Férfi NB I: Elkapta a Szolnokot a Pécs
02
May
2019
Férfi NB I: Elkapta a Szolnokot a Pécs
2019. május 2.  |  21:05
Elkapta a Szolnokot a Pécs

Jó esély mutatkozott arra, hogy megszerezze második győzelmét a felsőházban a Pécs, hiszen Kovács ugyan visszatért, de Vojoda mellett Tóth és Benke sem állt Alekszics edző rendelkezésére.

Meg is nyomta az elejét a PVSK, 11-5-re, majd 22-11-re is vezettek Taylorék. Remekül dobtak a hazaiak, az első negyed után 30-16 volt az állás.

Nem változott a játék képe, továbbra is elképesztő százalékkal tüzelt a Pécs, hamar eldőlt a mérkőzés (41-19). Persze az Olaj mindent megpróbált, egy 10-0-s szériával felcsillant a reménysugár, de aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba. Tizenkét tripláig jutott az első félidőben, így nem meglepő, hogy a szünetben tetemes volt a „Vasút" előnye (63-38).

Nem tudott csodát tenni a szünetben Alekszics, a harmadik negyedben már harminc ponttal vezetett a Pécs. Mindkét oldalon lehetőséget kaptak a kiegészítő emberek, 86-62-ről indult a záró felvonás.

Malesevicsék megszórták magukat a végére, de ez már csak arra volt elég, hogy kozmetikázzanak az eredményen. A Pécs gálaelőadását ma nem fenyegette veszély, a száz pontot is átlépték a vendéglátók, és végül könnyedén nyertek a tartalékos címvédő ellen - írta a BB1.hu.

Pécsi VSK-VEOLIA - Szolnoki Olaj KK 108-87 (30-16, 33-22, 23-24, 22-25)

Felsőházi középszakasz, 6. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző
V.: Benczur T., Farkas G., Balogh Gy. (dr. Valovics I.)

PVSK: Pongó 16/12, Taylor 26/9, Csirics 16/9, Budimir 16/12, Horti 4. Csere: Wright 7, Bíró 9/3, Demeter 11/3, Veljko -, Popgyákunik -, Berkics 3/3, Olasz -.

Szolnok: Airington 12/6, Rudner -, Malesevics 18/9, N. Milosevic 26/12, Andric 9/3. Csere: Kovács 12/6, Frikker 6/3, Taiwo 2, Frank -, Csák 2.

 

A második félidőben dobbantott a Falco

A hazaiaktól Pitts, Coleman és Cseh, a vendégektől Perl és Balmazovics hiányzott sérülés miatt.

Govens-Curry alley ooppal indult a mérkőzés. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, kosárra kosár volt a válasz, hol egyik, hol másik gárda vezetett. A harmadik percben, 17-15-nél Okorn kérte ki a mérkőzés első idejét. 19-19-es döntetlennel ért véget az első tíz perc, a vendégektől tíz pontot Reddic szerzett.

Másfél percet kellett várni az első kosárra a folytatásban, amit Ruják jegyezett, majd a másik oldalon éppen ő faultolt, Reddic hozott össze egy 2+1-es akciót. Újra a falcós center volt eredményes, 21-24-nél Lazics kért időt. A 14. percben Alekszandrov megsérült, elsőre nem tűnt komolynak a dolog, de besétált az öltözőbe, és már nem is állt vissza a játékba. Nem sokkal később Reddic kapott sportszerűtlen faultot. Nem volt magas a színvonal, fordult a kocka, a félidőben 36-32 volt az állás.

Váradié volt az első kosár a fordulás után. A Falco átrohant ellenfelén, két és fél perc alatt 0-9-cel kezdett, 36-41-nél időt kért Lazics. Hiába, 20-2-es szériát ment a Szombathely (38-52). 0.4 másodperccel a harmadik negyed vége előtt Curry dobhatott hármat, hibátlanul, így 44-57-ről indult a záró etap.

Rakics triplájával hozta vissza tízre a csapatát, Govens válaszolt rá, majd Bíró is rátett egy trojkát a különbségre. Váradi nehéz helyzetből értékesített egy középtávolit, ezzel először lett húsz közte, 47-67-nél
időt kért a JKSE. A végére lehetőséget kaptak a fiatalok is, a Falco már nem engedte ki a győzelmet a kezéből, a második félidőben átszaladt ellenfelén, és megérdemelten nyert - írta a BB1.hu.

JP Auto-Jászberényi KSE - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 57-78 (19-19, 17-13, 8-25, 13-21)

Felsőházi középszakasz, 6. forduló
Jászberény, Belvárosi Általános Iskola
V.: Cziffra Cs., Praksch P., Goda L. (Balogh L.)

JKSE: Ruják 6, Rakics 11/3, Brbaklics 8/3, Alekszandrov 4, Pantelics 10. Csere: Kerpel-Fronius 10/6, Czirbus 8, Fekete -.

Falco: Govens 11/9, Curry 11/6, Váradi 11/3, Bruinsma 13/3, Reddic 21. Csere: Tóth N. 2, Bíró 6/6, Hódi -, Verasztó 3/3, Körmendi -.

Vármegyei szövetségek