Alpok Adria Kupa: Kilenc pont a Körmend hátránya
03
Apr
2019
Alpok Adria Kupa: Kilenc pont a Körmend hátránya
2019. április 3.  |  22:35
Az Alpok Adria Kupa első mérkőzésére Horvátországban került sor, ahol a csapatok előzetes formája alapján az Egis Körmend nem számított esélytelennek. A vasiak nem titkoltan azzal a szándékkal vágtak neki a túrának, hogy megpróbálnak már az első meccsen is nyerni, a kellemetlen stílusú Skrljevo ellen.

Nem alakult jól a körmendiek első negyede, noha az első hat percig nem tűnt úgy, hogy komolyabb probléma lehet. Ekkor még csak 14-8-ra vezetett a Skrljevo. Ezután azonban a horvátoknak minden összejött, míg a vendég oldalon semmi nem akart beesni a gyűrűbe. A negyed utolsó négy percét 13-2-re nyerte a hazai csapat (27-10).

A második negyed éppen az ellenkezője volt az elsőnek. A Körmend nagyon nyomott, a negyed felénél újra nyílt lett a meccs, amikor előbb Csorvási büntetői révén tíz ponton belülre került, majd Delas közelije 30-23-ra hozta fel csapatát. A Skrljevo ugyan visszaállította tízre a különbséget, de az utolsó két percben ismét a vasiak akarata érvényesült. Hammonds előbb a büntetőit, majd egy triplát is a helyére küldött, ezzel 36-33-ra módosítva az állást. Mivel Csorvási kosara még időben volt, így 36-35-re feljött a Zollner-legénység.

A folytatásban már nem potyogtak a pontok, elég kosárszegényre sikeredett a harmadik játékrész. Négy hazai ponttal indult a játékrész, majd Price triplájával zárkózott két pontra a Körmend. A vasiak pontatlanok voltak támadásban, a Skrljevo pedig ezt kihasználta. 43-38 után futottak egy 10-0-s rohamot a horvátok, pár perc alatt 53-38 állt az eredményjelzőn. Feljebb kapaszkodtak a piros-feketék, és Thames záró hármasának köszönhetően 57-51-el fordultak az utolsó játékrészre.

Jól kezdte a záró etapot a vendég együttes, Hammonds gyors négy pontja után 57-55 volt az állás. A Skrljevo azonban nem esett össze, sőt újra a hazai csapat percei következtek. Visszaállította a tíz pont körüli differenciát és magabiztosan vezetett. Hiába próbálkozott a Körmend, 76-67-re nyertek a horvátok. A kilencpontos hátrány azonban ledolgozhatónak tűnik a hazai visszavágón - írta a BB1.hu.

BC Adriaoil Skrljevo - Egis Körmend 76-67 (27-10, 9-25, 12-7, 19-16)

Alpok Adria Kupa, döntő, 1. mérkőzés
Sportska dvorana Mavrinci

A Skrljevo legjobb dobói: Bamjak 18/3, Yacoubou 15/3, Sarac 11/6, Krstanovic 11/3.

Körmend: Bradford 5, Thames 14/3, Ferencz 11/9, Hammonds 13, Delas 9. Csere: Németh Á. -, Price 5/3, Csorvási 10.

 

Fotó - Egis Körmend Hivatalos facebook 

Vármegyei szövetségek