Az idei férfi Európa-bajnokságot felvezető sorozatunkban ezúttal az a Franciaország kerül terítékre, amellyel közvetlenül Szlovénia után, szeptember 4-én csapunk majd össze - és amellyel a közelmúltban két találkozót is vívtunk. Az olimpiai ezüstérmes kerete azóta átalakult, így a torna egyik favoritja után egy másikkal is találkozunk 24 óra leforgása alatt.

 

 

 

 

A francia kosárlabda történelmi visszatekintésére a július 4-ei egymás elleni találkozó előtt sor került már, de ismétlés a tudás anyja. Sokszor tartoztak az európai és a világelitbe, de csak egyetlen nagy tornát tudtak eddig megnyerni. 1932-ben alapították a Francia Szövetséget, 1933 óta a FIBA tagjai, és ott voltak már az első, 1935-ös Európa-bajnokságon is. 1937-ben nyertek egy bronzérmet az Eb-n, majd a 40-es évek végén kezdődött első igazán kiemelkedő korszakuk: 1948 és 1954 között másodikok lettek a londoni olimpián, ott voltak mindkét világbajnokságon, és szereztek egy ezüst-, valamint két bronzérmet a kontinenstornákon.

 

Ezt követően jött egy kevésbé sikeres időszak, már a saját mércéjükkel mérve: 1969-ben ugyan még került hozzájuk egy Eb-bronz, de 2006-ig bezárólag összesen két világbajnokságon szerepeltek, 1960 után 2000-ig összesen egy olimpián indulhattak, az Európa-bajnokságokon pedig 1991-ben negyedikek lettek ugyan, de az ezt követő három Eb-n folyamatosan romlott teljesítményük - 1959-ben és 1975-ben ki sem jutottak a kontinenstornára...

 

A 90-es évek végén kezdett kijönni egy új generáció, amely új szintre emelte a francia kosárlabdázást. 1999-ben és 2003-ben az Európa-bajnokságon negyedikek lettek, 2005-ben 46 év után újra érmet tudtak nyerni az Eb-n, egy bronzot, és világszinten is megmutatták magukat: 2000-ben olimpiai ezüstöt nyertek Sydney-ben, 2006-ban pedig ötödikek lettek a japán vb-n.

 

Néhány gyengébb év után a 2010-es évek óta tartoznak egyértelműen a legjobb csapatok közé, amit gyakorlatilag az összes világversenyen bizonyítanak. Az előző két világbajnokságon (2014, 2019) egyaránt bronzérmet szereztek, két olimpiai hatodik hely után pedig tavaly, Tokióban ezüstérmesek lettek - az USA-t a csoportkörben legyőzték, a döntőben pedig csak 87-82-re kaptak ki az amerikaiaktól. A 2011-es Eb-ezüstöt követően elérték fennállásuk eddigi legnagyobb sikerét: 2013-ban Európa-bajnokok lettek. Két évvel később egy újabb bronz került a vitrinjükbe, 2017-ben viszont saját magukhoz képest kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtottak, csak 12-ek lettek.

 

Ez utóbbi eredménytől függetlenül egyértelműen legjobb időszakát éli a francia kosárlabda - jelenleg a negyedik helyen találhatóak a világranglistán.

 

 

 

 

Találkoztunk már Eb-n korábban is Franciaországgal. 1946-ban például a bronzmeccsen 38-32-vertük őket, amivel megszereztük a harmadik helyet. 1953-ban 50-39-re a franciák diadalmaskodtak - végül a körbeverések miatt így is a mieink jöttek ki jobban, ezüstérmesek lettünk, míg Franciaország pont mögöttünk lett harmadik. A közelmúlt már kevésbé tetszetős a mieink szempontjából, hiszen a világbajnoki selejtezők első csoportkörében egy négyesben voltunk velük - Kaposváron 78-54-re nyert ellenfelünk, július 4-én pedig 81-40-re diadalmaskodtak a Kékek, igaz, ott a meccsre épphogy beeső együttesünk ellen kellett felvenniük a kesztyűt.

 

Ha már a világbajnoki selejtezőkről beszéltünk, maradjunk ennél a sorozatnál. Mint ismert, a franciák a Montenegró elleni vereségük ellenére is megnyerték a csoportot, 5-1-et visznek a második csoportkörbe, és minden emberi számítás szerint simán kell kijutniuk a 2023-as vb-re. Az Európa-bajnoki selejtezők során egy németek elleni vereséggel kezdtek rögtön, aztán nagyot változott a világ. Németország egy meccset sem nyert már, Franciaország viszont zsinórban négyet is, így az utolsó körben még egy Nagy-Britannia elleni 19 pontos zakó is belefért a csoportelsőséghez 4-2-es mérleggel. Mostanában a franciáknak bérelt helyük van a vb-ken és az olimpiákon is, nemhogy az Eb-ken, most sem volt semmi gondjuk.

 

 

 

 

A szövetségi kapitány, Vincent Collet neve egybeforrt a mostani aranykorszakkal, tekintve hogy 2009 óta, 13 esztendeje irányítja a válogatottat - az utóbbi időszak minden nagy sikere az 59 esztendős szakember nevéhez fűződik. Collet egyébként 1981 és 1998 között, 35 éves koráig játszott, majd azonnal a Le Mans segédedzője lett. 2000-ben vette át a gárda irányítását, amelyet 8 évig vezetett, majd két évig az ASVEL kispadján ült - kétszer volt francia bajnok, előbb 2006-ban a Le Mans-nal, majd 2009-ben az ASVEL-lel, ezt követően lett szövetségi kapitány. 2011 és 2020 között a Strasbourg IG vezetőedzője volt, és tavaly ült le a Metropolitans 92 főedzői székébe - jelenleg is ennél a klubnál dolgozik a nemzeti csapat mellett. Ötször választották meg a francia élvonal legjobb trénerének - még a 2000-es évek első felében kétszer, majd a 2010-es évek közepén két alkalommal, legutóbb pedig az előző idényben.

 

A 17 fős bő keret kihirdetésekor is látszódott, hogy volt még merítési lehetősége a franciáknak a mieink elleni meccshez képest, és ez azzal együtt sem változott, hogy két magasember már kiesett. Arról a hét elején olvashattatok, hogy Victor Wembanyama és Moustapha Fall is hazamentek már a válogatottól, ez azonban egyelőre nem okozhat túl nagy gondot Collet mesternek, hiszen nélkülük is van három olyan centere a franciáknak, akik igazán minőségi rotációt jelentenek. A Real Madrid ötöse, Vincent Poirier és a Virtus Bologna középjátékosa, Mouhammadou Jaiteh már ellenünk is pályára léptek, és eléjük érkezett a nyár elején a Minnesota Timberwolveshoz cserélt Rudy Gobert, aki a Utah Jazznél komoly eredménysort tudott felmutatni: 3-szor volt All-Star, és 3-szor választották az Év Védőjének az NBA-ben. 2014 óta erősíti a nemzeti csapatot, de az előző Eb-t pont kihagyta.

 

Gobert mellett is egy egész kezdő érkezett a franciák ellenünk látott keretéhez. A 26 éves Guerschon Yabusele élete formájában van - két év NBA után lehúzott egy szezont Kínában, majd tavaly francia bajnok lett, idén pedig Spanyolországban ért fel a csúcsra a Real Madrid egyik húzóembereként. Csapattársa volt idén Thomas Heurtel, aki még 2011-ben hagyta el Franciaországot - volt három évig a Baskoniánál, újabb három évig az Anadolu Efesnél, majd három és fél szezont húzott le a Barcelona kötelékében, idén pedig a Realnál kosarazott. Mind a Barcától, mind a Realtól magatartásbeli gondok miatt menesztették, ettől függetlenül a tudása elvitathatatlan. Evan Fournier-t 10 éve draftolta a 20. helyen a Denver Nuggets, és azóta is az NBA-ben kosarazik, mint megbízható scorer és kinti dobó - második idényét fogja elkezdeni a New York Knicksnél. A nála két évvel fiatalabb, 27 éves Timothe Luwawu-Cabarrot inkább a védekezéséről híres - ő 2016 óta van az NBA-ben, jelenleg az Atlanta Hawks keretében található.

 

Őket szinte biztosan be lehet írni a 12 fős utazókeretbe, már csak azért is, mert nem sokat kell már szűkítenie Collet-nek. Mint ismert, a Herbalife Gran Canaria irányítója, Andrew Albicy is megsérült - egyelőre nem tudni, visszatér-e még a válogatotthoz időben az Eb előtt, de neki lenne helye az Európa-bajnokságon résztvevő együttesben is. Távollétében is vannak még egyes posztra emberek a franciáknál. Élie Okobo 2018-ban volt 31. választott az NBA drafton, Théo Maledont pedig kég éve a 34. helyen vitte el az Oklahoma City Thunder. Okobo nincs már Amerikában, idén viszont ő lett a francia bajnoki döntő legértékesebb játékosa, miután aranyéremre vezette az ASVEL-t, Maledon pedig még most bontogatja szárnyait. Valahol kettejük között van Frank Ntilikina, aki jelenleg a Dallas Mavericksnél kosarazik, de kérdés, mi lesz vele - jó védő és játékszervező, de annyira nincs keze, hogy a jövője finoman szólva sincs kőbe vésve Amerikában.

 

A többiek közül Amath M'Baye-t most igazolta le a kétszeres Euroliga-címvédő Anadolu Efes, ez azért nagyon sok mindent elmond róla, Terry Tarpey egy sokoldalú mindenes (ő jelenleg otthon, a Le Mans Sarthe Basketnél kosarazik), Isaia Cordinier pedig Jaiteh csapattársa a Virtus Bolognánál - EuroCupot nyert idén, olasz bajnoki ezüstérmes lett, a következő idényben pedig az Euroligában fog kosarazni. Közülük M'Baye egyértelműen erőcsatár, Tarpey kiscsatár, míg Cordinier kettes és hármas poszton is bevethető. Kis- és erőcsatárként szerepel legtöbbször William Howard, aki a bő keret utolsó, eddig még nem említett tagja: ő az elmúlt két évben két bajnoki címet nyert az ASVEL-lel, és a spanyol harmadik Joventut Badalonánál fog a következő idényben kosarazni. A francia keret az, ahol a biztosnak látszó játékosok mellett nem nagyon lehet megmondani, hogy ki fog utazni, és ki fog kikerülni a következő hetekben.

 

A tavaly olimpiai ezüstérmet nyerő gárdából Nicolas Batum és Nando de Colo nincs már, és ez két komoly érvágás, még ha Batum játéka már nem is hasonlít a korábbiakhoz. Albicy a sérülése miatt lehet, hogy nem lesz a csapatban, őt viszont akár Okobo, akár Maledon megfelelően tudja pótolni, mint ahogy Fall helyett sem visszalépés Jaiteh, és Petr Cornelie hiányát sem fogja valószínűleg megsínyleni a gárda. De Colo nélkül 2014-ben, illetve előtte 2007-ben láttuk utoljára ezt a válogatottat világversenyen, de még nélküle is nagyon komoly játékerőt képviselnek - a FIBA erősorrendjében jelenleg a második helyet kapták az Eb előtt. Egy felkészülési mérkőzésen túlvannak, az egyébként sok csapatot megszorongató Hollandiát elgázolták (89-65), azt pedig tapasztalhattuk, hogy milyen erősségű a francia kosárlabda - ez most egy még jobb gárda lesz, amely eséllyel pályázik a végső sikerre is.

 

 

 

 

Eb-felvezetőnk korábbi részei:
 
Eb-történelem: Az 1955-ös aranyérem
Eb-történelem: Az 1999-es kontinensviadal
Eb-történelem: Az Ivkovics-korszak és a 2017-es Európa-bajnokság
2022-es férfi Európa-bajnokság: Egy 53 éves rossz sorozat vége
2022-es férfi Európa-bajnokság: A mezőny
2022-es férfi Európa-bajnokság: Első csoportellenfelünk, Bosznia-Hercegovina
2022-es férfi Európa-bajnokság: A címvédő Szlovénia