Cserék: Berkics 2, Bíró L. -, Wright 8, Dragasevics 2, Olasz 6.

Vármegyei szövetségek